Egy új kor

16. Fájdalom

Az éppen veszekedő két nép, hirtelen megtorpant. Egy pillanatra mind összehúztuk végtagjainkat és mindenkinek rémület járta át a testét. Mindenki a hang irányába fordította a fejét. Égő ház darabok, robbantak égve a levegőbe. Valószínűleg, a palota elött robanthatott valami, mert a palota elött lévő néhány tornyait és a palotát körülvevő épületeket sűrű tűz lepte be. Majd újabb robbanások következtek. A városból ordítások, kiáltások és persze a tűz ropogását meg a robbanások erős dördülő hangját lehetett hallani. Az egész hasonlított egy kicsit egy tüzijátékra. Az emberek gyorsan sietve szaladtak ki házakból, félelem járta át minden porcikákájukat. Néhol, egy - egy, minha fekete füst szerű valami járkált volna az égő épületek fölött. Mi csak ott álltunk lesokkolva és néztük mi történik. Mintha, ilyesmi hangokat hallottam volna, a múlt éjjel is.
- Alkossunk csoportokat! Mindenki fusson az erdőbe és rejtözzön el! - Adta ki az utasítást apám.
- Az érkező, sérült embereknek, pedig nyújtsatok segítséget! -Adta ki az utasítást, a Malkoni vezér is. És minenki engedelmeskedett is a parancsoknak. Nagy nyüzsgés, rivaj támadt és néhányan már el is indultak az erdőbe. Sok ember jött oda, akik a tűz fogságából meneküktek. Piszkos, koszos, szakadt ruhájuk lógott rajtuk. Mindenki segített rajtuk, aki csak tudott.
- Aris! - Jelentettem ki ijed tekintettel, majd futásnak eredtem az égő palota felé, de Eric hirtelen megragadta a kezemet.
- Nem mehetsz! Meghalhatsz odabent! - Mondta, mire én kihúztam a kezéből a kezemet.
- Nem érdekel! Megkell keresnem Arist! - Mondtam, mélyen a szemébe mélyesztve tekintetem, majd elindultam. Késöbb vettem csak észre, hogy Eric is ott lohol mellettem.
- Layra! - Halottam meg apám hangját, de nem fordúltam vissza. Meg kell mentenem Arist, bárki bármit is mond. Ahogy közeledünk az égő városhoz, úgy egyre melegebb lett. Az emberek rémülten menekültek. Mindenkinek segítettünk Ericcel, akinek csak tudtunk út közben. A várost, ilyen boralmasnak még soha nem láttam. Minden hol tűz lángja égett. Mindenhol emberek fájdalmas kiáltozását hallottam. Néhol, egy élettelen holttest, hegekel és vérző sebekkel telítve. Szörnyű volt. Eric, útunkból mindig elindomította az elénk kerülő lángokat. Az én arcom és ruhám is most már piszkos és koszos volt, de kit érdekel ez ilyenkor, mikor megakarom menteni a bátyám a haláltól? Odaértünk a palotához. Keresztben a hajdani fehér márvány lépcsökőn, most egy égő fagerenda feküdt keresztben, a márvány, pedig szürke volt és repedezett. Eric eloltotta a tűzet a fagerendán. Átmásztunk rajta, majd félve beszaladtunk a palotába. Ami csak éghetett, az mind égett is. A bútorok, a festmények, minden.
- Aris! Aris hol vagy? - Kiáltoztam, de semmi válasz. Minden ajtón benyitottunk, amin csak lehetett. A tűz egyre jobban terjedt és egyre több mindent lepet be, és égetett el.
- Layra, már nem maradhatunk sokáig! - Figyelmeztetett Eric, de én ezt figyelmen kívűl hagytam. Benyitottunk, a Tanácsterembe és ott volt Aris. Vérző sebekkel volt tele és egy óriási darab, a márvány plafonból a lábán feküdt. Mellete pedig egy titokzatos férfi állt. Sötét szeméből és megjelenéséből csak úgy sugárzott a gonoszság. Kezében egy hatalmas lándzsa szerű fegyver volt. Felénk fordította fejét, és mélyen a szemünkbe nézett. Rögtön rosz érzés járta át a testemet. Amint meglátta Ericet, valami meglepődötség villant fel a szemében. Gúnyos vigyorra húzta a száját. Felemelte lándzsáját Aris fölé, mind két kezével.
- Neee! - Kiáltottam erősen. De a férfi nem hallgatott rám. Egyenesen bele döfte bátyám testébe a lándzsát, amit Aris egy nagy nyögéssel eredményezett. Gyorsan kivettem egy nyílat a hátamon lévő tegezből, kihúztam és a férfi felé lőttem. De ő, hirtelen fekete füsté változott, és át ment rajta a nyilam nagyott koppanva a falakon. Majd a füst, kirepült egy törött üvegű ablakon.
