Szerelem vakon (Yoonmin ff.) /BEFEJEZETT/

Part.9

Míg a tévében bámultam valamilyen borzasztó, erőltetett valóság showot azon gondolkoztam, hogy mit kezdjek a helyzetemmel. Nem fogom tudni mindig fékezni magamat, és különben is. Azt mondta hogy számít rám, remélem nem fog megvetni ha megtudja hogy jobban vonzódok hozzá mint gondolná. Bár ez a gondolat még messze nincs a végkifejleténél.

-Mi az fiam? Valami baj van? A tévézéshez nem gondolod, hogy egy kicsit késő van? -hallottam meg apám hangját. Mikor jött be?

-Itt volt Jimin... -mondtam halkan.

-Ha nem mondod akkor is rájövök. -kuncogott fel.

-Miből? -olyan lehetetlennek találtam az ő gondolat menetét, hogy inkább rákérdeztem.

-Csak akkor főzöl ha vendégünk van, vagy ha túl éhes vagy ahhoz hogy kivárd míg kiszállítják az ételt... meg mondtad is. -ült le mellém a karóráját piszkálva.

-Tudod, hogy nagyon jó ember ismerő vagy? -be sem fejeztem a mondatot inkább ki nyomtam a televíziót.

-Nem, csak a fiam vagy. -mosolygott tovább.

-Aha, miben fogadunk, hogy azt is tudod, hogy Jimin mit gondolt vagy mit mondott. -kezdtem el hisztizni.

-Csak annyit tudok, hogy bízik benned. -elvégre ez is több mint a semmi de, csak egy kérdő pillantást vetettem felé, hogy elmondja ezt honnan szedte. -különben nem jött volna ide és maradt volna itt egyedül, csak veled. -mutatott rám -erre szokták mondani, hogy vakon megbízik benned.

Megforgattam a szemeimet és nem tudtam hova tenni ezt a gondolat menetet. Vajon miért bízik bennem? Nem vagyok én különleges, sem szép... bár egy fiú.... meg vak is... aich most kavartam össze az összes létező elképzelésemet.
De ő nagyon is különleges.

-Fürödtél már? -szakított ki a magamat emésztő elmélekedésből amire csak megráztam a fejemet.

Nem igazán volt kedvem semmit sem csinálni, senkivel sem beszélni bár kivel is kéne? A fiúk most biztos buliznak... Beugrott a brilliáns ötlet: tudom, hogy Hoseoknál megy a party, megyek én is! Legalább az alkohol elfeledteti az önsajnálatomat, csak nem árt meg.

-El megyek Hoeseok-ékhoz. Lehet csak holnap tántorgok haza. -néztem be apum szobájába.

-Rendben, de ne köss bele mindenkibe légyszíves! Tudom, hogy orvos vagyok de nem akarok megint hatöltéses varatot a szádra varázsolni. -utalt a nem is olyan régi történetemre.

-Nem én akartam megerőszakolni a részeg Taehyung-ot. -csaptam rá az ajtót.

Úgy két-három hónapja történhetett amikor is egy bizonyos Kim Namjoon nevű barátom csapott egy nagy ivászatos bulit. Ott volt mindenki aki számít; Hoseok, Jungkook, Taehyung és még -nekem úgy tűnt- több százan, ami persze lehetetlen mert Nam háza nem a legtágasabb. Éppen valamin nagyon nevettünk, -amit nem kell nagyon csodálni hiszen olyan satu részegek voltunk, hogy már azon is nevettünk, hogy létezik a másik- amikor valaki táncolás közben "véletlenül" nekiment Tae-nek -aki akkor még nem volt együtt a drága Kook gyerekkel- és elkezdte tapogatni. A sértett fél persze ellenkezett de a férfi nem engedett szorításából és nem volt mit tenni mindenki neki esett. Ebből lett egy nagy bunyó és már csak arra ébredtem, hogy a mentő visz be apámhoz aki szépen ellátta a sebeimet.

Fogtam magamat és elindultam Hoseokékhoz. Persze a megszokott töprengés nem maradt ki a kis sétámból. Amikor a házhoz értem becsöngettem de senki nem nyitott ajtót, amit nem csodálok mert már onnan hallottam az üvöltő zenét. Bemásztam a kovácsoltvas kerítésen és benyitottam. Tipikus buli, semmi érdekes józan szemmel. Elbattyogtam a konyhába és egy bontatlan üveg nem tudom milyen piával indultam meg megkeresni a házigazdát.

A nappali bejáratánál megálltam és meg nyitottam az italt, jól meghúztam és egy kicsit megráztam a fejemet a fura érzés miatt. Tekintetemmel keresni kezdtem a többieket. Nem volt nehéz dolgom, csak a fura nevetés hangjának az irányába kellett mennem amit Hobi hangoztatott.

Nos, kérem... ami ott láttam az nem volt mindennapi. Jungkook barátunk éppen párja szájüregét térképezte fel nyelve segítségével -amin igazából nem volt mit csodálni hiszen nap mint nap látom őket ilyen és ilyen fajta akciókat végre hajtani- de drága Hoseok éppen Kook sötét tincseibe turva nyalt végig a fiatalabb nyakhajlatán.
Na jó... ez nagyon beteg, főleg hogy lassan az őket körülvevők is kezdik elveszteni a ruháikat.

Mikor odébb vonultam, hogy még véletlenül se feltételezzék rólam azt, hogy ismerem őket össze találkoztam Seokjinnel és Namjonnal.

-Szia Yoongi! N-nem ajánlom, hogy a haverjaid közelébe menj. -tanácsolta nekem teljes jóindulattal az alacsonyabb.

-Későn szólsz... -forgattam meg a szemeimet, csak akkor láttam meg, hogy össze vannak ujjaik kulcsolva -Ne is haragudjatok, hogy ilyet kérdezek de... ti együtt vagytok?

-Még nem tudjuk. -vonta meg vállát Jin amire meg se tudtam szólalni de nem is kellett mert folytatta -de ezt ha érdekel akkor majd józanon megbeszéljük. -intett majd elmentek a táncparkettre.

Én csak bámultam magam elé. Nem igaz, hogy csak nekem nincs senkim.
Mindenkinek összejönnek a dolgai csak nekem nem.., meg talán Hobinak de ő egy külön műfaj. Mondjuk mit is várok? Jóformán csak ma beszéltünk először. Megvontam vallaimat és elindultam az egyik legcsendesebb és legsötétebb sarokba, beültem az ott elhelyezett székbe és lassan inni kezdtem.

Csak azon kaptam magamat, hogy valaki ráz vagy jobban mondva valami alattam rászkodik. Hirtelen hasított belém a felismerés: most toltak fel egy mentő autóba. Nahát kurva jó...
Ha már itt vagyok -különben is fáradtan- akkor inkább vissza alszom és így is tettem.

Azt a büdös de fáj a fejem! -ennyi ment a fejemben a lüktetés mellett. Lassan nyitogatni kezdtem pilláimat és azon kaptam magam, hogy nem nálunk és nem is Hoseokéknál vagyok. Próbáltam fájdalom mentesen megmozdulni ami persze nem sikerült és a telefonom után kezdtem kutatni.
Szóval még az utcán sem vagyok!

Meg is van! Vagyis az hogy hol van a kicsit sem jó állapotban lévő készülék de nem érem el, pedig csak annyira kell, hogy felhívjam a többieket meg érdeklődve, "hogy létüket" és, hogy mi a jó rák történt de a nővér közbeavatkozott.