Down From Heaven: The Fallen | Supernatural

11. Kinek az oldalán állsz?

- Mit akarsz? - tekintettem a tó kristálytiszta tükrében ringatózó alakra.
- Szóval a saját utadat járod. - hümmögött Mihály.
- Nem szép dolog mások álomvilágába bemászni. - feleltem ridegen, a távoli hegyeket bámulva.
- Nem szép cserbenhagynod a családodat...
- Nincs családom. - vágtam rá egyből, s dacosan Mihályra pillantottam - Tudom, hogy rettegsz tőlem bátyus. Tudom, hogy gyengék vagytok. Kétségbeesettek. Nem tudtok semmit, mert Apa nincs itt. Fel kellene már venni azt a rohadt nadrágot! - sziszegtem mérgesen.
- Vigyázz a szádra! - mordult rám.
- Különben? - nevettem - Nem tudsz nekem ártani. Gyenge vagy, Mihály. Semmit sem értek.
- Te sem vagy sokkal több.
- De. - vigyorogtam - Én legalább kezdek is valamit.
- Mégis mi a terved, mi? - kérdezte szemrehányóan - Megölni Lucifert? Tudod, én is ugyanezt tenném, ha...
- De nem tudod ezt tenni! - pattantam fel ingerülten a padról - Úgyhogy inkább hagyd a fizikai testtel rendelkezőkre a melót, és malmozgass tovább a postakürtöddel.
- Ne merj velem így beszélni. Az első arkangyal vagyok.
- Én pedig lehet, hogy az utolsó, - szűrtem ki a fogaim között a szavakat - de több eszem van, mint az előttem lévő négynek összesen.
- Mi a terved? - kérdezte beletörődően Mihály.
- Megölöm Lucifert. Vagy, rábírom arra, hogy békéljen meg...
- Szerinted én nem próbáltam? Szerinted mi nem próbáltuk? - felelte kétségbeesetten Bátyám - Mindenkinél jobban szerettem, és nekem kellett letaszítanom. Nem vagyunk szívtelenek. A tulajdon testvéremet ítéltem kárhozatra, azért, mert nem értett egyet Apánk akaratával.
- Vágod már, hogy mi a bajom nekem is? - mondtam szemrehányóan - A parancsok hülyeségek. Ezzel nem segítünk se magunkon, sem az embereken. Nekünk kell őket megvédeni, és imádni. Ők is imádnak minket. Kölcsönös a történet. Lucifer lehet megértené...
- Nem érti meg. - mondta elcsukló hangon Mihály - Reménytelen az egész...
- Kérek egy esélyt. Egy esélyt arra, hogy megpróbáljak beszélni vele. Ha pedig nem megy... megölöm. - feleltem alig hallhatóan, Mihály pedig a tekintetét rám emelte.
- Ez az én végzetem. A két fivér kiontja egymás vérét, ezzel végetvetve az örökös viszálynak.
- Hagyjuk ki ebből a Winchestereket.
- Honnan tudtad...? - értetlenkedett Mihály.
- Okos vagyok. - vigyorogtam ironikusan - Mihály... egy esélyt. Kérlek.
Az angyal opálos tekintettel meredt maga elé, s barnás rövid szakállát kezével végigsimította.
- Nem kockáztathatok...
- Nem is fogsz. Bízz bennem.
- Egykoron bíztam a testvéremben! - förmedt rám - És elárult.
- Nem tudlak elárulni, mert nem is követlek. - mondtam egyhangúan - A magam módján oldom meg a helyzetet. Csak annyit kérek, hogy bízz bennem.
- Egy esély. - sóhajtott mélyet az arkangyal - De nem több. Ha azt eljátszod, kérés nélkül fogok a Földre érkezni, egyenesen Dean testébe. Tudom, hogy milyen kapcsolatotok van, Céleste! - szólt utánam, ahogyan sarkon fordultam. Egy pillanatra a biztos távozási szándékom megingott, s ezt Mihály is megérezte, ahogyan azt is, hogy ezzel kordában tud tartani. - Tisztában vagyok vele, hogy szereted, és mindent megadnál érte. Ezt ők is tudják.
- Tudják csak. Teszek rá! - vontam meg a vállamat, s kiléptem a saját álmomból.

Lassan kinyitottam a szememet, s Dean mosolygó arca fogadott.
- Hogy aludtál? - kérdezte kedvesen.
- Jól. - vágtam rá kis gondolkodás után, s egy erőltetett mosolyt vontam az arcomra.
- Minden oké? - aggodalmaskodott Dean, s átkarolta derekamat, ahogy felültem mellé az ágyban.
- Persze, csak... - dörgöltem meg a szememet - furát álmodtam.
- Mit?

- Már nem emlékszem. - tagadtam le a tagadhatatlant, s egy óvatos puszit nyomtam Dean arcára, ezzel teljesen elűzve belőle a kíváncsiságot.
Remélemez így is marad, és Mihály betartja az ígéretét. És remélem azt is, hogy nekempedig lesz elég erőm megtenni azt, amit én ígértem.