Csak mert a sulis történetekből sosem elég

27.rész (Vége)

Sziasztok! Először is, ismét nagyon sajnálom, hogy ennyit várattalak titeket, de mint látjátok itt is van, a befejező rész. Nagyon szépen köszönöm a sok támogatást, az érdeklődést, a vote-kat, és a hozzászólásokat. Sokat jelentett, miközben megírtam ezt a történetet. Remélem, tetszeni fog ez a rész is! Tervezek még a jövőben írni, és valószínűleg fel is fogom tölteni, akiket érdekel esetleg. Jó olvasást a történet lezárásához! :) 

Even

A lábaim közé ejtett reszkető kezeimet figyeltem, miközben fejemben cikáztak a gondolatok. Annyi mindent le kellett volna már tisztáznom magamban, mégsem tettem. Hiszem mikor lett volna rá időm, Dylan hisztijei mellett?

A gőzölgő kávémre bámultam, és fázósan összehúztam magamon a bőrdzsekimet. Egy kávézó teraszát választottam helyszínnek, ahol találkozunk Joshhal. Mostanában valahogy csak ő tudott megnyugtatni. Nélküle, már lehet, hogy rég az öngyilkosságot tervezgetném. 

-Szia cica!- Vágódott Josh hírtelen a szemben lévő székbe. Kócos hajából, és össze gyűrődött pólójából kiindulva, valószínűleg Roytól rángattam el éppen. -Mondd! Mi a baj?- Bámul rám nagy szemeivel, mint egy igazi kiscica.

-Royyal elvoltatok?- Biccentek, a hajára. Ő elpirul, és mérgesen néz rám.

-Ne tereld a témát!- Szól rám erélyesen, majd olyan szigorúan nézett rám, hogy muszáj volt elmondanom neki, mindent. Dylan mostani viselkedését és félelmeit, a megcsalásokat, a békülő, feszültség levezető szeretkezéseket, és a ma délután történő veszekedésünket. 

Miután végeztem, Josh legalább fél percig nézett rám pislogás nélkül, és épp kezdtem kellemetlenül érezni magam, amikor megszólalt. 

-Ohh...- Lehelte.

-Hát ez értelmes volt.-Nevettem fel kínomban, és erre rögtön feleszmélt.

-Bocsi.-Nézett rám bűnbánóan.-Csak ez egyszerűen olyan óvodás szintű, hogy el se hiszem, hogy így viselkedik.- Csak megrántottem a vállamat, hisz nekem is sokszor eszembe jutott már ez. 

-Megbocsátasz egy pillanatra?-Kérdezte, és azzal a lendülettel fel is állt, arrébb sétált, és felhívott valakit. Olyan messzire ment, hogy nem hallottam, hogy mit mondott a telefonbe. Nem, mintha hallgatózni akartam volna.. Így egykedvűen az azstal fölé hajoltam, és a nem régiben kihozott kávémat tanulmányoztam. 

Pár perc múlva, egy kissé ideges Josh huppant le, az előttem lévő székbe. 

-Egy kicsit még várunk.-Közölte velem anélkül, hogy rám nézett volna. 

-És ez miatt vagy ilyen ideges?-Kérdeztem egy kicsit megszeppenten. Gyorsan felnéz a szemembe, és egy rövid nevetés tör fel belőle, mintha kinevetné magát. 

-Nem. Nem ez miatt vagyok ideges.- Mosolyog rám, és megkavarja a saját kávéját.

A hűvös szél körbe fog minket, ahogy a kávéinkat bámuljuk elmélázva. 

-Szerinted- töri meg a csendet Josh- mennyire jó ötlet, ha be veszünk harmadiknak valakit a szexhez, Royyal?

-Wáó... Ez honnan jött?- Nevetek fel.

-Hát az az igazság, hogy van Roynak egy csapattársa, aki eléggé tetszik. Megcsalni nem igazán akarom, és talán ez lenne a legjárhatóbb út. Talán még Roynak is tetszene. 

-Hühha. És ezt felhoztad már Roynak? 

Úgy látszik nem változnak meg az emberek, ha kapcsolatban vannak. Nem sértésből, de Josh ugyanolyan hímringyó, mint azelőtt, hogy Royyal öszejöttek. De úgy látszik, hogy ez nem zavarja Royt, hiszen nagyon jól megvannak. 

