여섯

1.9K 292 14
                                    

| Jeongguk |
2016.12.27.

Úgy érzem, mindenem elveszett.
Elvesztettem a szüleim, az életem, a barátaim, a büszkeségem, a gyerekkorom.
Elveszítettem mindent, köztük önmagamat is.
Erre az ember nem tud felkészülni. Hirtelen jön, semmit nem tehetsz.
Én sem tehettem.

Tegnap, amint véresen ültem a zuhany alatt, miközben folytak a könnyeim, rengeteg minden kavargott bennem. Régi emlékek jutottak eszembe, s én nevetni akartam. Aztán eszembe jutott, hogy az már elmúlt, és sohatöbbé nem jön vissza.

Elhatároztam magamban, hogy véget fogok ennek vetni. Igaz, máskor is agyaltam már ilyesmin, de akkor és ott úgy éreztem, készen állok arra, hogy magam mögött hagyjam ezt az átkozott életet.
Még a remény csöppnyi szikrája fellobbant bennem egy perc erejéig, amíg mérlegeltem, milyen más megoldás jöhetne szóba.
Ha elkezdenék iskolába járni, szereznék barátokat, nem lennék magányos annyira, mint most.
Oké, ezzel eddig semmi baj sem volt.
Elmennék egy szakemberhez, hogy helyrehozza sérült lelkem, és segítsen megszabadulni az undorító nagybátyámtól.
De mi lenne utána? Még nem töltöttem be a tizennyolcat, árvaházba nem akarok kerülni, ha meg egyedül kellene boldogulnom, igencsak éhenhalnék egy sikátorban.
Nem lennék én ennyire életképtelen, ha nem lennék már egy éve csak a szobám ajtaja mögött.
Talán sikerülne kimásznom belőle, viszont, hogy a halál felszabadítana, az több, mint biztos.
Biztosat a bizonytalanért nem merek eldobni. Kockázatos, én pedig félek.

Félek és kimerült vagyok.

Belefáradtam már az örökös küzdelembe, hiába tűnik ez idiótaságnak egy tinédzser fiú szájából.

Egy ideig próbáltam azzal vigasztalni magam, hogy lehetne sokkal rosszabb. De ez ma már nem válik be.
Napi rendszerességgel megtörténik a megalázásom, utána pedig több óra, mire felkaparom magamat a földről.
Minden nappal egyre hosszabb folyamat, amíg fel tudok állni.
Eljön majd a pont, amikor nem fogok tudni továbbmenni, tönkremegyek, talán megőrülök majd.
Nem akarok a saját véremben fekve, megalázva meghalni.

Így más út nincs, meg kell halnom, méghozzá a saját kezeim által.
Vicces, de azért megnézném nagybátyám arcát, amikor rámtalál majd. Remélem, hogy sosem fogja elfelejteni, és tudni fogja, hogy ezért Ő a felelős leginkább.
Nem vagyok egy rosszindulatú ember, sosem voltam, de szeretném, ha ő úgy szenvedne, ahogy én szenvedek miatta.

Fájjon csak, remélem bele is rohadsz, te görény.

Téged Kereslek | TAEKOOKWhere stories live. Discover now