Ítélethozók | HOPEMIN

III.paragrafus

Jimin

Ébredező szemeim a beszűrődő napsugarak cirógatására kénytelenek voltak szétválni. A szobát betöltő fényáradat élesen nyílalt bele bágyadt pupilláimba. Kibújva a puha takaró alól, nagy pislogások és szemdörzsölések árán sikerült csak felmérnem a terepet. Körbekémlelésem rádöbbentett, miszerint bizony én jelenleg nem a saját lakásomon tartózkodok. Legjobb érzés reggel arra ébredni, hogy azt sem tudom, hol vagyok. Kiváló indítása a napomnak mondhatom...
Egy lendülettel felültem az ágyon, ám mindhiába, ugyanis abban a pillanatban zuhantam is vissza a fehér lepedőre. A rohadt életbe! Mégis miért fáj ennyire a fejem? Rendesen lüktet, ráadásul mintha valami ki akarna törni belőle. De hiszen nem is álltam be durván az este, tök józan maradtam, legalábbis a nagy részére emlékszem, abból, ami történt. Lehet az az utolsó Strawberry Martini már nem kellett volna. Ah, pedig imádom azt a koktélt. Viszont úgy tűnik ebben az esetben hallgatnom kellett volna a „kevesebb néha több" elvre.
Miközben iszonyatos fejfájásommal vívtam ádáz küzdelmet, mellőlem érkező halk szuszogásra lettem figyelmes. Egy meztelen férfi feküdt az ágy másik felén. Mi a..?
Á, tényleg! Tegnap megint akcióztam...
Orrnyergemet masszírozva igyekeztem az éjszaka történtek részleteit felidézni. Az este én... Basszus! Én kezdeményeztem?! Jézusom, mi a franc ütött belém? Ennyire kétségbeesetten vágytam szeretetre és törődésre, hogy én magam szedtem fel egy pasit? Hova lett a büszkeségem?
Rendszerint engem próbálnak felcsípni, én sose szoktam kezdeményezni. Imádom, mikor valakin látszik, mennyire az ujjaim köré csavartam. Szokásom hódolóimnak húzni az agyukat, továbbá megnehezíteni a helyzetüket, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolguk. Nem adom magam egy könnyen, szeretek játszadozni. Számomra imponáló, ha egy férfi küzd értem. Bár belegondolva, ha még nem is harcol olyannyira kitartóan kegyeimért, így is úgy is az ágyában fogok kikötni vele. Mert ez vagyok én. Legalábbis voltam. Amíg meg nem ismertem Őt. Miatta azonban mégis képes voltam megváltozni, felhagytam erkölcstelen szokásaimmal. Mellette gyönyörűnek éreztem magam, mikor vele voltam tudtam, hogy csak én kellek neki. És nekem ezen kívül semmi másra nem volt szükségem.
Ismét megkíséreltem a felülést, ezúttal sikeresen. Térdeimet karjaimmal szorosan mellkasomhoz öleltem, majd így összegömbölyödve élveztem a napsugarak melengető cirógatását hátamon. Kezemmel lassan végigsimítottam a fehér lepedőn. A tegnap éjjeli szédületes emlékképek sorra villantak fel előttem, ezzel együtt kellemes bizsergést árasztva szét felszabadult szervezetemben. Sosem éreztem még ezelőtt ilyet. Nem hittem volna, miszerint pont egy ismeretlen férfi fogja mindezt kiváltani belőlem. Tegnap, mikor felcsíptem a bárban, csupán egy gyors menet erejéig terveztem vele. Felfigyeltem rá, hiszen olyannyira sütött képéről a színtiszta undor és megvetés a körülötte lézengő emberek felé. Le sem tagadhatta volna, hogy bárhol máshol szívesebben lett volna. Túlságosan is lerítt róla, miként egy érzéketlen, másokat lenéző, undok fazon. Felkeltette az érdeklődésem. Kíváncsi voltam, ki tudom-e zökkenteni komor szerepéből. Mi lesz a reakciója, ha rámozdulok? – csak ez a gondolat motoszkált fejemben. Vajon viszonozná? Képes lennék kihozni belőle valami egészen mást? Vagy pusztán lehomokosozna és elküldene melegebb éghajlatra? Lehet mélyen belül ő is kalandra vágyik. Ki tudja. Az egyszer biztos... Érdekes szórakozást találtam magamnak.
