What happens at Hogwarts... | Harry Potter fanfiction

10

Másnap reggel Scorpius emberi időben ébredt, és amint magára kapkodta a ruháit, pálcáját a talárja zsebébe süllyesztve lekocogott a lépcsőn, és egyetlen pillantást sem vetve a klubhelyiség bármelyik szegletébe, az átjáró felé indult. A reggelizésre szánt idő csak pár perce kezdődött, minden bizonnyal az egész diáktársaság lent van, akik itt maradtak, beleérve azt a személyt is, akit...

-Hová sietsz ennyire?-szólította meg valaki, ezzel kizökkentve őt a gondolat menetéből.

A valaki Albus volt, aki most a kandalló előtti fotelban ült, egy kis alakú, vászonborítású könyvvel a kezében.

Scorpius az ajtó felé mutatott.

-Azt hittem, lementél. Szóval gondoltam, megyek, és...-Albus megint félbeszakította, elég bosszantó ez az új szokása.

-Hát, én meg gondoltam megvárlak-mondta, és felállva a fotelből az asztalra helyezte a kis fekete könyvet, olyan óvatos mozdulattal, mintha törékeny lenne.

-Hogy szeretheted ennyire a könyveket... örök rejtély marad számomra.-mondta a szőke mosolyogva, és egy invitáló mozdulat kíséretében ismét elindult az ajtó felé.

Az utat a nagyteremig csendben tették meg, de ahogy beértek a helyiségbe, többi diák csacsogását hallgatva, mintha ragályos lenne, belőlük is elkezdett ömleni a szó.

-Tudod, szerintem jobb is, hogy nem mentél Weasley-ékhez.-Mondta Scorpius.

-Én is így gondolom-mosolygott rá Albus a fiúra-Sokkal jobban érzem magam itt- mondta.-Veled-ezt ez egyetlen szót olyan halkan mondta, hogy Albus azt hitte, a nagy ricsajban el is veszett, és Scorpius nem hallotta. De tévedett.

Scorpius mindent hallott, de Albus olyan arckifejezéssel meredt maga elé, hogy úgy vélte, jobb, ha ezt nem firtatja.

-Tudod-kezdte a szöszi fiú, amikor reggeli után a klubhelyiségbe igyekeztek -Van valami, ami nem hagy nyugodni.-mondta, és Albusra nézett. A fiú pedig rá. A tekintete azt üzente: Mi lenne az? Így hát Scorpius megköszörülte a torkát, és folytatta.

-Aznap, amikor... tudod, a folyosón... hogy beszélni akartál velem, de aztán ott volt Sally, te elmentél és nem beszéltünk többet... Miért csináltad?-kérdezte Scorpius.

Albus vonásai megkeményedtek, és újra maga elé kapta a képzeletbeli páncélját, amely mögé rejtőzni szokott.

De aztán eszébe jutott az is, hogy tulajdonképpen, nincs értelme titkolózni. Azt már végig játszották egyszer. Azt mondta, minden rendben, és barátok voltak, aztán Scorpius összejött Sallyvel. Ha már előbb utóbb úgy is veszekedés és elválás lesz a vége, miért ne tudhatná meg Scorp az igazat? Lesz, ami lesz.

Így hát Albus megacélozta magát, és elkapta a fiú karját. Visszahúzta maga mellé, és szembe fordult vele az üres folyosón. Scorpius kérdőn nézett rá, és Albus elengedte a kezét.

Most, hogy megvolt rá az alkalma, nem is tudta, hol kezdje.

-Milyen alkalom?-Albus egy pillanatig furán nézett rá, aztán elgondolkodott. Ezt hangosan is kimondta? Mindegy.

-Mi lenne... mi lenne, ha csak feltennéd a kérdéseidet... én pedig válaszolok rájuk. Őszintén.-ígérte Albus.

-Oké, ömm...- kezdte Scorpius.-Akkor kezdjük azzal, amit már kérdeztem. Miért hagytál ott akkor a folyosón?-remek, rögtön bele csapunk a közepébe, gondolta Albus.

-Mert nem akartam látni, ahogy Sallyvel felfaljátok egymást-mondta ki gyorsan, de olyan görcsösen akart lazának tűnni, hogy Scorpius nemes egyszerűséggel kiröhögte.

