Mindenre fény derül

17. Fejezet

Igazából még senkinek nem meséltem el, hogy milyen is volt az életem New York-ban. Azt elárulom, hogy nem volt mesébe illő. A suliban mindenki csak bántott, mert én voltam a stréber és, aki nem mert visszaszólni senkinek. Minden nap félve léptem be a suli ajtaján, mert tudtam, hogy mi vár rám. Aki szó szerint megmentett attól, hogy bedilizzek az Hannah volt. Mindig mindent megbeszéltünk és mindig számíthattam rá. Szünetekben mindig hülyéskedtünk és sokat röhögtünk. Szerintem néha még a tanárok is hülyének néztek minket. De tudtunk mi komoly dolgokról is beszélni...például, hogy kinek milyen dráma volt otthon. Akkoriban nem nagyon jöttem ki anyával. Talán azért, mert lázadtam vagy nem tudom. Valahogy hiányzott az életemből valami. Legbelül tudtam, hogy az apám és a testvérem élnek. Talán a farkasösztöneim miatt. Erről jut eszembe, hogy történt velem pár fura dolog még ezelőtt a vérfarkasos cucc előtt is. Voltak megérzéseim. Például Hannah elkezdett barátkozni egy másik csajjal és valahogy én úgy éreztem, hogy az a lány csak bajt fog rá hozni. Nem őszinte vele és csak kihasználja. Így is történt... Sorra jöttek a veszekedések és Hannah csak bajba került miatta. Még a fizika tanár is megutálta. Néha hallottam dolgokat, de csak egy pillanatra. Ezt nem tudom jobban elmagyarázni, ezt át kell élni. Ehhez is van egy sztorim. Egyik szünetben Hannah és én maradtunk csak a teremben és Hannah elkezdte utánozni az osztályfőnökünket. Leült a székébe és úgy viselkedett, mint ő. Először én csak nevettem rajta, de utána úgy hallottam, mintha az osztályfőnökünk kilépne a tanári ajtaján és beszélne valakivel. Ez mind úgy történt, hogy a terem ajtaja csukva volt és elég mesze voltunk a tanáritól. Ezt a fura dolgot nem tudtam mire vélni, de figyelmeztettem Hannah-t: -Hé, szerintem jön Mr. McLean! -Hannah, ekkor felállt gyorsan és egy másodperc múlva belépett az ajtón Mr. McLean. Akkor én ezt még elég ijesztőnek tartottam. (Nem minthogyha most nem tartanám annak.) De egyre többször és többször kezdtek velem ilyen dolgok történni. Míg el nem jött az a bizonyos első telihold.

Vicki első teliholdja

Megszólalt az ébresztőm és nagy nehezen felkeltem és felöltöztem. Lementem reggelizni.

-Jó reggelt, Vicki! -szólalt meg anya, amikor én kómásan beléptem a konyhába.

-Jó reggelt! -mondtam.

A beszélgetésünk kb. ennyi volt, majd én siettem a suliba. Mikor beléptem az ajtón minden olyan szokatlanul hangos volt. Ezzel nem igazán foglalkoztam, csak bementem a terembe. 

-Sziaaa! -ugrott a nyakamba Hannah.

-Hali! -öleltem meg legjobb barátnőmet.

-Huhh, de szarul nézel ki! -nézett végig rajtam a barátnőm.

-Tudom. Nem aludtam sokat. -válaszoltam.

-Megint az alvászavar? -kérdezte kissé óvatosan Hannah. (Igen, alvászavarom van.)

-Jaja... -válaszoltam kissé letörve.

Órák után

-Végre vége! Mehetünk haza. -mondtam megkönnyebbülten Hannah-nak.

Mielőtt Hannah válaszolhatott volna belénk kötöttek a suli menői. 

-Rajtad mindig kockás ing van? -kérdezte tőlem gúnyosan a "falkavezér" Emily.

-Nem mindegy az neked!? -robbant ki belőlem. Meglepődtem még saját magamon is, hogy egyáltalán ki mertem nyitni a számat.

-Ez most tényleg megszólalt? -gúnyolódtak rajtam.

-Ennek van neve is. -vágtam vissza. 

Emily odalépett hozzám és ezt mondta: 

-Jaj, de félek! Úristen! -mondta gúnyolódó hangon, majd fellökött.