Bocsi, nem értek a szerelemhez - Tsukkiyama [BEFEJEZETT]

2. fejezet - Egy szinttel feljebb

- Tadashi, te milyen szakkörre jelentkeztél? – fordult felém Yanaka a harmadik óránk után. Eltéve a matek füzetemet a táskámban, felnézek az előttem ülő srácra.

- Tsukki és én is röplabdára jelentkeztünk – válaszoltam.

- Óh. Azt hittem valami kevésbé atletikus szakkörre jelentkeztél – nézett rám meglepetten, mire én is ugyanilyen tekintettel pillantottam rá, mire egyből folytatta. – Már, mint félre ne érts, nem arra gondoltam, hogy nem vagy sport alkat, csak azt hittem valami „nyugisabb"-ra mész. De váó! Röpi? Az nem a magas emberek sportja? – kérdezte egy kicsit félve, hátha megbántott.

- Hát... Én inkább ilyen pótjátékos voltam alsó középben, szóval szerintem most is olyan leszek – válaszoltam kicsit félénken. Nem igazán lehet dicsekedni ezzel.

- Akkor miért játszol még mindig? – kérdezett vissza, mire egy pillanatra rápillantottam Tsukkira, egyből elkapva a tekintetem Yanakára, aki barátságosan nézett rám, mint aki megért engem.

- Miatta játszol még mindig, ugye? – halkította le a hangját, mikor ezt kérdezte. Nem akartam rá választ adni, hiszen csak most ismerkedtünk meg, így csak bólintottam egyet, és másra tereltem a szót.

- És te milyen szakot választottál? – kérdeztem, hiszen azért érdekelt.

- A rajzszakkört. Könnyű szakkör és még rajzolni is szeretek, szóval... - válaszolta megvonva a vállát közben, de nekem egyből felcsillant a szemem, ahogy kiejtette a száján a rajzszakkör szót.

- Aaa. Nem is gondolkodtam más szakkörön a röpin kívül! Olyan jó lenne abba a szakkörbe is járni – álmodoztam, hiszen, ha már nem sikerült eljutnom Tokióba a rajzművészetire, akkor legalább valami ahhoz kapcsolódon jó lett volna részt venni. És ha egy rajztanár tartja, akkor még tanulni is tudok valami alapot. Olyan jó lenne.

- Miért nem jelentkezel rajzra is? Lehet egyszerre kettő szakkörre is járni, nem? Szerintem az igazgatónak mindegy, hogy hány ilyen órák utánira jársz, csak legyen meg az egy.

- Gondolod, hogy lehetne? Majd, ha megtudod, hogy mikor szokott lenni, akkor majd mond el, és akkor reménykedek, hogy nem fog egybe esni a röpivel és akkor tudok majd veled járni rajzra – válaszoltam, tényleg reménykedve, hogy ez működni fog. A beszélgetésünket a becsöngő zavarta meg, ami azt jelentette, hogy kezdetét vette az irodalom óra.

***

Hatodik óra után Tsukkival elindultunk a tornaterem felé, ahol a röplabda edzések lesznek, hogy megnézzük kik lesznek a csapattársaink és hogy ki lesz az edző. A tesi terem előtt két velünk egykorú ment el éppen valamiről veszekedve. Egy narancssárga hajú alacsony srác és egy magasabb fekete hajú. Belépve a terembe három srác állt ott és mindnyájukon egy fekete az iskola röplabda nevével ellátott melegítő felső volt.

- Elnézést! – adott jelet Tsukki annak, hogy itt vagyunk, mire elhallgattak és felénk néztek.

- Áh, itt vagytok – mondta a barna rövid hajú fiú. – Ők azok az elsőévesek, akik csatlakozni fognak hozzánk – magyarázta a másik kettőnek. Oldalra nézve láttam, ahogyan még néhányan éppen a hálót szerelik fel. Azért vagyunk néhányan. Visszanézve a felsőbb évesekre láttam, hogy mindannyiuk elhallgatva néztek ránk, ebből következtetve köszönnünk kellene.

- Örvendünk a találkozásnak! – hajoltam meg az illem miatt, de Tsukkit ez úgy látszik nem érdekelte, mivel ő nem követett ebben, bár nem lepődöm meg ezen.

A bemutatkozó körök után elküldtek minket, hogy átvegyük a cipőinket és ha szeretnénk és van nálunk akkor a váltó cuccokat, hogy kényelmesebben tudjunk játszani. Arrébb sétálva a csapattól kezdtük átvenni a cipőket.

- Szerinted azok, akik elmentek a tesi terem előtt, azok is csatlakozni akarnak? – kérdeztem Keitől.

- A fekete hajú volt a ,,Pálya Királya" – válaszolt. – Csoda, hogy nem szúrtad ki, csak úgy áradt belőle a király mentalitás.

- Akkor miért nem jöttek be?

- Szerintem honnan tudnám Yamaguchi? – kérdezte felállva a padról, összerendezve a holmiait.

- Bocsi, Tsukki.

