Egy új kor

20. Szerelem

Miután megérkeztünk, Adam körbevezetett a táborban. Egész jó kis hely! És elmagyarázta, hogy ez gonoszság mentes, és hogy ezt a menedéket, még akkor hozták létre, amikor a démonok megtámadták a földet. Adam, nem sokára megmutatta a sátrunkat. Éppen berendezkedtem, amikor egy lány alakja tűnt fel a sátram lenge ajtaja elött, majd a lány, csak úgy szó nélkül belépett a sátraba. Kis filigrám, hosszú szőke haj, ártatlan tekintet és barna szemek jellemezték.
- Ne haragudj, hogy csak így betörtem, de keresek egy fontos személyt! Tudnom kell, hogy életben van-e még! - Magyarázta a lány, vékonyka hangján.
- Rendben, segítek! - Álltam fel. - Pontosítanál egy kicsit? - Kérdeztem kedvesen.
- A neve Richard! - Mondta. Ekkor valami felvillant bennem. - Vörös hajú, magas, vékonyka fiú! - Magyarázott tovább a lány
- Te vagy Triana? - Kérdeztem meglepődve.
- Igen, igen én vagyok! Akkor itt van? És, hogy van? Él még? Mi van vele? - Kérdezte Trina egyre fellelkesülve.
- Szerintem, ezt kérdezd meg tőle! - Mondtam mosolyogva. - Kövess! - Adtam az utasítást, miközben kimentem a sátramból, Triana pedig szó nélkül követett. A Nap, már szinte teljesen lebukott a hegyek mögé, ezért félhomály volt és kissé nehezen találtam meg Richardot. Rich, éppen az akadálypályaszerű építményt tanulmányozta alulról, amikor megszólítottam.
- Richard! - Szólítottam meg kedvesen.
- Jaj, mit akarsz már megint? - Mondta bunkó stílúsban a Vörös, miközben szembe fordult velem. Amikor meglátta, hogy kiáll mellettem, szemei nagyra kerekedtek a boldog csodálattól, és szája kedves mosolyra gördült.
- Triana! - Ejtette ki ezt a szót Richard, de úgy, mint ha valami szent bibliai idézet lenne.
- Richard! - Mondta Triana hasonlóan, könnybe lábadt szemmekkel, majd Richard nyakába borúlt. Olyan szorosan öleltek, hogy úgy tűnt, mintha soha sem akarnák egymás elengedni. Én ekkor egyszerűen hátat fordítottam, majd vissza mentem a sátraba.

- És most ünnepeljük, az újonnan haza térteket! - Kiáltotta Adam az óriási tábor tűz fényével megvilágítva, amit mindenki körül ült vagy állt, így kicsit zsúfoltan voltunk. Adam kijelentésére, mindenki óriási kiállításban tört ki, de nem akármilyen kiállításban, öröm kiálltásban. Mintha valamilyen reményt adott volna nekik, hogy mi itt vagyunk.
- És most igyunk, - Ekkor, akinek volt a kezében valamilyen korsó, amiben volt valami ital, magasara emelte - A nő csábász Chrispoherre! - Ekkor a kalapos felállt, és dicsekvően mosolyogott, majd visszaült - A bölcs Richardra! - Aki csak ült, és kedvesét átölelve mosolygott! A közönség mindegyik névnél, kiállított egy jó hangosat. - A bátor Zoëra! - Nagy öröm üvöltés. - A lojális Ericre, a Malkoni hercegre! - Ekkor egy nagyobb tömegkiálltás következett. Eric, csak szerényen mosolyogva ült, miközben apja büszkén veregette meg fia hátát. - És a gyönyörű Layrara, a Kritáni vezért lányára, a leghatalmasabb mágusra! - Óriási öröm kiálltás, és füttyök. Apám, csak boldogan mosolygott rám, a tábortűz másik oldaláról. Mágus? Ez egy kicsit túlzás.
A nagy hősi tettek és históriák mesélését a tűz körül, csak a tücskök hangos ciripelése, a távoli állatok bőgése, és tűz hangos ropogása zavarta meg. Ha felnéztem az égre, a csillagok úgy világítottak a sötét kék égen, mint eddig talán még soha sem, de a legfényesebb "csillag" a Hold volt, ami szinte az egész eget bevilágította. Amikor vége lett az esti tábortűzes bulinak, én fáradtan battyogtam a sátramhoz, majd amint beértem, mint egy krumpliszsák, úgy dőltem le, szerény kis földön heverő ágyamra. A gyertyát, ami a fényt adta, még nem oltottam ki, mert bármennyire is fáradt voltam, valami nem hagyott nyugodni. Egy olyan másfél óra múlva, egy fej kukucskált be hirtelen a sátramba, egy kis szőke buksi.
- Bocs Lay, de beszélnem kell veled! - Jelentette ki határozottan Eric.
- Rendben, gyere csak be! - Mondtam kedvesen, miközben felültem az ágyamban, és odaengedtem magam mellé Ericet, aki kényelmesen leült. Egy ideig csöndben ültünk, majd megtörem azt az igen kínos csöndet.
- Na, miről akartál velem beszélni? - Kérdeztem kíváncsian.
- Jah, hát meg kell kérdeznem tőled, - Eric, most a legkomolyabb arcát vette fel - hogy mit érzel irántam? - Kérdezte, mélyen tarva velem a szemkontaktust, amit én gyorsan megtörtem. Hirtelen, nagyon zavarban lettem.
- Én...én... - Dadogtam, rövid gesztenye barna hajamat piszkálva. Ekkor Eric, kezét rárakta a kezemre, és én ekkor önkénytelenül,  csillogó zöld szemeibe bámúltam.
- Layra, én szeretlek! Szeretlek amióta csak megláttalak az erdőben! - Mondta ki Eric, a súlyos szavakat. Megdöbbentem. Eric, ekkor vészesen közeledni kezdett hozzám, de én nem hátráltam. Kezeit, fejem köré fonta, majd hirtelen ajkai hozzá értek az enyéimhez. Ekkor olyan melegség futott át a testemen, hogy úgy éreztem, soha nem akarom, hogy ez a melegség eltávozzon. Visszacsokóltam. Olyan jó volt és olyan hosszas. Majd két csók között, közöltem ezeket a szavakat.
- Én...Én is szeretlek! - Mondtam. Kezeim válla fölött helyezkedtek el, az ő kezei, pedig szorosan a derekamon. Majd végül elfeküdtünk az ágyamon, és ott folytattuk a csókcsatát...

