Aya

26. fejezet

A táncban kiadtam magamból a feszültséget, magasabbra ugrottam, gyorsabban forogtam, keményebben feszítettem magam, mint eddig bármikor.

A színfalak mögött Kelly bájolgott a frissen kinevezett testőrömmel, akit láthatóan nem hatott meg a bemutatóm, mivel nem is nézte meg. Ez jobban bántott, mint kellett volna. Talán azt vártam, hogy megtapsol? Szó nélkül elsétáltam mellettük. Egyedül is meg tudtam tenni azt a négy métert az öltözőig a folyosón, ami most szokatlanul csöndes és elhagyatott volt. Rossz előérzet szorította össze torkomat. Talán mégis jobb lett volna, ha Ángel mellettem marad. Óvatosan lépkedtem, magam sem értettem, mi okozta a hideglelést, amíg az öltöző ajtajához nem értem. Végignéztem a folyosón, egészen a hátsó bejáratig. Nem állt ott senki. Eddig még sosem láttam az ajtót őrizetlenül, vagy Jeff vagy Steve mellette szobrozott, leggyakrabban mindketten. Próbáltam lerázni magamról a belsőmet markoló rossz előérzetet, benyitottam az öltözőbe, ahol három lány is nevetgélt. Beléptem, de a testem tiltakozni kezdett, a fejemben újra és újra megjelent a kijárat és a parkoló, ahová azonnal ki kellett mennem. Visszaléptem, becsuktam az ajtót. Alig tettem két lépést, amikor Ángel megszólított.

– Te meg hová mész? – A kérdés atyáskodó zöngéje egyáltalán nem jött be.

Szembefordultam vele, nem voltam vicces kedvemben, és ezt látnia kellett az arcomon.

– Jeff és Steve nincsenek a helyükön – mutattam a folyosó végébe.

– Cigi szünet? – Gyenge magyarázat volt.

– Egyikük sem dohányzik, és amióta itt dolgozom, ilyenre még nem volt példa.

Ángel nem tűnt meggyőzöttnek, de elég lehetett az aggodalom az arcomon ahhoz, hogy legalább részben komolyan vegyen. Beletúrt a hajába, és elindult kifelé, de még visszaszólt:

– Menj be az öltözőbe!

Nem fogadtam szót. Amint kilépett és az ajtó becsukódott mögötte, futólépésben utána eredtem. A szívem vadul vert, ismeretlen rettegés lett úrrá rajtam. Lendülettel kivágódtam a parkolóba, aztán megtorpantam. Tapostam valamin. Vörös rózsacsokor maradványain. Meghallottam a halk puffanásokat és nyögéséket, feléjük indultam. Amint kiértem a bejárat fölé szerelt reflektorok hatásköréből, a szemem hozzászokott a sötéthez, és már láttam a tusakodó férfiakat. Ángel egy jól irányzott rúgással szállt be éppen a buliba, eltalálta egy fickó fejét, erre azonnal elengedte Steve-et, akit eddig fojtogatott, eszméletlen teste nagyot puffant az aszfalton, már csak a jól öltözött hapsi maradt, akit Jeff az öltönye hajtókájánál ragadott meg, és taszította a X.ero fekete falának. Steve elébe lépett, a képébe mászott, a hasába öklözött.

– Nem – mondta a terminátor kinézetű kidobó haverom, aki másokkal kevésbé volt barátságos, mint velem, még egy horog, az öltönyös tovább görnyedt – mész – durr, megint – a közelébe!

– Megértetted? – toldotta meg Garza.

A bokszolózsáknak használt pasi nem érthette, mert véres vigyorral felnézett rájuk, azután felém fordította fejét, mintha megérezte volna, hogy nézem. A többiek észrevették, hogy elveszítették a figyelmét, és ők is rám néztek. A pasas ijesztően felröhögött.

– Menj be! – ordította Ángel, de nem mozdultam.

Féltettem az öltönyös életét. Csak egy röpke pillanatig, mert egy bozótrácsos kocsi áttörte a sorompót, alig volt időm félreugrani előle, beesetem a parkoló kocsik közé. Nem tudom, ettől ki akadt ki jobban: Garza, vagy a túl megszállottan udvarló lovagom, az öltönyös fickó. Előző a nevemet kiabálta, utóbbi a kocsiból kiugráló embereit szidta. A jármű elzárta előlem a kilátást, csak alatta láthattam az aszfaltra érkező gumitalpú bakancsokat. Nagyokat nyeltem, ahogy a csatazaj egyre hangosodott. Láttam Garzát, amint elterült. Az addigi félelem, ami azt sugallta, hogy lopakodjak az ajtó felé, most elpárolgott a fellángoló haragban. Hülye, idióta férfiak! Kikérem magamnak, hogy bárki értem verekedjen, és elhappolja előlem az összes szórakozási lehetőséget! Felpattantam. Nem éreztem a horzsolásokat a karomon. Nem érdekelt a csizmám magas sarka, vagy a tény, hogy alig takarja valami a testem, nem érzékeltem a hideget. Átjárt a harci kedv, a véremet hormonok vadító koktélja pezsdítette, és futólépésben megkerültem a kocsit. A gondolkodás luxus volt ebben a helyzetben, inkább cselekedtem. Garza jól boldogult a két, rátapadt, egyen feketében harcoló bérizom ellen, ezért inkább Steve-nek segítettem be, akit ketten lefogtak, és a rajongóm épp a gyomrát ápolta az öklével. Mögé léptem, és ha Steve nem pillantott volna rám, szépen leterítem egy félköríves rúgással, de így elárulta ottlétemet, mire az öltönyös lovag megpördült. Sajnos jók voltak a reflexei, így csak a levegőt értem, de nem estem kétségbe. A következő láblendítéssel állon találtam, amitől hátratántorodott. A rúgás helyét tapogatva kiegyenesedett, közben rám vigyorgott.