Kagehina - Titkon szárnyalunk (Befejezett)

21.rész Mert mindenkinek fáj egy kicsit

Hinata :

Igazából vicces. Gyorsan letudni a rutint, amit a főnököm és Daichi-san leprodukál, minden egyes alkalommal. Nem unják? Mármint Daichi valami elképesztő! Kedves, erős, segítőkész és udvarias. Akkor ő, meg Kuroo? Nehéz felfogni. Pedig fél éve már. Miközben ezen agyalok, helyhez kísérem Kageyamat, majd gyors puszit adok az arcára mikor leül. Meglepődve néz rám, én pedig csak pirulva sietek átöltözni. Teljes harcidíszben vonulok el kávét főzni. Úgy, ahogy Kageyama szereti. Miközben szorgosan csinálom a dolgom, halkan dúdolok. Kuroo és Daichi - san még beszélgetnek. Nem olyan hevesen és durván mivel Misaki is jelen van. A főnököm kacér mosolyt villant, majd gyors csókkal elköszön.

- Majd este!

- Ne is álmodj róla!

- Te nem befolyásolhatod az én erotikus álmaimat! - húzza fel az orrát sértetten, min nevetnem kell egy kicsit. Daichi halvány mosollyal az ajkán megcsóválja fejét, majd távozik. Ó, basszus! A csészék! Nem pakoltam ki az új szállítmányt. Hátra sietek a raktárba és kutakodni kezdek. Sehol sincs? Az meg, hogy lehet? Megkeresem Akaashit, ki éppen mosogat.

- Nem láttad az új csészéket?

- A mintásakat, mit rendeltél?

- Igen. Bokuto nem hozta volna? Nem úgy volt, hogy ma korán reggel itt lesznek?

- Nos..... - tördelni kezdi ujjait, mit nem tudok hová tenni - Volt egy kis probléma. Köztem. És közte.

- Micsoda?! - döbbenek le. Álltalában, Bokuto soha nem tud sokáig haragudni.

- Új segítséget kapott. És mar reggel magával hozta a fiúkat. Én úgy vártam rá, ahogy szokta, hogy elvigyen. - kezébe veszi az egyik porcelán kistányért - De azt mondta, hogy nem férek be. Szóval oldjam meg! Érted?! Csak úgy faképnél hagyott! Miért nem szólt előre? Akkor nem ácsorgok kint, mint egy idióta, arra várva, hogy felültessenek.

- Oh. - ennyit tudok reagálni. Bokutonak mindig Akaashi volt az első. Meglepő, hogy ilyenen felhúzták magukat.

- Tényleg csak ennyiről van szó? - kérdezem félénken.

- Ahj! Hinata! Inkább menj dolgozni, nem is értem mért fakadtam ki. - fordít nekem hátat - Semmiség. Az a hülye úgy is meg fog bocsátani.

Aggódva bámulom széles hátat, majd beletörődő sóhajjal kifelé indulok.

- Ugye, meg fog bocsátani? - suttogja halkan. Gyorsan visszapördülök, de ugyanúgy áll és maga elé mered. Ezek szerint a kérdés nem nekem szólt.

Lassan kullogva folytatom az úti célomat. Befejezem a kávét és látványosan szenvedő fejjel felszolgálom Kageyamának. Értetlenkedve néz rám, én pedig csak szó nélkül leülök az ölébe és karjait hasamra teszem, hogy átöleljen.

- Nem vagyok biztos benne, de szerintem valami baj van.

- Akaashi és Bokuto összevesztek.

- És?

- Mi az, hogy és? - pillantok fel rá mérgesen.

- Kibékülnek nem? A párok szoktak veszekedni.

- De most nagyon szomorú Akaashi. Nem jó őt így látni.

- Felnőtt férfiak. Nos, talán Akaashi. De megtudják ezt oldani egymás között, neked meg csak amiatt fájjon a fejed, ha továbbra is itt trónolsz, elkések.