Végezetül, kételyekkel tele vágtam neki újonnan talált „játékom" kívüli, de elsősorban belüli megismerésének. Akkor még nem sejtettem, miszerint életem eddigi leggyönyörűbb éjszakáját fogom átélni neki köszönhetően.
Hány óra lehet? Indulnom kéne, ha még az előtt tervezek lelépni, hogy a mellettem szuszogó magához térne. Összeszedve erőm, kimásztam az ágyból. A nyirkos padlóra lecsapva talpaim halk szisszenés csúszott át fogaim között. Fáj... a fenekem...
Most érzem csak igazán, hogy elszoktam ettől. Pedig az undoknak hitt hapsi annyira igyekezett gyengéd lenni, lágyan érintett ahol csak tudott, egész éjszaka vigyázott rám. Szinte már hihetetlenül édesen bánt velem. Nagyon sok pillanat volt, mikor elgyengültem. Túlságosan is könnyen szerelembe eső szívem köré egy bombabiztos falat építettem. Mégis, neki pár tettével és kedves szavával sikerült gond nélkül ledönteni azt. Hogy csinálta? Miféle módszert használt, mellyel képes volt így varázsa alá vonni? Mindegy. Már úgysem számít.
Csak egyetlen éjszaka volt.
Felálltam, majd magamra ráncigáltam a földön heverő nadrágom. Ez így eddig okés, de hova tűnt a felsőm? Tegnap este miután bejutottunk a szobába, elég gyorsan lekerült rólam – ami miatt persze egy panaszom sincs - viszont akkor is itt kéne lennie. Gyorsan meg kell találnom, mielőtt még motoszkálásommal felkelteném az ágyban pihenő személyt. Szeretek gyorsan lelépni, még a partnerem ébredése előtt, ezzel kikerülve egy kínos szituációt. Miután lerángatta rólam, vajon milyen messzire hajíthatta el? Forogtam a szoba közepén, eszeveszettül nyomozva eltűnt ruhadarabom után. Ó, megtaláltam... a szuszogó srác karjai között. A vékony anyagot szorosan magához ölelve feküdt mozdulatlanul. Ebben a szituációban, egy hosszas kielemzés után, egész aranyos. A beszűrődő napsugarak végigcikáztak kobakján és megállíthatatlanul fogócskáztak körbe-körbe kusza hajtincsein. Egyenletes légzésére mellkasa lassan emelkedett fel, majd le. Egész éjszaka ott feküdtem mellette. Persze neki mi kellett? Naná, hogy nem én. Hanem a pólóm. Ah, felejtsd el! Cuki pofi vagy, viszont most eléggé hátráltatsz. Ha megpróbálnám kifeszegetni erős szorításából, biztosan felkelne rá. Most mit csináljak? Az ő pólóját azért mégsem nyúlhatom le. Fejtörésem közepette szemem megakadt az ajtó melletti szekrényen. Remélem nem véletlenül áll ott. Villámgyorsan elészökkentem, majd egy nagy lendülettel kitártam ajtaját. Boldogan fitogtattam, hogy tele volt tömve fehér ingekkel. Úgy tűnik megmenekültem. Tényleg, hiszen nem véletlenül nevezik „Love Hotelnek". Látszik, hogy minden lehetőségre felkészültek...
Kikaptam az egyiket és amilyen gyorsan csak tudtam, magamra rángattam a bezsákmányolt ruhadarabot. Holmim összeszedve kiszáguldottam a szobából. Gondolom búcsú cetlire nincs szükség. Magára hagyva partnerem, végigsuhantam a folyosón, egyenesen ki az épületből. Nagyfiú már, csak hazatalál, nem?
