You found me

16. F e j e z e t

Tudtam, hogy az egésznek nem lesz jó vége és baromira nem kéne itt lennem, de mégsem bírtam ki.

Az egész reggel kezdődött amikor is anyánál sikerült kikönyörögnöm, hogy ne kelljen ma suliba mennem. A Katie-vel történt dolgok miatt meglepően könnyen belement, hogy otthon maradjak azzal a feltétellel ha holnapig összeszedem magam és tényleg pihenésre szánom a mai napot.

Pihenésre persze... Sok minden szerepelt a mai terveim között, de a pihenés valahogy pont nem. Ahogy anya kilépett az ajtón kiugrottam az ágyból és gyorsan összeszedtem magam.

Nem igazán érdekelt, hogy nézek ki, csak gyorsan letusoltam, felvettem egy egyszerű farmert, egy pólót és a kabátomat, a hajam copfba fogtam, majd belebújtam a cipőmbe. A telefonommal a kezemben vágtattam ki a házból és felszálltam az első buszra ami a városközpont felé ment.

Idegesen doboltam a lábamon egész út alatt, alig vártam már, hogy odaérjek és végre választ kapjak az összes kérdésemre.

A busz hangos fékcsikorgással állt meg a megállónál én pedig rögtön le is szálltam. Sebes léptekkel haladtam az úti célom, a kórház felé.

Ahogy beléptem az épületbe célirányosan Katie szobája felé indultam. Már majdnem odaértem amikor a folyosón a szüleit pillantottam meg.

-Brianna? -nézett rám az anyukája amikor felismert. -Hát te miért nem vagy iskolában? -kérdezte.

-Szerettem volna látni Katie-t. -magyaráztam.

-Meg kell, hogy mondjam egyáltalán nem örülök ennek. -csóválta a fejét. -Nem tudom mit higgyek már. Katie állítja, hogy nektek semmi közötök nem volt az egészhez. Szeretnék neki hinni, de akkor mégis mi a fene történt? -kért számon.

-Katie... -akadtam meg egy pillanatra. -Szóval, Katie mostanában rossz társaságba került, én sem tudok többet. -húztam el a számat.

-Egyébként meg mit kerestetek nálunk tegnap? Miért nem nekünk szólt Katie?

-Nem jött tegnap suliba. Egész nap hívogattam, de nem vette fel. Mia-val gondoltuk megnézzük mi van vele, de már eszméletlenül találtunk rá. -meséltem. -Mondott valamit? -érdeklődtem.

-Semmi olyat amit eddig ne tudtunk volna. -csóválta a fejét.

-Bemehetek hozzá? -kérdeztem végül.

-Bent vannak az orvosok, de ha kijöttek mehetsz. -bólintott.

-Köszönöm. -nézett rám hálásan.

Néma csendben vártuk, hogy kijöjjenek az orvosok. Közben egyszer ránéztem a telefonomra, Travis már rengeteg üzenetet hagyott. Írtam neki reggel, hogy ma nem megyek suliba mert nem érzem jól magam, de persze nem vette be. Ez viszont egy másik probléma volt, egyenlőre szerettem volna a Katie nevezetű problémával foglalkozni.

Ahogy nyílt az ajtó rögtön a zsebembe csúsztattam a telefonom, és miközben Katie szülei az orvossal kezdtek beszélgetni én bementem a szobába.

-Mielőtt kérdezitek, nem mondott semmi újat. -mondta Katie, amikor meghallotta, hogy valaki bejött a szobájába. Azonban amikor megfordult és engem pillantott meg, őszinte döbbenetet láttam az arcán. -Bri? -kérdezte hitetlenkedve.

-Szia. -mosolyodtam el.

-Mit csinálsz te itt?

-Beszélnünk kell. -sütöttem le a szemem.

-Sejtettem. -bólintott.

Óvatosan leültem az ágya szélére, majd felé fordultam.

-Miért nem szóltál Katie? El kellett volna mondanod, hogy valami nem oké veled. Mindig számíthattál rám. Miért csináltad ezt? -fakadt ki belőlem, és a könnyeim patakokban kezdtek folyni.