-Hát nem. Még nem találtam rá megfelelő alkalmat.-Pirul el.

-Van olyan, hogy megfelelő alkalom?-nevetek fel őszintén, majd ugyanolyan gyorsan el is hal nevetésem, amint meglátom Dylant kilépni, a kávézóból. 

Arcán több féle érzelem is tükröződik, ebből a haragot fedezem fel először. Ösztönösen hátrébb csúszok a székemben, ahogy közelebb ér. Szemem sarkából látom, hogy Josh fürkészően figyeli az arcomat. 

-Sziasztok!- Húzza ki magának a harmadik széket, ahogy odaér hozzánk. Nagy nehezen elszakítja pillantását ijedt tekintetemről, és Joshra néz. 

.Miért hívtál?

Hitetlenkedve kapom szememet Dylan legjobb barátjára, és épp elkapom a mozdulatsort, ahogy dívásan egyik lábát a másikra rakja, és ránéz az imént érkezőre. 

-Ugyan... Nagyon jól tudod, hogy miért hívtalak.- Néz lesajnálóan Dylanre, amin meglepődök. -De azért elmondom, ha még nem esett volna le. Azért hívtalak, hogy megbeszéljétek a problémáitokat. És addig itt maradtok, amíg meg nem beszélitek. Mert ha hazamentek, akkor ugyanúgy egymásnak estek. Ami, megsúgom, nem a legjobb módja, a probléma megoldásának.-Néz ránk felváltva, hogy felfogtuk e a szavait.- Szóval. Kezdhetitek!

Mivel egyikünknek se akaródzik elkezdeni, ezért Josh egy nagyot sóhajt, és még előbbre dől a székében.

-Dylann. Jó lenne, ha végre felfognád, hogy ha meleg nem is vagy, de egy fiúba vagy szerelmes, aki viszont szeret téged, amit értékelned kéne, de a viselkedéseddel, csak eltaszítod magadtól. Josh. Te pedig ne hagyd már, hogy össze vissza, játsszon veled, aztán meg megdugjon, a lakás minden egyes pontján, mint ha egy kurva lennél. És ideje lenne, hogy észre vegyétek, hogy a szexszel nem tudjátok megoldani a gondjaitokat. -Itt hatásszünetet tartott, majd nagyot sóhajtva folytatta. -És nem vagyok jós, de ha így folytatjátok, akkor gyorsan vége lesz a kapcsolatotoknak, hiába szeretitek egymást ennyire. 

Elég hatásos volt a beszéde, így mindketten sokkolódva, bámultunk rá. 

-Sajnálom, hogy ezeket kellett mondanom, de másképp nem fogtátok volna fel.- Hírtelen felállt, és az asztalra rakta a kávé árát.- Nagyon remélem, hogy meg tudjátok beszélni. Én meg megbocsátotok, megyek édes hármasozni, a pasimmal.- Küldd felénk, egy kéjenc mosolyt, majd meg se várja, hogy reagáljunk, csípő tekergetve, elsétál. 

Nem tudom meddig ülhettünk a kávézó teraszán, mire legalább egymásra mertünk nézni. 

-Igaza van.- Suttogja felém Dylan. -Meg tudsz nekem bocsátani?- kérdezi teljes elkeseredéssel. 

Vajon meg tudok neki bocsátani valaha teljesen, azok után amit csinált? Nem tudom még. De nem törhetem még jobban össze azzal, hogy most azt mondom, hogy nem, csak azért mert most ezt érzem. De hazudni se tudok neki. 

-Adjunk még egy esélyt magunknak. És idővel kiderül, hogy meg tudok e neked bocsátani. Szerinted?

Meglepődve kapja rám tekintetét. Nem számított arra, hogy ezt mondom, és ellágyulok a szemében csillogó reménykedéstől. 

-Azt hiszem, hogy ez egy jó megoldás lehet.- Mosolyodik el tetetett magabiztosággal, de túl jól ismerem, hogy ezt bevegyem. 

-Azt hiszed?-Kérdezek vissza. Kezét asztalon keresztül, az enyémhez nyújtja, és óvatosan megfogja. Nagyot dobban a szívem, és elmosolyodok. Mélyen a szemembe néz, és biztatóan vissza mosolyog rám. 

-Nem. Biztos vagyok benne.