Visszamentünk, és csapatokat alkottunk, hogy egy kellemes meccset játszunk. Ezt szeretem; amikor csak játszunk, nincs tétje, hanem csak jól érezzük magunkat. Egy nagyon minimális alapom van, szóval nem vagyok teljesen elveszve, így kiélvezve a játékot, néha még le is csapok. Miután már lejátszottunk vagy három szettet, már kezdtem megismerni a csapatot és már az első szett vége felé észrevettem, hogy az ezüst hajú harmadikos, nagyon kedves és lehet, hogy csak felém ilyen, mivel elsős vagyok, de elképesztően törődő. Bár ahogy azt láttam a kapitánnyal is ilyen, ráadásul egyszer éppen elkaptam egy olyan pillanatot a két szett között, ahogy Daichi-san átkarolja a derekát Suga- sannak, aki a karjait a kapitány nyaka köré teszi egy pillanatig, amíg beletúr a fiú tarkóján lévő hajba, majd egyből el is tolja magától. Gyorsan elkaptam róluk a tekintetemet és inkább Tsukihoz fordultam.

- Szerinted, megkérdezzem tőlük, hogy hol van a másik kettő elsőéves? – néztem fel a magas alakjára, egy szempillantást vetve az ajkaira, miközben a szájához emelte a kulacsot. Tsukki rám nézett, majd csak vállat vont. Nem tudom miért, de nem tudom megszokni, hogy a legtöbbször nem válaszol nekem, mert egy kicsit rosszul esik, hiszen olyan rég óta ismerjük egymást, mégis ugyanúgy beszél velem a legtöbbször, mint a többiekkel. Néha pedig, mégis azt érzem, hogy abban a kevés mondatban, amit hozzám intéz, van valami, ami a többiekhez mondott mondataiban nincs meg.

Az edzés végén a kapitány és a feladó még odajött hozzánk, hogy még megbeszéljünk valamit, aminek a végén feltettem a kérdésemet a másik két elsősről.

- Ahogy észrevettük nem igazán képesek együtt dolgozni, így elküldtük őket, hogy ezen dolgozzanak. Utána majd jövő héten játszunk egy három per hármas meccset, amiben majd ti is részt fogtok venni. Ha vesztenek ellenetek, akkor Kageyama nem adhat fel többé, szóval gondolom, most is éppen gyakorolnak – válaszolta Daichi-san, mire Tsukki csak egy hümmögéssel válaszolt, én pedig megköszöntem a választ. Mindenki elköszönt mindenkitől, így mi is elkezdtünk visszaöltözni, és kiléptünk a tornacsarnokból. Elsétálva a kinti tesi pálya mellett megláttunk egy narancssárga hajat és meghallottunk egy veszekedést is, mire Tsukki egyből abba az irányba fordult. Sóhajtva követtem barátomat, tudva, hogy biztos kötözködni akar velük. Mikor odaértünk a labda éppen fent volt a levegőben egyre közelebb repülve Tsukki felé, aki egy egyszerű mozdulattal elkapta a labdát még a narancs hajú srác előtt, mire mind a ketten elakadt lélegzettel néztek ránk.

- Azta, ezek tényleg kint gyakorolnak – kezdte. – Ti vagytok azok az elsősök, akik már az első nap felfordulást okoztak? – kérdezte egy kis lenéző hangsúllyal.

Az első, amit én észrevettem az az volt, hogy rövidujjúban játszanak, amire akaratlanul is kirázott a hideg.

Nem tudom, hogy miért jó ez Tsukkinak, hogy mindig konfliktusokat keres. Egy darabig még „beszélgetnek", amit én inkább veszekedésnek neveznék, de még nem kezdenek el verekedni, aminek én csak örülök, szóval inkább nem szólok bele. Egészen addig folytatják a veszekedésüket, amíg Tsukki ki nem ejti a száján a Király szót, mire Kageyama egyből megmarkolja Tsukki ingjét a mellkasánál.

- Tsukki! – kiabáltam meglepődve a sokktól, de szerencsére Kageyama egyből el is engedte. Tsukki feldobogatva a labdát, beszél még mindig a feladóhoz, teljesen elfeledkezve az alacsony srácról, egészen addig, amíg ki nem kapja Kei kezéből a labdát, egy elképesztően magas ugrással. Elképedve nézek a srácra, és ahogy látom Tsukki is teljesen meglepődött. Soha életemben nem ugrottam még ilyen magasra, ő meg mintha meg sem kottyanna neki, úgy ugrott. Szerintem még a szám is tátva maradt. A kis srác nagyon heves, ami nem tetszik Tsukkinak, bár nem igazán érezteti ezt. Egy gyors befejezéssel el is megyünk onnan, még elmondva, hogy kik is vagyunk.

Az utcán sétálva nem hallunk mást, csak a tücskök ciripelését, amit nem akarok megtörni, mivel még nincs mondanivalóm. A házunknál megállunk elköszönök Tsukkitól, aki még azért elmond egy Hellót, mielőtt feltenné a fejhallgatóját. Ezt is értékelem benne; amíg velem van, nem teszi fel a fejhallgatóját, ezzel is azt keltve bennem, hogyha nem is nagyon érezteti, de ilyenkor érzem, hogy nem vagyok olyan, mint a többiek. Egy szinttel feljebb vagyok, ami kellemes érzéssel tölt el.