Ace |AsaNoya|

23.

- Noya...egészen biztos vagy te ebben? - futott ki minden vér a feladó arcából. Nem értettem, min problémázik - annyira nagy baj lenne, ha végre leakadnék a harmadévesekről, és nem használnám őt és Asahit a személyes pszichológusomnak? Nem hiszem, hogy nagyon sajnálná a dolgot...
- Próbálok az lenni...Nem akarom többé a személyes problémáinmal terhelni sem Asahit sem téged..Senkit.
- Noya, ne menj bele semmibe, amit nem akarsz! - hűlt el Suga mikor közöltem vele a szándékaim. - Egyáltalán nem zavarsz minket! Egy csapat vagyunk, nem?
- És ezért titeket kell traktáljalak? - replikáztam azonnal. Nem akartam meggondolni magam, ezért őt próbáltam meggyőzni az igazamról. Logikátlannak hangzik a dolog, de ha valamit az ember sokáig hazudik, előbb-utóbb elhiszi.
A feladó felsóhajtott és felállt az ágyról.
Muszáj mennem... - felelt lesújtott hangon. - De kérlek, aludj erre egyet!
- Jó. - törődtem bele, de a hangomról üvöltött hogy hazudok. Még ma akartam találni magamnak valakit. Egy lányt. Most az egyszer a sarkamra állok a sors ellen.
Amint a feladó kilépett a szobából, a következő látogatóm egy lány volt, Hanae, a velem párhuzamos osztályból. Szőkére festett haja volt és olyan öltözködése, amiről üvöltött, hogy élete felét nyugaton töltötte. A szeme is egészen furcsa átmenet volt a japán és az amerikai között: barna kontaktlencsét hordott, de valójában zöld szeme volt, és éppen csak mandulavágású. A született Washington-i apjához képest meglepően csendes volt, és olyan arca volt, mintha mindig szomorú lenne. Miután óvatosan becsusszant az ajtón, halkan köszönt.
- Öm...Szia Noya. - egy csokor virágot tartott a kezében.
Tartva magam a tervemhez, szélesen elmosolyodtam és átvettem az ajándékot. Alapvetően mindig is japán barátnőt akartam, de az igényeim régen a sarokba dobtam. Édes, csendes, de határozott, talán nem bánthatom meg nagyon... Tökéletes.
Gyorsan akartam elintézni a dolgot.
Folyamatosan fenntartottam a beszélgetést, érzelmesebb stílusban. Abban a pillanatban nem is tudtam volna nagyon mást csinálni. Jól éreztem magam a lány környezetében, úgy mint régen, magabiztosnak.
És közben egy szemétládának.
Mert tudtam, hogy előbb utóbb meg fogok törni, és maximum addig fogom bírni, míg Asahi elballag. Mindig viccelődtünk Tanakával az "összetört szűzek szívein" de soha nem gondoltam volna komolyan, hogy kihasználjak valakit. A lány óvatosan mosolygott a párnámra miközben beszélt, igazából az oltári bűntudatomon kívül jól telt az idő. Vidám kis semmiségekről dumáltunk, mivel a szívem készült darabjaira esni, amint egy szép emlék eszembe jutott - ugyanis szinte mindegyik Asahihoz kapcsolt valamilyen módon -, inkább Hanae-t beszéltettem. Érdekes dolgokat tudtam meg, többek között, hogy nyugaton évekig röplabdázott és azért nem csatlakozott a helyi klubhoz, mert félt, hogy az itteni játékosok közé nem tudna beilleszkedni - itt megígértem, hogy segítek neki -, valamint hogy modellkedik, ami nekem nem egy szimpatikus szakma, de el kellett ismernem, ez a lány oda illett. Igazából meg is lepett, hogy nincs barátja, de mikor rákérdeztem a dologra, érezhetően fájt neki a téma, és mindkettőnkre tekintettel inkább ejtettem a dolgot. Összességében végre sikerült normálisan beszélgetnem valakivel, egyszer azonban megszólalt a telefonom. Magánszámon hívtak, amit nem igazán tudtam értelmezni, de végül felvettem.
- Nishinoya Yuu. - szóltam a kagylóba, biztosítva, hogy nem téves számot hívott valami balfácán. Tévedtem, pontosan tudta, mit csinál. Ugyanis a rejtett számmal ellátott telefonon anyám hangja szólalt meg.
- Tudom. - mondta hideg hangon, amitől rögtön kivert a víz.