Az ébredező városon átnyargalva, hasam hangos korgással jelezte, hogy itt lenne az ideje egy kis táplálékbevitelnek. Legutóbb tegnap reggel ettem utoljára, így érthető, ha pocakom már türelmetlenül várja, hogy ismét jóllakhasson. Miközben minél jobban távolodtam a tegnapi mámorító események helyszínétől, egyre többször pillantgattam vissza az épületre, mígnem már teljesen eltűnt látótávolságomból.
Remélem a srác nem gondolt bele túl sokat és tisztában van vele, hogy ez csak egyetlen éjszaka volt. Slussz passz. Utálom, ha valaki egy együtt töltött este után túlbuzgón keresi ismételten a társaságom. Nem értem mit nem lehet azon felfogni, hogy csak egyszeri alkalom. Se több, se kevesebb. Elvárom, hogy tiszteljék a döntésem. Nem egyszer volt, hogy egy-egy ilyen hancúrozásos akcióm után az érintett fél állandóan hívogatott. Azonban mivel én nem válaszoltam semmilyen kapcsolatba lépési próbálkozására sem, kezébe vette az irányítást és eljött a lakásomhoz. Hiába zavartam el, mint egy megszállott, követett mindenhová. Végül csak rendőri intézkedéssel sikerült teljesen leállítani azt az őrültet. Az ilyen emlékeim miatt hagytam fel ezzel a rossz szokásommal és pontosan ezért is horgonyoztam le egy ellenállhatatlan férfi mellett. Az évek során olyan kapcsolatot alakítottunk ki egymással, amilyennel elég kevesen dicsekedhetnek. Szinte mondhatni, megtaláltam tökéletes lelki társam. Legalábbis tegnap délutánig ezt hittem. Aztán összetörtem. Emiatt kerültem aznap este abba a bárba.
Miközben vissza-visszapillantgattam, lelkiismeretem is egyre jobban mardosott. Miután ő olyan kedves volt velem, csak úgy otthagytam. Vissza kéne mennem hozzá? Istenem, pedig megfogadtam, hogy nem megyek bele több ilyen egyéjszakás kalandba. Ennek ellenére tegnap égetően nagy szükségem volt rá. Muszáj volt kitöltenem valamivel azt a gigászi űrt, mely amiatt a rohadék miatt keletkezett bennem. Ha már szeretetet nem kapok senkitől, úgy döntöttem maradok a testi kielégítés mellett. Azonban sokkal többet kaptam kiszemeltemtől, mint amennyit érdemeltem volna...
Sosem hittem, hogy egyszer képes leszek bárkit is annyira szeretni, mint ahogy Őt, a páromat, - vagyis most már csak az exemet. Mesébe illő kapcsolatunk volt. Csak aztán lehullt a hófehér lepel és szembesülnöm kellett a sötét, rideg valósággal. Mindössze csupán egy bábu voltam a sok közül. Elhitette velem, miszerint egyedül én létezem számára, aztán mégis összefeküdt fűvel, fával. Ezen ténnyel szembesülve teljesen összetörtem. Egész idő alatt, míg én hűségesen kitartottam mellette, Ő semmit sem változott. Ameddig együtt voltunk, végig ugyanazt csinálta, amit azelőtt is: játszott. Kizárólag én harcoltam a nem létező szerelmünkért, Ő nem. Mire ráébredtem miféle ember is Ő, már késő volt; hiszen mérhetetlenül beleszerettem. De neki pusztán a stressz levezetésére és testi vágyainak kielégítésére kellettem. Vonzódott hozzám, viszont egyedül szexet akart tőlem. Nem szeretett, még csak egy parányit sem.
Mialatt a múlt sebein rágódtam, szemeim kiszúrták a tökéletes helyet, ahol feltankolhatom korgó gyomromat. A sok bolt közül kilógott egy kávézógyanús üzlet, így célirányosan felé indultam meg. „Red Coffee" elnevezés villogott bejárat feletti táblán. De jó... Az Ő kedvenc színe is a vörös volt. Apropó, erről jut eszembe, ha hazaértem ki kell selejteznem az összes piros göncöm. Meg úgy mindent, ami Rá emlékeztet.
