Más(é)

40.

Fura. Kimondottan fura. Hoseok nagyon, de nagyon fura. Az elmúlt fél órában nagyjából négyezerszer használhattam rá ezt a szót, de mással nem tudtam jellemezni. Annyira más volt, nem is tudtam volna megmagyarázni. Eddig is segített nekem főzni, de most kifejezetten sokat volt mellettem. Eddig is kedves volt, de most nagyon sokat mosolygott és bókolt, amit egy idő után nem tudtam hova tenni, csak simán belepirultam. Eddig is ért hozzám, de most valahogy túlságosan is közvetlen volt. Nem csinált sokat és nem volt túl félreérthető, csupán amikor elment mögöttem, sietve végigsimította a hátamat, vagy amikor mellettem állt, a kezemet fogta meg egy másodpercre. Eddig is csinált ilyeneket, de ezzel a viselkedéssel összetéve, nagyon, de nagyon fura volt. Fura, fura,fura.  Nem lett volna baj, hiszen nem tett olyat, amivel félreérthető helyzetbe került volna és nem mondott olyat, amibe belefulladtam volna a nyálamtól, mégis, olyan hatást keltett, mint egy hódító herceg. Nem tudtam és nem is akartam sokat gondolkodni ezen, hiszen ha túlságosan beleéltem volna magam, akkor megint csak pofára esek és arcon üt a valóság, hogy ez valamiféle egy napos bekattanása volt és továbbra sem változott egy szemernyit sem. Ezt mondtam magamnak, mégis jól esett és elkezdtem elhinni, hogy Hoseok ilyen. Végül is, összetehettem az egyet meg  az egyet, hogy valóban ilyen aranyos, ráadásul nem láttam nővel az elmúlt három vagy négy hónapban. Ez nem azt jelenthette, hogy máshol nem szexelhetett, de mégis jól esett a lelkemnek, hogy azt láttam, hogy nem ide hurcol fel babákat, ha egyáltalán hurcol valahová. Szerettem volna azt hinni, hogy leállt és ennyi volt, de nem voltam benne száz százalékig biztos, úgyhogy nem kergettem magam fölösleges körökbe.

- Nika! - Kiáltott a nappaliból Hoseok.

- Na? - Kérdeztem vissza elegánsan és letettem az utolsó tányért is a csöpögtető rúdjaiba, amit elmosogattam a főzőcskézés után.

- Játszunk? - Jött be a konyhába egy ezer wattos mosollyal a srác.

- Mit? - Kérdeztem vissza már szintén mosolyogva, hiszen szerettem vele videojátékozni. 

Letettem a kezemből a vizes rongyot, amibe megtöröltem a kezem és elindultam vele a nappaliba.

- Kijött annak a játéknak az új része, amivel múltkor játszottunk - Újságolta jókedvűen. -Tudod, az a csapatos, területfoglalós cucc. Ha megveszek se jut eszembe a címe - Húzta el a száját és lehuppant a kanapéra.

Felnevettem és én is mellé telepedtem. A lábaimat felhúztam törökülésbe és kényelmesen elhelyezkedtem a puha díványon, majd elvettem a másik konzolt Hobi kezéből, amit felém nyújtott. 

- Tudom, melyikre gondolsz - Biztosítottam róla, hogy tudom, melyik játékról beszél.

- Tudtam, hogy megérted a gondolataimat - Böködte mosolyogva a halántékát.

- Jobb a telepátiánk, mint az ikreknek - Mosolyogtam büszkén.

- Simán verjük őket, kislány - Kacsintott egyet és mosolyogva a tévé felé fordult.

Megingattam a fejem és beharaptam az alsó ajkam a becézésére, amit még ennyi idő elteltével sem tudtam megszokni. Néztem inkább, ahogy Hoseok a saját vezérlőjével beállítja a játékot a tévén és kiválasztja a megfelelő karaktereket. Én is megcsináltam a saját csapatomat és kiválasztottam a kedvenc csaj karakteremet a játékból és már kezdhettük is.

Éppen, hogy elkezdődött a játék, Hoseok hangos vijjogásokba, autóhangokba és "bummbumm"-ozásokba fogott. Természetesen emiatt úgy röhögtem, hogy a konzol is kiesett a kezemből, tehát nem nyerhettem.

