Ne érj hozzám! •Befejezett•

2. fejezet

- Jesse! Jesse ébredj már, apádék mindjárt itt vannak Nattel!- ront be a szobámba anyám, én pedig bosszúsan morgok egyet, majd lerúgom magamról a takarom.

- Nem lehetne, csak egy kicsit halkabban? Szét hasad a fejem..- ülök fel lassan, miközben fejembe éles fájdalom hasít. Nos, igen... ez a másnaposság átka.

- Vegyél be gyógyszert és siess le.- távozik kissé frusztráltan, majd úgy teszek, ahogy mond.

Gyors megmosom az arcom és rendbe szedem sötét tincseim, majd lerohanok anyám után, aki oda-vissza rohangál a konyhapultnál, így inkább besegítek neki.

Anyámék két napja jelentették be, hogy lesz egy testvérem, aki egyidős velem. Majd kicsattantam a boldogságtól, mit ne mondjak. Meséltek pár dolgot róla nekem, de körülbelül én csak annyit tudtam meg, hogy elég szörnyű sorsa volt eddig és, hogy anyámék szeretnének neki egy jobb életet biztosítani, ami szép és jó, csak, hogy én ebben nem szeretnék osztozkodni. Hogy miféle osztozkodásról is van szó? A szobám osztozásán, amit én hevesen elleneztem, de mivel az újdonsült tesokámnak, még nincs kész a velem szembe lévő szobája, így kénytelen lesz velem aludni. Már előre látom, hogy csodálatos lesz..

- Jesse..- fordul felém anyám aggódó tekintettel.- Szeretném, ha kedves lennél Nattel. Tudom, neked se könnyű a helyzet, ahogy nekünk sem, de ő tényleg elég szörnyű dolgokon ment át és szeretnénk neki jobb életet biztosítani a jövővel kapcsolatban.

- Nem kell a dráma. Kedves leszek, legalább is megpróbálok az lenni, de ennél többet ne is várj tőlem. Ez a szoba téma pedig... szeretném, ha minél hamarabb megoldódna.- válaszolom közömbösen, amikor is meghalljuk az érkező autót.

- Itt vannak!- rohan az ajtóhoz, én pedig sóhajtok egyet és követem. Semmi kedvem egy sráccal élni, aki még csak nem is a valódi testvérem és lássuk be... soha nem is lesz az.

Abban a pillanatban pedig, belép az ajtón apám és... egy teljesen megtört fiú. Haja akárcsak az enyém, mély feketébe tündököl, szemei pedig érdekes színt vesznek fel, hisz hol kéken, hol zölden csillog, azonban az a csillogás.. teljesen nyomasztó érzést kelt.

- Szia, Nate. Nancy vagyok, Steven felesége.- áll meg anyám elég messze tőle, amit nem igazán tudok hová tenni, hisz látszik rajta, hogy legszívesebben megölelné a fiút, mégsem teszi.- Ő pedig a fiúnk, Jesse.- emelik rám most mindannyian tekintetüket.

- Jesse.- lépek elé és felé nyújtom kezem, amire ő letekint, majd vissza rám néz, ám eszében sincs elfogadnia köszönésem.

- Nem érek hozzád.- mondja ridegen.

- Hogy mondtad?- kérdezek vissza, kezem pedig egyből ökölbe szorul. Mégis kének képzeli magát ez a sehonnan jött? Nem vagyok én leprás.

- Jesse kisfiam, Nate nem ér senkihez sem és ő sem szereti, ha hozzá érnek. Kérlek tartsd ezt tiszteletben.- emeli rám apám szigorú tekintetét.

- Vörös szőnyeget ne terítsek le előtte, mert ő azt kívánja?- fonom össze magam előtt karjaim és érzem, hogy egyre feljebb megy bennem a pumpa.

- Elég legyen.- mordul rám anyám.- Nate, kérlek fáradj beljebb, készültem ebéddel is.- veszi el cuccait, majd a konyha felé vesszük az irányt és mindannyian helyet foglalunk az asztalnál. Én pedig az újdonsült testvéremmel szembe találok helyet.

