Aya

12. fejezet

A kedvenc tusfürdőm volt az első áldozat. Kezdetben nem értettem, pontosan mi a bajom vele. Vagyis, hogy mi a bajom. A zuhanyzás azelőtt mindig egyik kedvenc időtöltésem volt, a forró víz és a szappan illata megnyugtatott. Ehelyett, egyre idegesebb lettem tőle, ahogy a tusfürdős fürdőpamacsot végighúztam a karomon, mellkasomon, mocorogni kezdett bennem egy fajta idegesség, a mozdulatok felgyorsultak és sietve öblítettem le magam. Hosszan, hosszan, mintha valami szorosan a bőrömhöz tapadt volna, amit, bárhogy dörzsöltem, képtelen voltam eltávolítani. Időbe telt, mire rájöttem, a tusfürdőmtől kattanok be.

- Hozok más fajtát, olyan fehér vagy, mint a hó, azt mondják, az ilyen bőr érzékeny! Vannak, azok a neutrális vagy mizés termékek - nyugtatott meg Marisol.

Igen, ez segített, könnyebben tudtam lélegezni a párás levegőjű fürdőszobában, de a különös érzés kísértett. Elnyomtam magamban, mert komolyan attól tartottam, hogy ez valamilyen kompulzív betegségnek a kezdte. A testápolók, arckrémek hanyagolását csak idővel vettem észre. Akkor már egy iskolai kirakodó vásáron, az egyik diák édesanyja által készített, házi készítésű mindenmentes szappant használtam. Ajándékba adtak hozzá egy kis csomag kakaóvajas és kókuszolajas testápolót, ami egyszerűen finom volt! Olvastam az interneten mindenféle bio, meg természetes kozmetikumokról, de az egészet reklámfogásnak, nagyzolási mániának tartottam. A váltás végül ösztönös volt részemről és nem állt meg ennél. A fogkrémem és samponom volt a következő, sokáig próbálgattam, mire megtaláltam a nekem megfelelőt. Nem olvasgattam összetevőket. Csak használat után tudtam megmondani, hogy semmi undorító nincs a termékben. Az undorító hamarosan átterjedt az élelemre is. Hisztis rohamot kaptam saját magamtól. Eleinte csak az erősen feldolgozott termékek estek ki a kegyemből, mint a majonéz, ketchup, aztán mű ízűvé vált az összes müzli, kenyér, bárminemű hústermék közelében a hányinger kerülgetett. Maradtam a sajtnál, gyümölcsnél, zöldségeknél, magvaknál. Végül sírva ettem, én, aki annyira szerette a gyomrát!

Szégyellni valónak találtam a furcsaságaim, a természetes szappantól kezdve a válogatósságomig. A régi ízek eltűntek, előbújt mindenből addig ismeretlen vegyi íz, mintha szappant vagy műanyagot ennék. Minden jót elrontott és felülírt az undor, amit kiváltottak belőlem. Az iskolai menüből számomra csak a nyers étel maradt és gyakran volt sírhatnékom egy szelet pizza láttán. Egyik reggel kiakadtam Aaron előtt és elmondtam neki, hogy szerintem orvoshoz kell fordulnom, nincs rendben valami velem. Csöndben végighallgatott. Arcán mintha felismerés futott volna át, de nem vettem biztosra. Kétségbeesetten reméltem, hogy megerősít és igazat ad félelmeimnek. Ehelyett csak az állát vakargatta. Még a napszemüvegétől is megszabadult és az orrnyergét masszírozta, mielőtt egy hosszú kifújás után rám nézett.

- Ki kéne derítened, ki az édesapád. - Na, ennek semmi értelme sem volt! Folytatta, mielőtt felháborodva közölhettem volna vele. - Ezt nem nekem kéne... Vagyis. Ez lehet genetikai érzékenység. Azt ajánlanám, menj bevásárolni Marisollal és magad válaszd ki az ételt. Mindenképp figyelmedbe ajánlom az organikus, vegyszermentes termékeket. Aztán ott vannak a tartósítószerek.

- De mi az istenért érzem őket? Ilyet még az életemben nem hallottam! Te már igen?

Ingatta kicsit a fejét, mint aki mérlegel, mielőtt beszélt volna.

- Ööö, igen, akad ilyen a családomban. - Ugyan nem nézett a szemembe, ami azt jelentette, hogy elferdített valamit, de kétségbeesetten hinni akartam neki. - Szeretek közvetlenül a termelőktől vásárolni, szívesen elviszlek, vagy Marisolt, a következő utamra. Meg aztán ajánlom, hogy szerezettek be egy vízszűrő berendezést, hamarosan szükséged lesz arra is.