Ne érj hozzám! •Befejezett•

5. Fejezet

Reggel mikor felébredtem a telefonom jelzésére Jesse még sehol nem volt. A tegnapi alkotásom elrejtettem az egyik könyvembe, amit az ágyam alá rejtettem, majd leindultam az emeletről, miután felöltöztem és rendbe szedtem magam. Nancy a szokásos tevékenységét folytatta, épp reggelit készített, így helyet foglaltam az asztalnál.

- Jesse még nem ért haza.- mondom félvállról, mégis azért legbelül egy kicsit aggódom. 

- Biztos megint Mayanál aludt. Szokása ezt csinálni, de legalább most mindkettőtöknek volt egy kis magánszférája. Hamarosan kész lesz a szobád. Mi lenne, ha a napokban elmennénk majd festéket venni? Olyanra csinálhatod a szobád, amilyenre csak akarod.- mosolyodik el lelkesen, mire azért én is megejtek egy halvány mosolyt, majd bólintok.

Befejezem a reggelim, s immár elindulok az iskolába gyalog. Nancy nagyjából elmagyarázta, hogy merre kell mennem, mivel ugye ez a környék nekem túl idegen, Steve pedig már dolgozott, így nem tudott már eldobni a suliba. Végül feltalálva magam egy húsz perc séta után, odataláltam a keresett épülethez és beindultam a kapun. Persze épp akkor futottak be Jessek is, így egyből ment a hangoskodás, amit így kora reggel ki nem állhattam. Abban a pillanatban pedig tekintetünk összetalálkozott, miközben hátra simította sötét tincseit. Meg kellett állapítanom, hogy valóban irdatlan jól néz ki, főleg azzal a kidolgozott testével, amit a múltkor sikerült elcsípnem egy pillanatra. Nagyot sóhajtottam, majd lesütöttem szemeim és inkább beindultam az épületbe, mivel nem igazán volt kedvem azt nézni tovább, ahogy a drága kis Maya ott csüng rajta. Ne értsétek félre, nem vagyok féltékeny. Szimplán csak taszítanak a lányok. 

Az órák rohadt unalmasak voltak, azonban feltűnt egy furcsa dolog, mégpedig az, hogy Jessevel szinte mindig összetalálkozott a tekintetünk. Épp az ablakon merengtem ki, amikor megrezzent a telefonom zsebemben, ami azt jelezte, hogy kaptam egy üzenetet. Méghozzá ki mástól, mint Jessetől, aki amúgy egy padnyira ül tőlem.

Jesse: Jobban vagy?

Micsoda kérdés. Talán mégis érdekli, hogy mi van velem?

Nate: Igen. Még egyszer kösz a tegnapiért. Amúgy, honnan van meg a számom?

Jesse: Nem kéne a cuccaidat felügyelet nélkül hagynod az ágyamon. Még a végén zaklatni foglak.

Nate: Azt a telefonszámom nélkül is megtudod csinálni, mivel egy háztartásban élünk. Idióta. 

Jesse: De kinyílt a szája valakinek. Ezt azért nem zárjuk le ilyen könnyen. Otthon beszélünk és suli után várlak a kocsinál. Ui.: Ha nem sietsz itt foglak hagyni.

S ekkor megszólalt az óra végét jelző csengő, így elkezdtem cuccaim összeszedni, miközben még váltottunk egymással egy semmit mondó pillantást, majd kiözönlött mindenki a folyósora. Épp a szekrényem felé tartottam kikerülve az embereket, amikor mégis valaki erőteljesen nekiütközött a vállamnak és bocsánatkérés nélkül tovább haladt. Kissé felszisszentem, hisz eléggé fájt, majd hátra fordultam és Jackson önelégült vigyorával találtam magam szembe. Hirtelen szaporábban kezdtem venni a levegőt, hisz még ott volt bennem az a félelem és a lehető leggyorsabban sietem tovább.

Elgondolkodtam azon, hogy talán beszélnem kellene Jessevel erről, de nem akarok neki plusz fejfájást okozni, nem mellesleg még mindig nem vagyunk annyira jóban. 

A nap további része csendesen telt. Jesse se zaklatott már, sőt a közös óráinkon még csak rám sem nézett. De ez talán rendben is volt. Azonban felmerült bennem egy kérdés. Vajon mit szólna ahhoz, ha tudná, hogy meleg vagyok? Valószínűleg undorodna, akárcsak Nancyék. Hiába, a lelki és testi sérültségem nem mentség a melegségre. Ha jobban belegondolok sosem érdekeltek a lányok. Mindig is a fiúkat figyeltem, még tesi órákon is. Persze az még az előtt volt, mielőtt a nevelőapám játékszere lettem volna. Onnantól fogva senki sem érhetett hozzám, mivel megtiltotta még azt is, hogy barátkozzak és, hogy bárkivel is legyek. Undorító volt és hála neki, ma már elviselni nem bírom az érintéseket. 