-Ez volt a bajod? Hogy előtted smároltam a barátőmmel?- kérdezte hitetlen mosollyal a szőke fiú.

-Hát igen... de nem azért amiért gondolod. Mármint, nekem alapvetően azzal volt bajom, hogy barátnőd van.-mondta, és Scorpius reakcióját figyelve állt egyik lábáról a másikra.

-Mármint, hogy Sally volt a barátnőm? Mert mondjuk, ezt el tudom képzelni olyan szituációban, hogy neked is tetszett, és én „ elloptam" , vagy nem is...-Rajzolt idézőjelet, és Albus megint közbevágott.

-Nem Sallyvel volt bajom. Őt igazából eléggé bírtam volna, mert amúgy nekem úgy tűnt, hogy elég jófej, meg kedves, meg-Albus kezdett kicsit elkalandozni az eredeti témától, ezért Scorpius rászólt.

-A lényeget, Albus! A lényeget.

-Oké. Szóval...-Albus nagyon nagy levegőt vett.- Szeretlek.-Mondta ki, de ezt most lassan és érthetően, hiszen az is lehet, hogy most Scorpius jól megátkozza, és elküldi a fenébe mindenestül, aztán több alkalma nem lesz neki elmondani.

De Scorpius ehelyett először meglepődött, aztán felnevetett.

-Én is szeretlek. Mármint, érted. Szinte tesók vagyunk, és...

Albus oda sem figyelt a mondat befejezésére, mert számára nyilvánvaló volt, hogy a fiú teljes mértékben, mindent félreértett. De szerencsére nem kellett elmagyaráznia neki, mert amikor Scorpius abbahagyta a vigyorgást, és ránézett Albusra, az arcáról könnyedén le tudott olvasni mindent.

Albus csak nézte, ahogyan Scorpius arckifejezése komollyá válik, aztán hirtelen mindent megért, aztán meglepődik, majd összeráncolja a szemöldökét. Egymás után.

-Úgy érted, hogy...-nézett Albusra, aki csak bólintott.

-Hűha! Mármint, ez most... nem is tudom... elég váratlanul ért...

Scorpius szemmel láthatóan saját magával vívódott, és nem találta a szavakat.

-Nekem... szükségem lenne-a földet nézte, és gondolkodott.- Szükségem van egy kis időre-emelte fel a fejét, és Albus gyönyörű szemeibe nézett.

Aki nagyon nyugodt volt. Nyugodtabb, mint kellett volna ... Scorpius nem küldött átkot a fejére. Nem kürtölte világgá a titkát, és nem is mondott neki semmi sértőt. Csak időt kért. Albusnak pedig rengeteg ideje volt, ezért rábólintott, és egy óvatos mosoly kíséretében tovább indult a folyosón, de ezúttal nem a klubhelyiség felé. Az iskola legmagasabb tornya felé igyekezett, ahol az asztrológia órákat tartották. Albus szeretett feljárni a tornyokba egyedül, és órákon át a mélységet bámulva gondolkodni.

☆☆☆

Scorpius a folyosón állva meredt a Potter fiú után, és nem tudta, mihez kezdjen. Voltak érzései a fiú iránt? Mostanában egyre több. És nem baráti jellegűek. A gondolatai is túl sokszor tévedtek az ő irányába. De készen állt arra, hogy ezeket magának is komolyan beismerje? Vagy Albusnak? Na efelől voltak kétségei.

Ez a döntés az egész életére ki fog hatni.

Néha már majdnem bevallotta saját magának, hogy szereti Albust, de olyankor arra gondolt, hogy túl sok bonyodalmat idéznének elő az érzelmei, és amíg magának is hazudik, nem léteznek.

De ha lenne elég bátorsága belevágni ebbe, meg tudna birkózni azzal, ami vele jár? Az apjával. Az barátaival. A többi Roxfortos diákkal. A tanárokkal.

És legfőképpen, Albussal.

Ezért kért időt. Ezeket a harcokat meg kell vívnia saját magával. 

Sziasztok! 😊Hát... kicsit megcsúsztam a sztorival, és kicsit hosszabb lesz, mint terveztem, de gondolom ez nem baj. 😏Nagyon hamar hozom a kövi részt, ugyanis a 10. és 11. fejezetet egybe írtam, csak nagyon hosszú lett.. 😁

Hamarosan jövök vele🤗

Addig is Puszi,

A.💞