- Mi a probléma? - vettem fel én is ugyanazt a hangot, mire a lány felpattant az ágyra és hallgatózni kezdett. Nem löktem le, a hirtelen ért döbbenettől nem találtam az izmokat, amik mozgósíthatnák a karomat.
- Komolyan nem jössz velem Tokióba? - kérdezte. A hangjában szomorú csalódottságot hallottam.
- Komolyan. - sóhajtottam. Miért kell az emberek mindig utólag akarjanak változtatni a fontos döntéseimen? Olyan nagy a kísértés mindig, hogy változtassak rajtuk.
- Inkább apáddal maradsz abban a kisvárosban? Nem lesz jövőd! Hogy mész te egyetemre? - lassan felemelte a hangját. Hanae kérdőn nézett rám, én pedig egy afféle "majd megmagyarázom" pillantással néztem rá és már el is kezdtem tervezgetni a fedősztorim.
- Kiotóba. - zártam rövidre a továbbtanulás témát. Már többször feljött ez a téma, de mindig elhárítottam. Tudtam, mit akarok.
- Mikor vesznek fel téged oda? Azt hiszed amiért a pasid odamegy, te is mehetsz oda? - nevetett fel, a hangja telis-tele gúnnyal, amitől szűknek éreztem a mellkasom. Utáltam ezt a hangnemet.
- Hogy ki megy oda? - kérdeztük Hanaeval egyszerre.
- Ki van most veled? - kérdezte, meghallva a lány hangját. Ő rám nézett, biccentett egyet, hogy kéri a kagylót és megszólalt.
- A barátnője. - felelt.
- Köszi. - suttogtam, ő pedig szomorúan elmosolyodott. Nem értettem.
- Hogyan? - hallottam anyám sokkos hangját, ahogy rájött, hogy baromságot beszélt.
- Csak nem félreismerte? - kérdezte Hanae a mobilba, érezhetően kamu meglepettséggel. Volt valami a tekintetében amit nem tudtam megfejteni.
- Én... Ő... azza- kezdett bele, de itt lett elegem. Ne merd azt a napot még egyszer felhozni!
- Viszhall Anya. - kaptam ki Hanae kezéből a telefont és a reakciót meg se várva letettem. Összeroskadtam ültömben és reflexből beleöklöztem a térdembe. Mennyi esélye volt ennek mégis? Ha valami esetleg a terv szerint haladna, abban a pillanatban össze kell omlania. Úgy látszik ez már csak így működik.
- Köszi... - motyogtam a lánynak, aki nem igazán fogta még fel a történteket, de bosszúsnak tűnt.
- Bármikor. - sóhajtott. - Tudom milyen ez. Szívesen falazok bárkinek.
Egy pillanatra éreztem, hogy a szemeim kimerednek és úgy bámulok a lányra, mintha még nem láttam volna hasonló teremtményt.
- Ezt hogy érts- kérdeztem, és közbevágva magyarázni kezdett.
- Meglepetés, biszex vagyok. - húzta a száját, és felhúzott térdére helyezte az állát.
- Hogya-
- Igen.
- Hogyan tudtad csak így kijelenteni? Úgy értem, bátor vagy. - Nem terveztem bejelenteni neki, hogy egy hajóban evezünk.
- Már mindegy... - nevetett ironikusan. - A szüleimnek fél év után mondtam meg, mire el lettem paterolva kollégiumba. Nem számít már, hogy ki tudja.
- Aha... - motyogtam.
- De te megleptél, hogy őszinte legyek. Állandóan a menedzseretek sarkában va-
- Mert nem is vagyok meleg! - kiabáltam, két kezem a lány szájára tapasztva.
- Akkor mi volt az előző jelenet? - biccentette oldalra a fejét.
- Egy félreértés. - mentegetőztem.
- Ezt hogy kéne elképzelnem? - nevetett. - Hogy lehet ezt félreérteni? Mit csináltál a barátoddal?
- Nincs barátom. - csuklott meg a hangom mondat közben.
- Akkor csak szeretnéd? - kérdezett vissza türelmetlenül.
És akkor robbant.
Minden fájdalom és feszültség kizuhant belőlem a tudattól, hogy olyannal vagyok, mint én.
Könnyekkel a szememben elkezdtem magyarázni a lánynak a viharos kapcsolatom az én ászommal.
*Mei-chan*
Na ez szep kerek ezer szó lett 😂😂