You found me

11. F e j e z e t

Elnézést, hogy egy kicsit megcsúsztam az új résszel, de rengetegszer újra kellett kezdenem. Mindig belekezdtem, de a végére valahogy mégsem állt össze az egész, és nem tetszett, de remélem megérte a várakozást.❤️

Anya mellett ültem a kocsiban, úton a város másik felébe. Idegesen doboltam az ujjaimmal miközben a szám szélét rágtam. Semmi kedvem nem volt az egészhez, de nem volt más választásom.

A felfüggesztés miatt anya úgy döntött, hogy mivel ő elutazik hétvégén a konferenciára, nekem apánál kell töltenem két napot. Nem teljesen tudtam egyetérteni a döntésével, de ha ez kellett ahhoz, hogy újra bízzon bennem, kész voltam a szenvedésre.

-Vasárnap jövök érted. -búcsúzkodott anya mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból.

-Oké. -bólintottam szűkszavúan. Nem akartam undok lenni, de egyáltalán nem volt kedvemre, hogy ide jöjjek.

-Nem akarok úgy elutazni, hogy tudom, hogy haragszol. -simította ki a hajat az arcomból.

-Nem haragszok, csak semmi kedvem itt lenni. Te is jól tudod mi a véleményem erről az egészről. -csattantam fel.

-Nem ignorálhatod ennyire apádat. Szeret téged Bri! El sem tudom képzelni én mit éreznék, ha azt csinálnád velem amit vele. -sóhajtotta.

-Nem csinálnám veled ezt, ahogy te sem csináltad volna azt amit ő. Nem te csaltad meg és hagytál ott minket egy nőért, aki akár a nővérem is lehetne. -forgattam a szemem idegesen.

-Ne legyél ilyen szigorú. Amanda biztos kedves lesz veled. Tudod, az unokahúgával egy iskolába is jártok. -próbált felvidítani.

Apa már többször is említette, hogy Amanda unokahúga a mi sulinkba jár és körülbelül egy idősek is vagyunk, de sosem kérdeztem meg ki az a lány. Nem akartam, hogy bármi közöm is legyen ahhoz a nőhöz.

-Ha nem bírom tovább hazamegyek. -jelentettem ki.

-Legyen. -bólintott. -Ha tényleg annyira rossz lesz neked itt nyugodtan menj haza. De ígérd meg, hogy legalább megpróbálsz alkalmazkodni hozzájuk és nem leszel undok.

-Ismersz. -mosolyodtam el.

-Hát ez az. -nevetett fel. -Ismerlek. Tudom, hogy mennyire ki tudod zárni az embereket az életedből. -sóhajtott.

-Ne aggódj miattam. Hívj ha oda értél! -öleltem át, már amennyire a kocsiban lehetséges volt.

-Vasárnap jövök érted. Szeretlek. -nyomott egy puszit az arcomra.

-Én is. -mosolyodtam el, majd kiszálltam a kocsiból.

A hátsó ülésről kivettem a táskáimat, majd úgy vánszorogtam a ház felé, mintha a kivégzésemre mennék. Bizonytalanul nyúltam a csengő felé, és óvatosan megnyomtam. Egy percbe se telt bele és már nyílt is az ajtó.

Apa állt előttem. Ahogy végig néztem rajta, belém hasított a tudat, hogy mennyire hiányzik az az időszak, amikor még minden rendben volt és teljesen jól kijöttünk egymással. Külsőleg semmit nem változott. A szöges ellentétem volt. Még én a szőkésbarna hajammal és kék szememmel anya tökéletes mása voltam, ő sötétbarna hajjal és barna szemekkel rendelkezett. Egyedül az arcunk hasonlított, de az nagyon.

-Megjöttem. -szólaltam meg elsőként.

-Örülök, hogy itt vagy. -mosolyodott el, majd az egyik kezével átölelt.

Először csak meredten álltam a meglepődöttségtől, de aztán hagytam, hogy a kezei közé zárjon. Történjen bármi is, egy lány az apukája ölelésében érzi magát a legnagyobb biztonságban.