Part.7

1.9K 185 22
                                    

Nem számítottam a dologba valamit, jobban mondva valakit nem vettem figyelembe. Ijedten néztem Jimin kísérőjére.
Ő itt marad? -kérdezgettem magamban.
Nem volt sok időm töprengeni ezen ugyanis a nő megszólalt.

-Akkor én megyek is, nem zavarok. Yoongi, hívj fel ha Jimin elfáradt és akkor érte jövök. -nézett rám.

Ezekkel a mondatokkal a hirtelen szívrohamom úgy ahogy jött el is tűnt. Chaeyoung beszállt az autóba és elhajtott... szerencsére!

-Szia! -köszöntem neki.

Őszintén szólva sejtelmem sincs, hogy mit kellene most csinálnom, bár nagyon sokat gondolkoztam rajta sehogy sem jöttem ki a beszélgetésből jól.

-Szia! -köszönt ő is.

Istenem, olyan aranyos. Valószínűleg sok másodpercig csak bámultam nagyon szép arcát, mivel én teljes mértékben meg voltam arról győződve hogyha vak akkor nem tudja, hogy én mit csinálok.

-Tudod, attól még hogy nem látok, tudom hogy bámulsz. -húzta nagy mosolyra száját.

Hirtelen megállt bennem úgy ahogy ma már sokadjára a hugy is. Honnan tudja? Hirtelen feleszméltem és betámogattam az előtérbe. Csöndben maradtam, nem akartam megint valami kínos szituációba keverni magamat.

Jimin pov.:

Amint Chaeyoung elhajtott meg éreztem magamon tekintetet. Egy jó ideig viseltem a dolgot de aztán majdnem kinevettem tudatlanságén. Meg is említettem neki a dolgot amire gondolom zavarba jött mert sokkal gyorsabban vette a levegőt. Ez a srác nagyon fura...

Be kísért az előszobába és nem mert mondani semmit. Azért nem vagyok se néma sem süket úgyhogy beszélgetést kezdeményeztem.

-Elmondanád nekem, hogy hogy néz ki ez a szoba? És a ház? És te? -zúdítottam rá a kérdéseimet.

Az utolsó kérdésemet azért tettem hozzá mert ha azzal kezdi akkor tuti egoista szóval amíg lenyúztam magamról a cipőmet addig valószínűleg gondolkozott.

-Hát, neked jobb oldalt két beépített szekrény van, bal oldalt meg egy csomó polc és fogas. A város egyik leggazdagabb kerületében élek, mert ha valakinek orvos az apja az ezzel jár. -itt megint megállt gondolkodni- két emeletes nagy ház, a földszinten a nappali, étkező, konyha, dolgozó szoba és egy vendég szoba. Az emeleten van az én szobám, a szüleim szobája és még egy fürdő. Van egy úgy mond stúdióm is ahol zenét gyártok. Van egy nagy kertünk, medencével, fákkal, hintaággyal, ping-pong asztallal és virág ágyással. -magyarázott hevesen.

És még azt hittem én tudok sokat magyarázni. Egy valami bosszantott, magáról nem beszélt. Miért nem?

-Akkor nagyon szép helyen laksz. És tiszta is, te takarítottál? -kérdeztem tovább, nos, ennél szerintem borzalmasabb és ijesztőbb kérdést nem is tehettem volna fel neki.

-Aham, nem szeretem ha koszos a környezetem és amennyi időm van annyiból igyekszem rendben tartani ezt a baszott nagy helyet. Amúgy köszi! -mosolyodott el -most mondanám hogy nézd meg a nappalit de inkább akkor úgy mondom hogy 'kerülj beljebb'! -fogta meg kezemet és kezdett maga után húzni.

-Igazából nem tudom mennyire tűnt fel de az egyik kérdésedre nem válaszoltam. Amíg jártattam a pofámat azon gondolkoztam hogy hogy meséljek neked magamról úgy hogy ne tűnjek nagyon egoistának... de mit szépítek és probálkozok? Én az vagyok. - hadarta le.

-Feltűnt de ha ezt most így ki mondtad úgy ítélem meg a dolgot, hogy nem vagy az... vagyis aich... akkor mégis -nevettem fel egy kicsit.

-Nem azt mondtam hogy nem vagyok az... -váltott gondolkozó hangnemre.

És akkor elkezdett mesélni magáról, az életéről. Igazából szerintem neki nagyon szép élete van. Suliba jár és van diákmunkája. Megtudtam hogy nem én vagyok a legalacsonyabb srác a világon de ezt ő mondta így. Elmondta hogy nagyon szereti az állatokat és szeretne is egy kis kedvencet, de ahhoz több időre lenne szüksége hogy normális körülményeket tudjon neki teremteni. Végig kísért az egész lakásban, elmondta hogy a többi emberhez képest neki nem a szobája a kedvenc helye a házukban. Az úgy nevezett "stúdió" igazán szimpatikus hely volt nekem is. Volt ott igazából minden. De a művészkedés mellett a másik kedvenc idő töltése az alvás. Ezzel nincs egyedül...

Elmeséltem én is pár dolgot az unalmas napjaimról és hogy mennyire bízok abban, hogy sikerüljön a műtét. Egyszerűen olyan aranyos volt, úgy kezelt amit semmihez nem tudnék hasonlítani.

-Miért vagy velem ilyen kedves? -csúszott ki a számon véletlenül a bennem bujkáló kérdés.

-Neked mindig ilyen jó, fogós kérdéseid vannak? -nevetett fel- hát... igazából nagyon szimpatikus voltál, vagy és valószínűleg leszel is. Szeretnék segíteni a mindennapjaidon és jóba akarok veled lenni. -mondta visszafogott hangsúllyal.

-Tudod, hogy nekem te vagy az első olyan ember az életemben aki nem ijedt meg attól, hogy van egy szembe tűnő hibám? -kérdeztem ismét tőle.

-Ebben kételkedem. Chaeyoung? -dobta vissza azt a bizonyos labdát.

-Tudod őt inkább egy szülőnek tartom akinek muszály együtt élnie a "sérült" gyerekével. -húztam el a számat.

-Értem. Nekem két viszonylag jó barátom van. Az egyikőjüket Hoseoknak hívják, mindig hülyéskedik és nagyon viccesen nevet, sokat segített nekem életem során. A másik Jungkook, elég fiatal de nagyon határozott is tud lenni, ő is sokat támogatott abban, hogy előrébb jussak.

-Hogy értetted, hogy segítettek? -faggattam tovább.

-Az életben vannak akadályok és nehézségek de ezt gondolom neked sem kell bemutatnom, de könnyebb úgy megoldani, ha vannak akik szeretnek és támogatnak. -mondta sokkal meggondoltabban és határozottabban az eddigieknél.

-Nem értem. Mi lehet olyan nehéz az életben, hiszen te mindent látsz és tudod mi van körülötted. -értetlenkedtem.

-Az egy dolog. De ha valakinek zavaros az élete akkor mindegy hogy látja-e azt vagy sem. -bölcsködött tovább.

Sziasztok!
Omg... ez a rész borzalmas lett~ így vissza olvasva már azon gondolkozom, hogy a többit már felesleges is lenne kirakni, mert egyszerűen borzalmasak...
Nem vagyok büszke erre a könyvre és ezt sajnálom is mert úgy érzem, hogy ezzel az ötlettel szebb könyvet is tudtam volna írni... mit gondoltok?
Köszönöm mindenkinek aki támogat és nagyon jól esik...💜

Szerelem vakon (Yoonmin ff.) /BEFEJEZETT/Where stories live. Discover now