- Nate! Nate feltettem egy kérdést!- hallom meg a tanár mogorva hangját és zökkenek ki a gondolataimból.

- Elnézést, nem figyeltem.- válaszolom kifejezéstelen arccal, mire még vörösebb lesz a feje.

- Az a szerencséje, hogy új még, így ma nem kap büntetést, de ha nem figyel, kénytelen lesz bent maradni!- köpi a szavakat, mire bólintok egyet, ő pedig tovább folytatja az anyag magyarázását. 

Senki nem néz rám, kivéve egy embert. Ki nem találjátok, hogy ki. Hát, persze, hogy Jesse, akinek arcán egy gúnyos mosoly ül, miközben billeg székével. Csak megforgatom szemeim és kezembe veszem a tollat és megpróbálok jegyzetelni. Szerencsére egész gyorsan vége lett az órának, ami egyben az utolsó is volt a mai nap folyamán, így összeszedtem a cuccaim és elindultam az autóhoz, ahogy megbeszéltük. 

- Na végre, még egy perccel később jössz és bizony gyalogolhattál volna haza..- mondja, miközben mélyeket szív cigijébe, neki támaszkodva a motorház tetőnek.

- Nagyon humoros.- válaszolom bosszúsan, majd egyből beszállok az anyósülésre. Nem sokkal később már ő is követ, miután elnyomta cigijét és elindulunk. 

Azonban nem a szokásos irányba megyünk, ami persze egyből fel is tűnik.

- Hová megyünk?

- Azt mondtad nem ismered ezt a környéket és mivel utálod az embereket, ezért sétálva nem tudnám végig mutogatni, hogy mi hol van, mivel elég nagy tömeg szokott lenni.- válaszolja egy pillanatra rám nézve, miközben hátrasimítja haját.

- Értem.- nos nem kicsit lepett meg. Talán még sem akkora seggfej, mit mutatja magát? 

Az út közben tényleg mindent elmagyarázott és megmutogatott, én pedig igyekeztem mindent megjegyezni. Miután végeztünk, megállt az egyik gyors kajálda előtt és beszaladt egy-két hamburgerért és üdítőért, amit visszaérve a kezembe is nyomott.

- Ez a legjobb kajálda a környéken. Rajta, kóstold meg!

- Valóban finom.- mondom, miután lenyeltem az első falatot.

Ezután nem beszéltünk nagyon, de nem volt rideg a légkör köztünk. Sőt, egész kellemes volt. Hazaérve Steve és Nancy már otthon voltak és megmutatták a szobám helyzetét.

- Már csak ki kell festeni.- mondja mellettem állva Jesse.

- Igen.- helyeselem, majd leindulunk a vacsorához, ami megint csak isteni lett. Jesse azonban hamarabb befejezte, mint én és felment a szobájába. Nem sokkal később én is követtem és láttam, ahogy kezében a tegnap este rajzolt rajzaim tartja. 

- Hé! Mondtam, hogy ne nyúlj a cuccaimhoz!- kiabálok rá finoman, majd megindulok felé, mivel épp az ágyon üldögél. 

- Én pedig mondtam, hogy ne hagyj semmit az ágyamon.- válaszolja fel sem nézve rám.

- Nem az ágyadon volt!

- Nem, az ágyam alatt volt.

- Add ide!- förmedek rá még jobban.

Nem szól semmit, csak végül rám emeli tekintetét és visszaadja a rajzaim, majd mellém áll.

- Tudod, szerintem nagyon tehetséges vagy. Nagyon szépen kidolgozott női arcot alkottál. Kár lenne ezt elpazarolnod.- mondja, majd kimegy az ajtón. 

Nem mozdulok csak kezemben szorítom tovább a papírokat. Ez szintén megdöbbentett és nagyon jól esett, hogy valaki megdicsérte a munkám. Még, ha az a női arc nem is más, mint az anyám fiatal korában. Szörnyű dolgok kötnek hozzá, mégis volt idő, amikor minden jó volt. 

Leteszem a rajzokat Jesse asztalára, majd elmegyek tusolni és bebújok a takaróm alá. Még hallom ahogy visszaérkezik a szobába és elmegy tusolni. Már félálomban fekszem, amikor megérzek egy gyengéd érintést arcomon, de csak igazán rövid időre, mire kinyitom a szemem és látom, amint ő is bemászik a helyére, majd végül teljesen elmerülök az álmok világába.

Az az érintés az előbb...nem volt undorító vagy taszító. Épp ellenkezőleg. Vágytam arra az érintésre. 

( Sziasztok! Bocsi, hogy eddig nem jelentkeztem, de a héten vizsgáztam és teljesen elfogyott minden energiám.😅 Azonban a jövőhéten már újból visszatér a heti 2 rész, úgyhogy, no para. Legyen szép napotok!❤)