Bangtan Z /JiKook/

13. rész: "Mi lesz, ha.."

Jimin szemszöge:

Talán meggondolatlan voltam. Talán mégsem. Bár a természet inkább az elsőről árulkodik. Amíg erre jártunk, egyet sem láttunk. Most, hogy én erre tartok, kapásból hatot kellett megölnöm ezalatt a tíz perc alatt. Legalább az éjszakám nyugodt volt, azt leszámítva, hogy egy félig roncs autó csomagtartójában zsúfolódva aludtam. Csodák csodájára sikerült legalább két órát, különben most nem állnék meg a lábaimon. Kénytelen vagyok eltaszítani ezt az égő vágyat, akaratot, hogy vissza forduljak. Nem számít hányszor s mennyire bántott meg, gázolt bele a lelkembe, akár józanul, akár részegen. Sosem leszek képes haragudni rá. Csak egy bizonyos ideig tart majd a düh, ami rosszabbnál rosszabb döntésekre s cselekedetekre késztet majd, akárcsak jelen esetben. Továbbra is hagynom kell, hogy dühöm úrrá váljon rajtam. Mindig elnéző voltam vele szemben, hiába sértett meg hol idegességében, hol rosszabb időszakaiban vagy éppen csak úgy. Minden ok nélkül. Olyan ember számomra, akit még, ha a legaljasabb dolgokat is elkövetné, még rosszabbat tenne velem sem tudnék gyűlölni. Valahogy.. mindig a szeretet győz. Az iránta érzett szeretetem. Bármi történjék. Előbb vagy utóbb, de a fájdalom, megbánás fölé kerekedik. Csak várnunk kell. Türelmesen. Figyelmesen. Higgadtan. Hinni, hogy még a legeslegapróbb tűzből is képesek vagyunk kihozni a legnagyobb, legijesztőbb lángokat. Ahogyan egy apró, meggyújtott gyufaszál által egy egész ház porrá ég. Reménykedni, hogy idővel minden rendbe jön, megoldódnak a problémák s, ha nem is lehet már ugyanolyan minden, mint amilyen volt, felépíteni valami hasonlót. Amiből akár egy sokkal nagyobb, erősebb dolgot, kapcsolatot is fel lehet építeni. Bár ez könnyen le is rombolódhat. Kialudhat az az aprócska lángocska, ha túl sok idő elteltével sem táplálódik. Elfárad, hiszen oly sokáig égett már, erőlködött, hogy lassan, újra hatalmas lehessen. De nem engedhetem meg magamnak folyton, hogy tűrjek. Megállás nélkül, elnézően. Mindenki elér egyszer arra a pontra, ahol elkell döntenie, leküzdi, amit lekell vagy feladja. Nem bűn a feladás. Ha büszkén teszi az ember, mert mindent megpróbált. Ami viszont a küzdést illeti, elkerülhetetlen, hogy fájdalommentes legyen. Meg sem próbálom már nyugtatni magam azzal, hogy biztosan azért tette, mert nem is volt tudomása róla, miket beszél. Megértem. Én mindent megértek, mint mindig. Arról viszont nem tehetek, hogy hihetetlenül fáj sokszor. Eltitkoltan s ki nem mutatva. Egyedül harcolok. A ki nem mondott szavak emésztenek. Sokáig hallgattam. Szótlanul elviseltem mindent, mert fontos számomra. Még most is az, mindig is az lesz. Legyen bármilyen rossz vagy jó ember. Mindig azt az énjét fogom látni, szeretni, akit megismertem. Akihez ennyire kötődöm vagy kötődtem. Ha majd azt mondom utálom őt, belül mindig is tudni fogom az igazságot, miszerint nem is őt utálom, hanem amit tesz, tett velem. Nagyon elgondolkodtatott a tegnap este. Rengeteg érvet hoztam fel saját magamnak, hogy miért kellene megbocsájtanom vagy haragudnom. Egyszerre rohannék karjaiba, amint felém sétálna s pofoznám fel teljes erőmből, szívemből. Hiányzik. Kifejezhetetlen szavakkal, mennyire. De, ha nem látom, akárhogy is, szörnyű nélküle, mégsem annyira elviselhetetlen, mint amilyennek látszik. Csak elsőre nehéz. Vajon legyek gyenge s menjek vissza vagy folytassam utamat, amerre visz a szél. Egyik oldalam velem, másik ellenem van. Ha elengedem s nem rágódom rajta tovább.. igen, ez a legjobb megoldás.

Jungkook szemszöge:

- Tud valaki nyomot olvasni? - Kutatta a földet Namjoon.

Suyeon előre indult Hyunnal, hogy megvizsgálják a lábnyomokat. Egy ideig sikerült rajta maradnunk, de amint az úthoz értünk, elvesztek. Szótlanul követtem őket, közben minden apró zugot átnézve ameddig csak elláttam. Nagyon utálom most magam. Elmondhatatlanul.

- Ha nem csinálok hülyeséget.. ha jobban odafigyelek és többet foglalkozom vele, akkor most nem kellene itt lennünk. Nem kellene keresnünk és ő sem kockáztatná most az életét. - Dühöngtem könnyeim közepette.