LÉLEKBEN SZÁRNYALOK - BEFEJEZETT

14

Egy fehér falakkal határolt szobában tértem magamhoz.

Sehol egy árva lélek, mindenhol rendesen betakart ágyak sorakoznak, és csak egy csöpögő csap töri meg a csendet.

Óvatosan kikelek az ágyból és az ajtóhoz sétálok. Már egyáltalán nem fáj a hátam.

Kilépek a folyósóra, és körül nézek. Valahol az alagsorban lehetek, a mosókonyhához közel, mivel hallom a gépek kattogását.

Elindulok a hang felé, végül ki is kötök a földszinten.

-Nem viszem vissza!

Hallom meg Drake halk hangját az egyik ajtó mögül. Odasompolygok és az ajtóra tapasztom a fülem, hogy jobban halljak.

-Én döntöttem így, nem mondhatod meg, mit csináljak!

-De, fiam!

Szólal meg egy sokkal öblösebb, mély és szigorú hang. Ez kétség kívül Drake apja.

-Azt, hogy fogod megmagyarázni neki, hogy minden szolga eltűnt, de ő itt maradt?

-Nem kell róla tudnia...

-Te szent ég!

Sóhajt fel az apja és a hangok alapján a kezébe temeti az arcát.

-Akkor ezek szerint a támadásról se tud?

-Nem.

-Hát ezt nem hiszem el! Fiam, felelős vagy érte, joga van tudni, mi fog történni a fajtájával! Neki ott vannak a szerettei!

-Oké, tudom, de most gondolj bele, mennyi a valószínűségé, hogy pont az ő lakhelyét rohanják le?

-Elég sok!

-Jajj, apa, ne add már nekem a komoly hadvezér szerepét! Vagy ötszázezer falu van a környéken...

-Drake! Te is láttad a lány ruháit. Jó, meglehet már nem látszik annyira, de ez az Albero egyenruhája! A támadást meg oda tervezik! Jusson már el az agyadig, hogy joga van elbúcsúzni a szeretteitől!

A mondatok hatására a szám elé kapom a kezem. Nem akarok hinni a fülemnek, a torkom pedig összeszorul a feltörekvő sírástól. Ez lenne az a támadás, amiről a szőke hajú hibrid beszélt? Ez lehetetlen! Haza kell jutnom és figyelmeztetnem a többieket. Ha a hibridnek nem hittek, nekem lehet fognak, mégis csak az angyaloktól szöktem meg.

Dermedten bámulok magam elé, amikor egy csípős hang szólal meg, nem messze tőlem.

-Lám csak, lám, mit látnak szemeim. Csak nem hallgatódzunk?

A hang irányába kapom a fejem.

Jeremy áll ott a falnak támaszkodva, zsebre tett kézzel és hatalmas vigyorral az arcán. Lila szeme semmi jóról nem árulkodik. Be fog árulni, hétszentség.

-Én... Nem...

Motyogok, de nem elég meggyőzően.

-Nahát, azok után, hogy leöntöttél, még hazudsz is?

Csóválja meg a fejét, ellöki magát a faétól és közelebb jön.

Hátrálok amennyire csak tudok, miközben azon imádkozok, nehogy meghalljanak mindet Drakeék.

-Nem értem az összefüggést.

Motyogok a tekintetét kerülve.

-Persze, hogy nem.

Nevet fel gúnyosan.

-Mert csak egy buta kis emberlány vagy.

Erre a kijelentésre megtorpanok, a kezem pedig ösztönösen ökölbe szorul. Ez az alak maximum pár évvel lehet idősebb nálam, de én már most több tiszteletet ismerek, mint ő.