- Aris! - Futottam oda bátyámhoz, majd letérdeltem mellé, lerakva az íjamat. Testét, mindenhol vérző sebek, hegek, horzsolások lepték el. A férfi által okozott sebből, csak úgy folyt ki, Aris piros vére. Nem mertem kihúzni a lándzsát, mert lehet, hogy azzal még nagyobb fájdalmat okoztam volna neki, ezért inkább hevesen megpróbáltam letolni lábairól a márvány darabot. Minden erőmet belefektettem. Eric meg csak ott állt, és bátyám ijedt arcát nézte látva, hogy már nem tehetünk érte semmit.
- Segíts már! - Kiáltottam a szőke fiúra, könnyes szemekkel.
- Layra, nem fog sikerülni! - Nyögte ki Aris nagy nehezen ajkai közül a fájdalmas szavakat.
- De, de hogy nem! Kiviszlek innen! - Erösködtem, még mindig próbálva leszedni az óriási márvány darabot. Aris ekkor megrakadta a kezemet, és közel húzott magához.
- E-elkell tünötök! - Dadogta halkan Aris, próbálva túl üvölteni a tűz ropogását.
- Nem! Aris nem hagylak itt! - Mondtam sírva, könnyeim egyenesen Aris piszkos, szakadt pólójára hullottak.
- Layra, mindjárt összedől a palota! Mennünk kell! - Mondta Eric, aggodóan.
- Te mindig is, az én kicsi húgom leszel! - Mondta Aris, végig simítva egyet, könnyektől nedves arcomat.
- Aris, kérlek ne! Ne hadj itt! - Kérdtem bátyámat, tudva, hogy számára ez a vég.
- I-igérd meg, hogy vigyázol rá! - Aris, most Ericre nézett.
- Az életem árán is megfogom védeni! - Mondta Eric határozottan, szomorú arccal.
- Soha ne feledd el...hogy ki vagy...- Mondta Aris dadogva, miközben szájából folyni kezdett piros vére. Láttam, ahogy szeméből kihuny az élet utolsó szikrája, és utolsó levegő kifujásával eltávozik belölle a lelke.
- Aris! Aris, kérlek válaszolj! - Kérdtem sírva a bátyámat, de ő nem válaszolt.
- Layra, gyere mennünk kell! - Mondta Eric, majd megragadta a karomat és elkezdett felfele húzni, arra késztettet, hogy most már tényleg mennünk kéne.
- Nem, nem! Nem hagyom itt! - Mondtam ellentartva Ericnek, aki egy hirtelen mozdulattal felrántott, két keze közé fogva vállaimat és mélyen a szemembe nézett.
- Layra, ő már elment! Nem tehetünk érte semmit! - Magyarázta a fiú. Látszott tekintetében, hogy igaz, nem ismerte a bátyámat, de fájt neki amit látott. Egy pillanatra visszatérdeltem a bátyámhoz, és kezemmel finoman lehajtottam szemeit.
- Gyere! - Mondta Eric megragadva kezemet. Megfogtam másik kezemmel az íjat és engedtem, hogy Eric húzzon. Mielött kiléptünk volna az ajtón, még egyett, utoljára visszapillantottam halottan heverő bátyámra, majd végleg eltünt a szemem elöl. Ekora mértékű fájdalmat, még soha életemben nem éreztem. Tudva, hogy bátyám meghalt, folyton folyvást összeszorúlt a szívem. Hibáztattam magam, mert nem tudtam rajta segíteni. Az én hibám, az én bűnöm, hogy meghalt...
Nem sokára, ki is értünk a városból. Egyetlen élő embert nem láttunk már, csak halott holttesteket és hevesen égő épületeket. Eric, még mindig a kezemet fogta és úgy húzott. Mielött beléptünk volna az éjszakától sötét Likta erdőbe, kihúztam a kezem Eric kezéből, megálltam, és néztem, ahogy az élőhelyem, a tűz lángjaitól fényes. Belegondolni, hogy tizenöt évig itt laktam és most az egész várost, a tűz fogja maga alá temetni. Ahogy a tűz pirosan és sárgán az égfölé nyúlva bevilágította az éjszaka sötétjét, egyszerre volt gyönyörű és fájdalmas.
- Gyere! - Mondta Eric, majd bementünk az erdőbe. Sírícsöndben haladtunk végig az erdőn. Hirtelen elkezdtem szédülni. Lehet, hogy a fáradtságtól, vagy a sokktól, nem tudom. Elveszettem egyensúlyomat és kezdtem hátra esni, mikor Eric elkapott.
- Layra! Layra mi a baj? Mi van veled? - Kérdezgetett a fiú, finoman pofozgatva arcomat. Fájt a szívem, fájt mindenem. Elvesztettem ma az otthonom, a bátyámat, a lovamat, mindent, ami eddig fontos volt az életemben. Bárcsak az életemet is elveszthetném most. Ezek voltak az utolsó gondolataim, majd végül minden elsötétült.