19.

1.7K 164 21
                                    

*SeokJin POV*

Nem tudtam, hogy mit teszek. Egyszerűen elborult az agyam és nem tudtam gondolkozni. Arra sem emlékszem, hogy hogyan kerültem fel Lua lakására, azt meg már végképp nem tudom, hogy miért tettem. Amikor magamhoz tértem, a lány már egy szál törölközőben jelent meg előttem, végezve a gyors zuhannyal. Addig én a nappalijában nézelődtem, szemügyre véve a képeket, amin szinte csak ő volt, egy-egy baráttal. Nem találtam családi képeket, nem láttam szép emlékeket.

Lua kezei a pulcsimon haladtak végig, mire azonnal megfordultam a tengelyem körül, hogy szemben legyek vele. Azt akartam mondani, hogy ez nem jó, ezt nem lehet, azt sem tudom, hogy miért vagyok itt és hogy most megyek, nehogy pletyka vagy félreértés legyen. De ahogy megláttam őt, a bársonyosnak tűnő, fehér bőrét, a felkontyolt haját, a nyakán esdeklő pár vízcseppet és a törölköző híján fedetlen testét, elakadt a szavam. Egyszerűen nem tudtam kibökni egyetlen egy szót sem, ami a fejemben kavargott. Nem tudtam koncentrálni semmire, csak az előttem lévő látványra. A lány kezei lassan megmarkolták a felsőmet és egy határozott mozdulattal lehúztak magukhoz. Egy halkat nyögtem meglepetésemben, de többre nem volt időm, mert máris az ajkaim az övéin voltak. El akartam húzódni, de nem tudtam. A szorító markokra fogtam a pulcsimon, amik ott tartottak, de egyszerűen nem volt erőm ahhoz, hogy ott hagyjam az édes, kávé ízű szájat. Helyezkedtem egy kicsit, közelebb léptem hozzá és arrébb fordítottam a fejem, hogy kényelmesebben férjek hozzá. Lua engedett a pulóverem szorításán, ahogy megérezte, hogy visszacsókoltam. Lassan, mégis erélyesen csókolt, szinte már úgy éreztem, ő vezeti az egészet. Nem is bántam, hiszen még mindig nem voltam biztos abban, hogy ezt nekem viszonoznom kellene és helyes, amit teszek. És mi értelme gondolkodni bármin is, amikor a puha, bársonyos nyelve fekete lyukká varázsolja az agyamat? Bizsergés futott rajtam végig, szinte szédülést éreztem, ahogy mélyebben és hevesebben csókolt. Kezeimet a derekára tettem, ahol éreztem a nedves anyagot az ujjaim alatt. Késztetést éreztem arra, hogy lerántsam róla, de nem tehettem. 

- Lua - Sóhajtottam, amikor elváltam a csókból.

- Ha azt akarod mondani, hogy a főnököm vagy, leszarom - Jelentette ki határozottan, a szemembe nézve.

Megfogta a pulcsim alját és felemelte, hogy levegye rólam. Kétségbeesetten próbáltam összeszedni a gondolataimat és ellökni, de ebből az valósult meg, hogy saját magamról vettem le a ruhadarabot. Lua beharapta az alsó ajkát és egy halvány mosollyal nézett végig a fedetlen felsőtestemen.

 Lua beharapta az alsó ajkát és egy halvány mosollyal nézett végig a fedetlen felsőtestemen

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Mély levegőt vettem és már tudtam, hogy innentől nem tudom megállítani magam. Túlságosan kívánós voltam, Lua túlságosan is tudta, hogy mit tegyen és mondjon. Most én tapadtam az ő szájára és kezdtem el csókolni, azonnal gyorsan és vehemensen. 

- Hol a hálószoba? - Kérdeztem két csók között. 

Lua mosolyogva nézett fel rám és megragadta a kezemet. Úgy kezdett el maga után húzni, mintha az életem múlna rajta, vagy legalábbis valaki kergetne minket és futnunk kellene az életünkért. Egy nagy mosollyal az arcomon követtem őt, hiszen nagyon jól esett a lelkemnek, hogy ennyire kíván. A lány belökött maga előtt egy ajtót és belépett a félhomályba. Én is utána mentem és mire átléptem a küszöböt, a lány már le is csavarta magáról a törölközőt. Egy elegáns karmozdulattal eldobta a szoba egyik sarkába, majd az ágyhoz lépett.  Leült a matracra és mosolyogva elfeküdt rajta, amit én szinte tátott szájjal néztem. A kezeim a saját agyam tudta nélkül kapcsolták ki az övemet és tolták le rólam a nadrágot. Megköszörültem a torkom, amikor felfogtam, hogy már le is vetkőztettem magam a lány előtt. Lua felkönyökölt és megnyalta a száját, ahogy végignézett rajtam.

- Mindent a szemnek, semmit a kéznek játék van ma este vagy jössz is? - Kérdezte szemérmetlenül, egy csepp zavar nélkül a hangjában.

Léptem egyet közelebb és amíg oda nem értem, végigmértem az egész testét. Ahogy képzeltem, gyönyörű. Vékony, de nem  csontos lábak, formás csípő, lapos has és kerek mellek. Mintha egy photoshop képről tettem volna az ágyra, amit a saját ízlésem szerint formáztam. Felmásztam az ágyra és hezitálás nélkül simítottam végig az oldalán, ami előcsalt belőle egy halk sóhajt. A szemébe néztem és miközben újból simogattam, egy következő csókra hajoltam, amit ő viszonzott is. Kezeit a nyakam köré fonta és egyik kezével beletúrt a hajamba, még közelebb vonva ezzel magához. Egyre jobban vesztettem el a türelmem és a gondolkodási képességemet. Már én is magasról tettem arra, hogy a beosztottam, hogy ezt nem kellene és hogy nem helyes. Lua kezdte el, én meg nem tudtam ellenállni, ennyi. Itt vége a gondolkodásnak és jönnek a tettek.

- Szedsz gyógyszert? - Kérdeztem, mielőtt belefogtam volna az igazi dologba.

- Igen, de van óvszer a fiókban - Felelt mosolyogva és az ágy melletti kis szekrényre mutatott.

Odanéztem és gyorsan mérlegeltem a dolgokat. Szed gyógyszert, tehát már terhes nem lehet, vagyis nagyon remélem, hogy szed tényleg és nem kamuzik. Az óvszert meg utálom, nem érzem vele a lényeget. Lehangoló. Egy pár pillanat gondolkodás után csak figyelmeztetés nélkül előre lendítettem a csípőmet, mire Lua egy hatalmasat nyögött. Elmosolyodtam, de rögtön lehunytam a szemem és én is felmordultam a jóleső érzésre. De rég volt már, azt a rohadt életbe. A lány a derekam köré fonta a lábait és még többet adott magából, mire a feje mellett a lepedőbe markoltam. Ha így folytatja, nem lesz hosszú életű a dolog. Nem is érdekelt, csak végre csinálni akartam, ha rövid ideig, akkor is. Legfeljebb nem csak egy bűnbeesés lesz az éjszaka. 

Főnök /BTS-JIN FF/Where stories live. Discover now