Egy új kor

14. Tanács

A nagy kerek asztal körül, összesen nyolcan ültünk:
Az apám, Aris és én, egyszóval a családom. Ezen kívűl, apám tanácsnoka és megbízható helyetese, Kromen. Egy öreg, magas vékony termetű, kissé nagyon ráncos ősz hajú öregember. Nekem, olyasmi, mint egy pót nagyapa. Aztán, az asztal körül ültek még a Észak, Dél, Nyugat és Kelet Kapitányai. A Kapitányok,  a számukra kiosztott  égtájon felügyelnek, a beosztottjaikkal az ott élőkre és a biztonságra. Mindegyikük harcra képzett férfi, varázs érő nélkül. Kelet Kapitány, egy nagyon izmos, kopasz férfi volt. Nyugat Kapitánya, egy testes ember vörös bajusszal és hajzattal. Dél Kapitánya, egy vékonyabb férfi, fekete szakállal. Mind hárman, olyan negyven ötven év körüliek lehetnek. És az utolsó, egy gesztenye barna hajú, olyan huszonnégy huszonöt év körüli fiú, pontosabban Adam. Mikor kicsi voltam, ő volt a vigyázóm, bébiszitterem, de mikor kiválasztották Észak Kapitányának, elkellet utaznia és azóta nem láttam.  Ezek az emberek, most mind veszekedtek, beszélgettek, rajtam és Arisen kívűl, akik csöndben hallgatunk a nagy rivajt.
- Csönd legyen! - Kiállította Kromen, felállva a helyéről és nagyot csapva az asztalra, aminek csattanása nagyot vízhangzott az üreges teremben. Erre mindenki csöndben maradt, és a Tanács egyik fontos tagjára, Kromenre figyeltek. - Elöször is! - Kezdte nyugott hangsúllyal. - Mondjuk el az újonnan érkezetteknek, hogy mi a gyűlés oka! - Mondta rám és Arisre pillantva.
- Most komolyan ezzel foglyuk húzni az időt, hogy a kis gyerekeknek elmagyarázzuk, hogy mi a probléma? - Morduld fel, a Kelet Kapitánya.
- Igen. - Mondta apám. - Mert nekik is legalább annyira közük van ehez az egészhez, mint nektek! - Érvelt. Arisnek, már ez a harmadik Tanácsa, úgy hogy nem értem miért hívta őt is kis gyereknek, mondjuk azt sem értem, hogy engem miért hívott annak, de mindegy. Kromen, odasétált a háta mögött lévő, nagy Kritán területét ábrázoló térképhez, majd elkezdett magyarázni.
- Nos, Kritán több részén tapasztaltunk haláleseteket. - Mondta és rámutatott a halálesetek helyeire. Amint kimondta azt a szót, hogy haláleset, görcsbe rándult a gyomrom. - Haláleseteken azt értem, hogy rejtélyes halálok. Például, késelések, lefejezések, felakasztások, és a többi. Eddig tizennégy ilyes féle gyilkolás volt, Kritán szerte. Kikell derítenünk, hogy ki vagy kik a halálesetek okozóik, és lekell velük számolnunk! - Mondta határozottan, majd visszaült a helyére. Nem hittem volna, hogy ilyen komoly ügyről lesz szó, és felháborító, hogy erről még nekem nem szóltak, mert lemerném fogadni, hogy nem tegnap kezdödött ez az egész.
- Biztos azok a mocskos Malkoniak voltak! - Csapott az asztalra a Nyugat Kapitánya.
- Ne szaladjunk ennyire előre! - Nyugtatta Adam.
- Meglehet! Kinézem belőlük! Bármire  képesek, hogy elpuszítsanak minket!- Mondta a Kelet Kapitánya.
- Nem vehetünk semmit sem biztosra! - Mondta apám.
- Gondolkodjunk már logikusan! - Vágott bele Aris.
- Rögtön a Malkonokra kell küldenünk az egész hadsereget, hogy visszaverjük a támadásukat! - Szólalt fel a Dél Kapitánya is.
-Igen, igen, igen! - Bológattak a Kapitányok, kivéve Adamat. Ne szólalj meg, ne szólalj meg, ne ne ne! Mondogattam magamban, de már nem bírtam tovább.
- Elég! - Kiáltottam fel, miközben felálltam a székemről. Hirtelen csönd lett és minden szem rám szegeződött. - Nincsen rá semmi bizonyítékunk, hogy a Malkonok gyilkolásznak! Meg amúgy is, mi okuk lenne rá?! - Mondtam. Folytattam volna, de Kelet Kapitánya bele szólt.