Benyitásomat halk csilingelés követte, ami az ajtó felett lógó kis csengőktől származott. Hangulatos berendezésű, a sok fabútortól és az élénk falaktól otthonos hatást kelt. Beültem a legszimpatikusabb helyre, vagyis hátra, elbújva a sarokba. Itt legalább nem fog zavarni senki, nyugodtan randevúzhatok a fejfájásommal.
Kinyitva az étlapot, tanulmányozni kezdtem. Végigfutottam a kínálaton, és szemeim egyből meg is akadtak az egyik ponton. Ez az! Mi sem lenne a legjobb üres pocakom megtöltésére, mint egy friss croissant. Kis vártatva egy alacsony lány jelent meg az asztalom mellett.
- Sikerült választani?
- Egy epres croissant és egy latte lesz. – nyújtottam mosolyogva az étlapot a felszolgálónak. Viszonozta gesztusom, az ő arcán is széles vigyor jelent meg.
- Rendben. Máris hozom. – vette el kezemből a vékony füzetet, majd hátat fordítva a pult mögé száguldott. Imádom a croissant. A franciák nagyon tudnak valamit. Emlékszem, hogy mivel ekkora rajongója voltam ennek a péksüteménynek Ő minden reggel elvitt magával egy kávézóba. Mindig croissant kért nekem latteval, de Ő sosem evett. Csak mosolyogva nézte, ahogy én falom befelé a mennyeien édes kiflit. Akárhányszor noszogattam, hogy egyen velem, kihátrált. Állítása szerint sosem reggelizik. Ennek ellenére mégsem adtam fel. Egyik reggel kértem Neki is egy eperlekvárral töltött croissant. Először rosszallóan szemezett vele, de hosszas győzködés árán megkóstolta. Mikor beleharapott a kifli elejébe, hátulján kipottyant a töltelék, egyenesen a tányérjára. Életemben nem hallottam még ilyen gyönyörűen csilingelő nevetést, amit ez az aranyos baleset váltott ki belőle. Elbűvölő dallama volt, teljesen belopta magát szívembe. Úgy hiszem, akkor szerettem bele.
És hogy mi változott azóta? Igazából semmi különös. Mindössze annyi, hogy szívem szerint egy vonat elé lökném. Nem is olyan vészes, nem igaz...?
Az alacsony lány ismét felbukkant, viszont már rendelésemmel a kezében. Egyenesen az asztalom mellett lefékezett, majd elém helyezte a finomságokat. Feltűnt, hogy a tányér szélén aranyos macis szalvéta virított. A pincér csajszi látva meglepettségemet, egyből magyarázatba kezdett.
- Üzletünk részt vesz a medvék védelmében induló kampányban. Ezen a héten minden nap más-más termékünk lesz, melyeken macik lesznek, ezzel is közreműködve ezen terv népszerűsítésében. – darálta le egy szuszra.
- Ez aranyos. – emeltem fel a szalvétát.
- Jó étvágyat kívánok. – villantotta meg gömbölyű pofiján szép mosolyát, majd hátat fordítva visszaszökdelt a pulthoz.
- Köszi! – kiáltottam utána. Ez tetszik, nagyon ötletes. Egyszerű, mégis kreatív, ráadásul jó ügy érdekében szolgál. Minél jobban elemeztem az anyagot, ezekről a bamba macikról annál jobban Ő jutott eszembe. Volt egy kedvenc felsője, amin szintén ehhez hasonló állatka volt. Imádott benne aludni, ha tehette, még otthon is egész nap ebben lézengett fel-alá. Milyen csodálatos érzés is volt minden este letépni róla azt a pólót... Nosztalgikus.
Francba! Nem hiszem el! Még ez is túlságosan Rá emlékeztet. De most komolyan, ezentúl mindig ez lesz?! Akárhányszor olyat csinálok, amit szeretek, Ő fog eszembe jutni?

Baszódj meg Jeon Jungkook! Remélem elcsap egy busz!