Ahhoz képest, hogy egyidős velem, ő jóval fiatalabbnak néz ki, bár lehet, hogy azok a halvány szeplők teszik ezt vele, amik arcán helyezkednek el.

Az étkezés csendben telt, anyámék kérdezgették néhány jelentéktelen dolog felől, azonban csak egy szavas válaszokat kaptak, amitől még idegesebb lettem, hisz ez a tiszteletlenség, már több a soknál.

Befejezve az ebédem, épp a szobámba siettem volna fel, amikor anyám rám sózta a gyereket, azzal az indokkal, hogy ismerkedjünk jobban össze és mutassam meg neki a szobám. Szememet megforgatva, de eleget tettem a kérésének.

- Gyere... meg mutatom hol fogsz aludni..- mondom, miközben tovább haladok a lépcsőkőn hátra sem tekintve, majd a szoba ajtómhoz érve megtorpanok egy pillanatra és felé fordulok.- Ne rendezkedj be hozzám nagyon, ez csak ideiglenes. Van jobb dolgom is, mint téged pesztrálni..- s azzal belépek a szobámba és ledobom magam az ágyamra.

- Gondolom, az a matrac lesz az enyém.- lép be ő is, csomagját pedig ledobja matraca mellé.

- Ha nem tetszik, aludhatsz a sima földön is..

- Nekem megfelel..- rándítja meg vállát, én pedig dühöm inkább a telefonom nyomkodásával próbálom elűzni. Az arcán semmilyen érzelem nem látható... tuti, hogy ezzel a sráccal valami nem oké..

Ezután estig nem szóltunk egymáshoz. Én bedugtam a fülem, ő pedig helyet foglalt a matracon és csak bámulta a hófehér plafont, mint aki valamiféle transzba esett...

Szüleim még egy pillanatra benéztek hozzánk, jobban mondva inkább csak Natehez. Mintha én már nem is léteznék, bár már nem szorulok segítségükre ez tény és az utóbbi időben, nagyon itthon sem voltam, de gondolom ez a normális, ha az embernek kapcsolata van.

Vacsora után, mindketten a fürdő felé indulunk, amihez nem kell messze menni, hisz a szobámban helyezkedik el.

- Bocs, de én kezdem a tusolást..- vágom be az ajtót előtte, majd beállok a kellemesen langyos víz alá és élvezem, ahogy a vízcseppek végig gördülnek tincseimen és testemen. Ez az egész helyzet rohadt gáz. Nem mutatkozhatok ezzel a sráccal a suliba, mert hát miért is ne pont oda kell jönnie ahová nekem..

Még, hogy testvérek... na persze.

Kimászva a tus alól megtörlöm magam, majd kilépek, derekamra pedig csak egy törülközőt csavarok. Tekintetét rám emeli, ajkai pedig egy röpke pillanatra elnyílnak, majd fogva cuccait, bemegy ő is a fürdőbe.

Vajon mi érhette, ami miatt ennyire más lett? Mindegy, nem is fontos. A lényeg az, hogy minél hamarabb tűnjön innen a szobámból, hisz így még kefélni se kefélhetek, ha ő itt van, ha csak nem szeretné hallgatni a csajom sikongatását, miközben döngetem. Kíváncsi lennék, hogy neki van-e vagy volt-e már egyáltalán barátnője, hisz elég szűznek néz ki és most nem a horoszkópjáról beszélek.

Gondolataimba merengve bámulom az ajtót, majd megfordulva lehunyom szemeim és megpróbálok elaludni, több kevesebb sikerrel. Hallom, ahogy kilép az ajtón, majd pakolászik még valamit és a szobát újból elborítja a csend, ahogy helyet foglalt matracán.

Nem kell sok azonban, hogy végül elnyomjon az álom, kizárva a külvilágot.

Hajnal kettőt ütött az óra. Egy erőteljes kiáltást hallva, kipattantak a szemeim és az ágyam mellett elhelyezkedő matracra tekintettem.

Ám ekkor még nem is sejtettem, hogy ez az éjszaka maga lesz a pokol...