Csalóka ~Yoongi FF~

17.

Lassan sétálgattunk körbe a történelmi városrészben, hogy saját szemmel nézegessük meg azokat a részleteket, amikről út közben az egyik tanár beszélt. Egy órán unalmas lett volna végighallgatni a tömény anyagot, ráadásul két órán keresztül már, szünet nélkül, de így, hogy a saját szememmel tapasztalhattam meg mindent, érdekes volt. Az összes évszám, név és történés megragadt, hiszen szinte magam elé tudtam képzelni, amint az ellenség a városfalon át betört, mert láttam a romos lukakat és a vájatokat. Láttam magam előtt a csatát a kiállított fegyverek és a korhűen berendezett udvar miatt. Már szinte magamat is ott láttam sétálgatni a piactéren, ami szintén meg volt csinálva a kopottas, régi viskókkal, műanyag és igazi tárgyak keverékével díszítve és néhány bábúval kiegészítve, amik elég furcsán és ijesztően néztek ki, annyit mondhatok, hogy nem jöttem volna ide éjszaka, de nagyon jól meg volt csinálva, annyi szent. Elővettem a fényképezőgépemet és csináltam pár képet a várról, az érdekesebb látnivalókról, pár művészi képet a berendezésről és a lőtt lukakról a falakban. Imádtam fotózni, ezért minden alkalmat megragadtam, hogy jó képeket csináljak. Ennek érdekében a csoport végében kullogtam, hogy ne tartsak fel senkit magam mögött, ha leguggolok vagy esetleg négyszer-ötször kattintok le valamit a tökéletes érdekében. Magam elé néztem és nagyon jó kép volt, ahogy éppen az osztály ment befelé egy kapun, leghátul Yoongi tanár úrral és pár sráccal. Sietve beállítottam a gépet és fotóztam kettőt, hogy biztos, ami biztos legyen egy használható. Utánuk indultam, de ment közben megnéztem a csinált fotókat, hátha kell még egy. 

- Jina! - Kiáltottak utánam.

Felemeltem a fejem a gépem kijelzőjéből és kérdőn néztem előre. Yoongi prof zsebre vágott bal kézzel állt az út közepén és jobbjával jelezte, hogy menjek. Meghúztam a lépteimet, mert most időpontra jöttünk a vármúzeumba, ahová már egy héttel ezelőtt lefoglalta az egyetem a jegyeket. Tudtam, hogy nem szabad sokat tétovázni, mert akkor csúszik az egész napi beosztás és a tervek. Odaértem és még pont elkaptam a csoport végét, akik még csak megpróbáltak beférni a múzeum ajtaján.

- Bocsánat - Kértem elnézést halkan a férfitól, mert nem tudtam eldönteni, hogy az arca bosszús vagy csak a szokásos.

Ő csak bólintott egyet és maga elé terelt. Bementem az ajtón és máris grimaszolnom kellett a sok kínzóeszköztől és a fegyverektől, amik ki voltak állítva. Táblák hirdették a különböző helyiségek neveit, amik korhűen, az eredeti, itt talált eszközökkel voltak berendezve. Gyorsan körbesétáltam a helyet és csináltam minden egyes eszközről egy képet, de tovább nem szerettem volna bent lenni. Visszasétáltam az ajtóhoz és bár bent maradtam, mert a többi helyiség érdekelt, ennek nem akartam a közepén csodálkozni.

*Yoongi POV*

Nem először jártam itt, ezért tökéletesen ismerem az egész múzeumot és a tárgyait. Figyeltem, ahogy a túlbuzgó, érett fiúk minden egyes kínzóeszköznél megállva egy elmés képet csináltak egymásról, majd hangosan nevetve mutogatták végig az egész osztályban. A lányok hol fintorogva, hol nyivákolva mutogattak a holmikra és fújolva olvasták el a 'használati utasításokat' a tárgyakhoz. Láttam, ahogy Jina sietve mindent lefotózott, de félreállt és egyedül ácsorogva nézegette a képeit az ajtónál. Sóhajtottam és odaléptem hozzá, pedig nem volt kenyerem a kedvesség és a gondoskodás a kutyámon kívül.

- Rosszul van? - Kérdeztem unottan.

Felnézett rám a gépéből és halványan elmosolyodott, aztán megingatta a fejét.

- Nem - Felelt és visszanézett a képeire, amiket csinált, hogy még most pótolni tudja a rosszakat, amiket kellene. - Csak nem vagyok híve az erőszaknak.

- Ez egy múzeum - Közöltem vele. - Nem kell végignéznie egy lefejezést, csak a tárgyakat. 

- Minden múzeumban ugyanolyan kínzóeszközök vannak - Csóválta a fejét és elhúzta a száját.

Elsötétítette a gépét és visszanézett rám. 

- Amúgy sem értem, mire voltak jók ezek - Lendítette a karját egy kacifántos tákolmány felé.

- Vallatni - Feleltem. - Főleg.

- Lettek volna sokkal egyszerűbb és humánus módszerek is - Szállt velem vitába.

- Hogy gondolja? - Biccentettem félre a fejem, hiszen ezzel az okos lánnyal igazán kedveltem a vitákat és az érveket. - Talán megkérdezték tőle, majd ha nem felelt, megcsikizték, amíg el nem árult egy államtitkot?

Jina halkan felnevetett a kijelentésemre, nekem pedig fel sem tűnt, hogy esetleg poénosat mondtam volna. Nem akartam mosolyogni, ezért csak vártam a feleletét.

- Nyilván nem - Ingatta a fejét. - De nem értem, miért kellett halálra kínozni az embereket.

- Hogy a fájdalom megtörje őket - Válaszoltam.

- Ott volt például az alvásmegvonás - Hozott egy példát. - Nem mondom, hogy emberséges, de legalább minden végtag fent maradt az emberen és nem lett kiluggatva a semmiért. Ha nem bírta, elárulta, amit akartak hallani, aztán végigaludt három napot. Na bumm. De legalább életben maradt.

Bólogattam és elgondolkodtam. Jó érvek, okos felfogás.

- Igaza van - Értettem egyet. - És mi van, ha időhöz voltak kötve? - Tettem fel egy csavaros kérdést. - Alvásmegvonással lehet, hogy bírta egy hétig, de két nap alatt ki kellett deríteniük az igazságot. Mégis kellett valami gyorsabb és hatásosabb.

Jina elhúzta a száját és körbenézett a teremben, ahogy elgondolkodott.

- Akkor csikiztem volna és nem hagyom aludni - Mondta mosolyogva, felhasználva az előző, véletlenül kiejtett felvetésemet. . Dupla hatás, fele annyi idő.

Egy apró mosolyra húztam a szám és megingattam a fejem.

- Lehetett volna kínvallató a középkorban - Dicsértem meg a lányt az ötleteiért.

- Köszönöm, nem - Grimaszolt egyet, visszautasítva a felvetésemet.

- Tanár úr! - Hallottam meg egy hangot a hátam mögül. 

Máris elszállt az a halvány jókedvem, amit a diákom okozott, hiszen tudtam, hogy itt vége az agyaknak és jönnek a mellek.

*Jina POV*

Beharaptam az alsó ajkam és elmosolyodtam, amint a tanár úr elment tőlem, hogy valami hatalmas segítséget nyújtson történelemből a diákjainak. Életemben először láttam Min Yoongi, kőszívű professzort egy aprócska mosolyt ejteni. Ráadásul egész jó a humora, ha nem fogja vissza magát. Sóhajtottam és visszakapcsoltam a gépemet, ahogy szólt a tárlatvezető hölgy, hogy megyünk tovább a következő terembe.