A Nap sugarai, halványan sütöttek be a sátramba. Ericcel, már mind ketten ébren voltunk. Csak Eric teste volt fölül félmeztelen, és így tökéletesen látszottak izmos, kigyúrt idomai, de az a különös medál a nyakában, még mindig ott lógót... Majd felültem, és a hanyatt heverő Ericre másztam, majd nyomtam ajkaira egy csókót, mire kezei ismét, ruhával fedett derekamra csúsztak.
- Na, gyere! Ma még sokat kell edzenem! - Mondtam, majd lemásztam a szőkeségről, ekkor ő is felállt, majd hátulról átölelt és visszarántott az ágyba, de most úgy, hogy ő volt fölül.
-Sakk mat! - Mondta, majd adott még egy csókót, amibe természetesen belementem.
- Jól van, most már komolyan megyek! - Mondtam, majd felálltam, és kimentem a sátorból, hogy lefürödjek és készen álljak a mai kemény edzésre.

- Lay, erősebben! Koncentrálj! - Mondta Eric keményen, úgy mintha semmi sem történt volna az éjszaka, igazából nem is történt semmi! Ekkor egy tűzcsóvát idéztem elő, majd erősen Erichez vágtam, amit nehezen, de kivédett. - Na, erről beszélek! - Mondta büszkén, csípőre téve kezeit. - Most támadj, a többi elemmel is! - Utasított, majd így is tettem. Mindkettejünk homlokán, már megjelentek az izzadság cseppek, amikor Adam jött odahozzánk, pontosabban Erichez.
- Eric, megkérhetlek, hogy kimenj egy kicsit körül nézni, a táboron kívűl? - Kérdezte Adam, normál hangsúllyban. - Tudod, csak a biztonság kedvéért, hogy nem jött e valami vad állat túl közel a táborhoz! - Fogalmam sincs, hogy miért pont Ericet kérte meg erre a feladatra.
- Persze. - Mondta Eric határozottan.
- Én is vele megyek! - Mondtam Adamnak.
- Jó ötlet ez? - Kérdezte Adam bizonytalanul.
- Igen, az! Én vagyok a legerősebb a táborban, sőt az egész világon! Nem lesz semmi baj! - Győzködtem Adamat.
- Rendben. - Adta meg magát végül az idős fiú.
- Szuper! Akkor öt perc múlva a kapunál találkozunk! - Mondta Eric, majd elindult a saját sátra felé, ahogy én is.
Ahogy az mondva lett, öt perc múlva ott is voltunk a kapunál, majd nem sokára át is léptünk rajta...

Nos, ennyi lenne! Ha tetszett, voteolj, kommentelj!😉
További jó olvasást!