A csajom húga [Nick Jonas]

B e v e z e t ő

Szia Mila!

Nem is tudom hol kezdjem. Régóta nem beszélgettem már veled. Túl nagy volt a felhajtás, és érzelmileg megterhelő heteken vagyunk túl. Viszont azt érzem, hogy a mai nappal lezárult egy időszak. Vagyis... nem tudom eldönteni hogy túl vagyunk e a nehezén, vagy még csak ezutt jön, de most egy röpke pillanatra... mindenki nyugodt. Túl nagy a csönd. És ennek örülnöm kellene, ellenben most az agyamra megy. Azonban te mindig ezt csináltad. Leállítottál mindenkit ha besokalltál. Akár a barátaidat, engem vagy a szüleinket. Most is rendet tettél. Nem hallom anyát zokogni, vagy azt ahogy apával egymásnak esnek. Nem hallom a kiabálásukat, nem hallom hogy a nagyszülőkkel, vagy a testvéreikkel veszekednének. Nem hallok semmit. Egyedül fekszem az ágyamon, a fehér pólódba amit még nekem adtál mielőtt Nick-hez költöztél. Akkor még áradt belőle az erős parfümöd illata, amiből sose tudtad mennyi az elég. Sajnos a mosás miatt, már nem érzem annyira.
Egek... soha nem gondoltam volna hogy ezt kimondom egyszer, de hiányzol! A telefonbeszélgetések, az együtt töltött délutánok. Piszok nehéz ez!
Emlékszem, mindig azt mondtad hogy akármilyen rosszul telt a napom, probáljak meg keresni egy apró, pozitív dolgot amibe kapaszkodhatok.
Talán annyi jót látok ebben az elmúlt lélekfacsaró 21 órában, hogy miattad összegyűlt a rokonság. Mindenki aki ismert, mindenki akinek számítottál. Habár nem éppen egy olyan örömteli esemény volt, mint Hazel második születésnapja, ahol mindenki eljátssza egy kis időre, a te és a kislányod kedvéért hogy mennyire jóban vannak - pedig az év összes többi napján megfeledkeznek a másikról - azt láttam hogy most valódiak az érzéseik. Kizárólag a hangos nevetést, a halk zokogás, a néma szenvedés vette át. Ugyan ki gondolta volna hogy a legközelebbi eset, amikor összegyűlünk, az a temetésed lesz?