- Nem kell nekik ok ahhoz, hogy gyilkoljanak! Megy nekik a nélkül is! - Mondta határozottan.
- Pontosan! Meg ha nem ők, akkor kik lennének? - Tette fel kérdését Nyugat Kapitánya.
- Nem tök mindegy? Az a lényeg, hogy ölnek és megkell állítanunk őket! - Mondta az apám.
- Én azt mondom, hogy kettözük meg a védelmet minden hol...Egyenlőre! - Mondtam, az utolsó szót halkabban.
- Egyenlőre??? - Kérdezte a Dél Kapitánya. - Persze, várd csak meg nyugodtan, míg még több ember meghal! - Mondta gúnyosan felém fordulva.
- Mért szerinted mit kéne tennünk? - Kérdezte Adam. - Talán elkezdeni egy háborút a Malkonokkal?! - Mondta.
- Igen. Az lenne a legjobb! - Mondta a férfi.
- Nem. A háborút mindenképpen elkell kerülnünk! - Mondta határozottan Aris.
- Nem áll készen Kritán egy háborúhoz! Fölleg úgy, hogy nem is tudjuk, hogy a Malkonok mennyire állnak készen rá! És itt most nem a gyengeségükre gondolok! - Mondta az apám.
- Akkor egyezzünk meg, Layra ötletében! - Mondta Adam, miközben rám mosolygott. - Azaz, kettőzük meg a védelmet minden hol! - Mondta végül.
- Rendben. Kiért ezzel egyet? - Tette fel a kérdést Kromen. Adam, én, Aris, Kromen és az apám, magasra nyújtottuk a kezünket. A három Kapitány kicsit habozott, majd durcás képpel felemelték a kezüket. - Egyhangú a szavazás! Akkor ez eldőlt! - Jelentette ki Kromen. Még sokáig beszéltünk Kritán ügyeiről, pontosabban, a védelemről a gazdaságról a harcosokról és még sok ezehez hasonló témáról. Én a továbbiakban csak akkor szóltam bele, ha nagyon szükség volt rá. Mikor vége lett az egész Tanácsnak, akkor már a Nap sugarai helyett a Hold sápadt fénye világított be az ablakokon. Mindenki egytől egyik kivonult a teremből, majd mindenki ment a saját dolgára. A Kapitányok ma itt aludnak, mert reggelig tartana amíg haza érnének. Mikor kiléptünk az ajtón, Adam megragadta a csuklómat, majd felé fordultam.
- Te aztán nagyon megnőttél! - Mondta Adam, miközben végig mért. - Igazi kis nő lettél! - Mondta.
- Köszi! - Mondtam piros fejjel. - Milyen kapitánynak lenni? - Kérdeztem kíváncsian.
- Hát, kezdetben nehéz volt megszokni. Meg a többi Kapitány is folyton "piszkált", kioktatott, de mostanra már egész jó! - Mondta.
- Na, az jó! - Mondtam kedvesen.
- És milyen a világ leghatalmasabb erejét birtokolni? - Kérdezte, miközben elkezdtünk sétálni az étkező felé, a hosszú folyosón.
- Igazából, még most sem igazán tudom megszokni! - Mondtam, mire helyet foglaltunk a megterített asztalnál, ahol ugyanaz a társaság ült, mint a Tanácsnál, de most sokkal barátságosabb témákról beszélgettek. Egész vacsora alatt Adammal társalogtam, volt mit megbeszélnünk, hiszen legálább öt éve nem láttam. Vacsora után, elköszöntem Adamtől, majd felmentem lefürödni. Mikor kijöttem, lent a Kapitányok és az apám beszélgettek, kiáltoztak. Valószínű, hogy kicsit többet ittak a kelleténél. Bele bújtam a pizsimbe, majd az ágyamba. Hát, ez a nap sem volt semmi. Találkoztam egy rég nem látott baráttal, részt vettem életem első Tanácsán, nehéz volt, de viszonylag jól ment. De valami még is szöget ütött a fejemben: Ki, vagy kik azok, akik gyilkolászni kezdtek Kritánban? Miért? Minek? Miért Kritániakat ölnek? Miért most? Rengeteg kérdés volt a fejemben. Annyit gondolgodtam, hogy vajon mi lehet ezekre a kérdésekre a válasz, hogy végül elnyomott az álom.