What's wrong with me?

XXIII.

Kellemes nyári napot mindenkinek, aki idetéved! :)
Ezzel a lightos résszel dobnám fel  reggeletek/délutánotok/estétek. Nem is húzom feleslegesen tovább az időt...Jó olvasást, terjesszétek az igét! :D

Beszédek a szabadságért.

Matt kissé kedvtelenül, de határozottan lépett az asztalra.

Elsőnek a torkán akadt szava, hisz nem tudta miként fejezze ki. Annyi mindent tudna mondani, most viszont egyszerűen elhagyta a hangja.
Csak állt ott bambán, s dülledt szemekkel figyelte a tömeget. Olyan volt, mint az őz, ki látja már a vadászt, de csak nézi, s nem tesz semmit. 

Kis időzés után nyersen lenyelte szorongásának gombócát, spontán beszélni kezdett.

-Sokan lázadtok az ötlet ellen. Igen, én is tudom, tervnek vannak hátrányai, de erre lesznek az egy órás találkozók, amikor ezeket tisztázhatjuk.

Az elérzékenyülés hulláma morajlott végig testén, azzal magával ragadva a nem túl érzelgő ifjút. Nem szokása meghatódni kedves vagy szomorú  szavak hallatán. Férfihoz hűen tűr, s tűr.

A fiú íriszei nedvesen tekintettek a semmibe. Egy csepp könny folyt le az orra mellet, ő maga pedig összeroppanni látszott.
Arcát nagy kemény kezeibe temette, majd pár másodperc elteltével kitárta azokat, s a népre förmedt.

-Emberek! A legjobb barátom, aki a lelket tartja bennem, aki összetartja a kis baráti társaságunkat, akit az intézet egy darab húsként kezel...patkánynak akarják használni. Kísérletekre vonszolnák el. Ha a kis terápiájuk sikerül, egy agyhalott lesz a barátomból, ha nem sül ki jól...-Rekedt hangja eltorkollik, majd belevész az ürességbe. Könnyáztatta arcát a plafonra emeli, aztán folytatja.
-Előbb-utóbb mindannyian hasonló sorsa jutunk, ha nem teszünk ellene. Amit mi ajánlunk az a szabadság, az élet, s minden más, amit itt nem kaptok meg.

Az emberek arcán végre értelem látszott megcsillanni, ezzel kitöltve a nyers érzelmek helyét. Már senkit nem uralt a saját haragja. Haragja a világ ellen, haragja önmaga ellen...haragja, amit másokra vonatkoztatna.
Elvesztek az önző érzelmek.

Némelyek szemében apró, kövér könnycseppek csillantak meg a kora délutáni napfényben. Mások elismerően bólogattak belátva, hogy igen, most nincs igazuk.

Elizabeth könnyáztatta arcát törölgetve tátogott "köszönöm"-öt A fiúnak.  A szomorúság és a hála intenzív érzése keveredett benne, s ez a terem légterében is érezhető volt.

-Azt hiszem nem lesz rád szükség, Damien.-Veregette meg az említett vállát Moon az elégedettségtől mosolyogva.

Épphogy lejátszódott ez a jelenet, Elizabeth boldogsággal túlfűtve rohant szerelméhez, s ugrott nyakába.

-Úgy örülök, hogy az intézet lakói ily könnyeden beleegyeztek. Jó, azért voltak bökkenők, de siker.

Hadarta el gyorsan, kezével hadonászva. A fiú válaszreakcióként csak megfogta a lány karjait, s gyengéden végigsimított azokon. Úgy simította meg az apró karokat, akár egy művész a tulajdon festményét, az élete fő művét.

-Én is örülök, de azért ne kapkodd el. Nyugodj le egy kicsit, a megbeszéléseken válik el minden. De tény, hogy megjött az eszük.

Damien mély hangja tökéletesen ellent mondott kisfiús arcán előbukkanó gödröcskéivel. Talán, épp ez fogta meg Elizabethet.

...

A nap további részében az Insanity's Circle lakói átlagosan, ámde mégis pozitívabb energiatöltettel tették dolgukat.

Ha egy ember látja az esélyt a sötétségből való kitörésre, akkor elégedett.
Lehullnak a társadalom láthatatlan láncai.
Ez jó.

A négy fős diadalittas társaság a terem sarkában, a kanapén tervezgettek. Most nem a forradalmat,  áh nem. Abból a következő megbeszélésig bőven sok volt.

A jövőjüket tervezgették bőszen. A kijutástól kezdve a letelepedésig mindent.
Kedves, aranyos kis apróságokat fűztek bele nehéz jövőképükbe.

-Én és Moon a városban fogunk lakni egy társasházban. Mindketten szeretjük a nyüzsgést és a kedves emberek társaságát.

-Igen-igen, jól mondja.-Bólogatott mosolyogva Moon.-Ha majd beköltözünk, sütök valami finomat és körbekínálok minden lakót.

-Mi Elizabethel a közeli hegyek lábánál akarunk lakni egy kis házikóban. Amerről engem hoztak, arra van egy elhagyatott házikó és azt már csak fel kellene újítanunk...feltéve, ha még nem laknak benne.

Az említett lány tűnődve meredt a semmibe. Kérdések ezrei villámlottak át az agyán.
Ebben a nagy örömben egyedül ő gondolt a negatív dolgokra.

-Miből fogunk megélni?

Szólt halkan. ezzel megszakítva a vidámságot. Rezzenéstelenül meredt előre, mintha a külvilág számára idegen lenne. Extázisa a barátnője hirtelen felszólalásáig tartott.

-Hé El, Ne gondolkozz ilyeneken! Erre nekem van tervem.

A fiúk kérdően Moon felé sandítottak. Valahogy úgy érezték, hogy a lány nem éppen a tisztességes munkával megkeresett pénzzel akar kilábalni a problémából.

-Moon ugye nem...?-Kérdezte Matt kissé idegesen.

A Damien-Elizabeth páros még mindig csak kíváncsian figyelte a történéseket, válaszokat várva.

-Moon már mesélt nekem valamiről, de nem hiszem hogy jó ötlet lenne.

-Ugyan már! Jó buli lesz, belefér a lázadás kereteibe...A lényeg, hogy régebben vittek engem az intézet vezetőjéhez bizalmas beszélgetésekre a kínzások előtt. Az irodájában van egy széf lakattal lezárva.

-Sokra megyünk egy lakatos széffel. Ha nem tudjuk kinyitni, cseszhetjük a benne tartott pénzt.-Szólalt fel Hangosan Elizabeth a szemét forgatva.

-Gyerekek! Lázadást szítottunk, ami ki fog robbanni. Ha kirobban, az intézet vezetője nyilván megy a kis kulcsáért és nyitja a széfet, hogy elszökjön a pénzzel. Akkor rajtacsapunk. Szó szerint és mi lógunk meg a pénzzel.

Nevetett kínosan fekete hajába bele-beletúrva.
Az eleinte fellépő ellenkezés szép lassan lecsitult, a társaság lelkesen bólogatott.

A szabályok betartása már nem törvényszerű számukra. Felügyelet alatt mindenki adja a szépet, s jót, de amikor az őrség elvonul, a nép végre önmaga lehet.
A szabályok mostantól a megszegésre, és ezzel a saját javaik fordítására valók.