- Másfél perc alatt se győztelek még le - Vigyorgott büszkén Hobi, amikor a tévé kijelzőjén hatalmas betűk mutatták, hogy ő nyert. 

Diadalittasan a levegőbe bokszolt és hú hangot adott ki, elég magasan és hosszan, amire még jobban felröhögtem. Eldőltem a kanapén és levegő után kapkodva csapkodtam Hoseok combját, hogy fejezze már be. Visszaültem normális pózba, de előre kellett hajolnom, hogy ne fulladjak meg.

*Hoseok POV*

Nevetve figyeltem Nika szenvedését, ahogy éppen a röhögéstől fuldoklott. Annyira jó volt mindig látni a mosolyát, hallani a nevetését és büszke voltam magamra, amikor miattam csinálta. Már nem is tudtam, min nevetek, csak azon röhögtem, ahogy a lány is szakadt a nevetéstől. 

- Sírok! - Kapta fel a fejét hirtelen és továbbra is nevetve kezdte el törölgetni a könnyeit, amik az intenzív kacagásától törtek fel.

- Fordulj ide te vadbarom - Fordítottam arrébb kicsit a vállát, hogy meggyorsítsam a perdületét. 

Nika szenvedve, de valamennyire felém fordult és megállíthatatlanul nevetett. Lehúztam a pulcsim ujját és az arcához emeltem, hogy letöröljem a könnyeim, de mivel röhögött, ezért elég nehéz volt a rángatózástól ezt megtenni.

- Fejezd már be! - Tártam szét a karjaimat, de én is nevettem közben.

Nika még jobban rázendített és már szerintem nem is a hangok miatt, amiket kiadtam, csak röhögőgörcsöt kapott. Mély levegőt vettem és megingattam a fejem, holott nagyon is jól szórakoztam rajta. Apró kezei a törökülésbe húzott térdeimre estek és finoman megcsapkodta azokat, ahogy nevetett. Mély levegőt vettem megint és lenéztem a kezeire, majd vigyorogva fel rá. Arca vörös volt a nevetéstől és tiszta víz, ahogy az örömkönnyei megállás nélkül folytak. Újra felemeltem a pulóverem ujját, hogy letörölgessem a nedvességet és ezúttal valahogy könnyebbnek bizonyult. Nika már csak mosolygott, néha szakadt fel csak belőle egy-egy nagyobb nevetés, de azt egy nagy levegővétellel lecsillapította.

- Na végre kapsz levegőt - Mosolyogtam és meglepően konstatáltam, milyen gyorsan abbamaradt a nevetése.

- Aha - Válaszolt, mire rájöttem, miért hagyta abba hirtelen.

Ahogy előre hajoltam, hogy letöröljem a könnyeit, olyan közel sikerült kerülnöm hozzá, hogy most éreztem a meleg levegőjét a számon a válaszától. Egy halvány mosollyal belenéztem a szemeibe és sietve letörölgettem az utolsó könnycseppeket is.

- Kész - Közöltem, majdnem suttogva és eszem ágába sem jutott távolabb hajolni tőle.

- Köszönöm - Sóhajtotta a szót és ő sem mozdult meg.

Nyeltem egyet és levezettem a tekintetem a szájára, ami telten és csillogva várakozott. Néha egy aprót remegtek az ajkai, amiből arra következtettem, hogy tart tőlem vagyis a csókomtól. Visszanéztem a szemeibe és egy kicsit megkönnyebbültem vettem észre, hogy meg sem próbált elhúzódni tőlem. Vagy lefagyott vagy sokkot kapott, nem tudom, de legalább ott volt. Kezeimet lassan felemeltem és egyiket a lábára csúsztattam, másikat pedig az arcára. Ujjaim könnyedén csúsztak végig a puha arcbőrén, le az állához, majd vissza. Az érintésemre Nika beharapta a száját és lesütötte a szemét. 

- Öm - Hümmögött egyet és zavartan elhajolt egy kicsit. - Szomjas vagyok.

Azzal fel is pattant a kanapéról és már ott sem volt. Egy halvány mosollyal néztem utána, hiszen most már tudom, hogy nagyon is akar engem. Nem távolodott el és az arca is kipirult a közelségemre. Már csak azt kell elérnem, hogy bízzon bennem és ne rohangáljon el folyton.