6. rész - Dallas, Texas, USA

56 4 0
                                    

Ahogy megbeszéltem vele Victor a dallasi Fort Worth nemzetközi repülőtéren várt rám, az egyik kávézó előtt ült és nézelődött. Egy fekete baseball sapkával takarta magát, de így is felismerhető volt. Az emberek akik ott járkáltak egyáltalán nem foglalkoztak vele. Szokásos barátságtalan kifejezéssel nézett az előtte elhaladókra, gyanítottam hogy, ha fel is ismerte valaki akkor sem mert volna odamenni hozzá. Sietve indultam feléje, hogy minél hamarabb megcsókoljuk egymást, amint észrevette, hogy jövök rám mosolygott és egy kissé elpirult. Letette a csészét az asztalra és felállt. Végig nézett rajtam, tetőtől -talpig amitől zavarba jöttem, elém lépett és a karjaiba zárt. Mosolyogva nézett az arcomba, majd megcsókolt. Éreztem ahogy a kezeivel a hátamat simogatja, legszívesebben eldobtam volna a kezemben lévő táskát és longboardot, hogy visszaöleljem.

-Végre, hogy itt vagy, hiányoztál, főleg a babapúder illatod. - mondta

Újból magához ölelt és mélyen beszívta az illatomat.

-Te is hiányoztál, de nekem segített, hogy beszéltünk mindennap.

-Gyere menjünk, vár ránk egy autó.

-Nem mondod.

-Dehogynem, sofőr is van hozzá.

-Elkényeztetsz.

-Erre vonatkozólag vannak még terveim.

Victor fogta a bőröndömet és a fémtáskámat, majd elindultunk a kijárat felé. Fél szemmel láttam, hogy megnéznek minket, főleg a fiatalok, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget.

-Magam is utána néztem annak, hogy mit érdemes megnézni itt Dallasban. - mondtam

-Sajnos nem sok időnk lesz, de majd megoldjuk igaz?

-Igen.

Majdnem leszakadt a karom mire végre az autóhoz értünk. Egy sima fekete sedan volt, a sofőr kiszállt és kivette a csomagokat Victor kezéből, majd az enyémből is és bepakolta a csomagtartóba. Közben végig mért, a tekintete megvetést sugárzott. Victor is észrevette a dolgot, de csak rosszallóan rápillantott és nem szólt semmit. A szállodába érve említettem, hogy kiveszek magamnak egy szobát, de Victor ragaszkodott ahhoz, hogy vele lakjam, így hozzá költöztem be. Szerettem volna néhány holmit előpakolni, de mielőtt bármit tehettem volna Victor felkapott és az ágyra fektetett. Rám feküdt és megcsókolt, hamar, nagyon hamar félbehagyta, amint megkívánt, éreztem a nadrágján keresztül, hogy felizgult. Lefordult rólam, a határa feküdt és behunyta a szemeit. Felkönyököltem mellé, a mellkasára tettem a kezemet, megsimogattam ő pedig megfogta a kezem és megszorította.

-Jól vagy?

-Igen persze, minden oké, csak nagyon melegem van.

-Hát igen, itt mindig nagyon meleg a nyár, egész héten ilyen forróság lesz.

-Fáj tőle a fejem.

-Erre mi kaliforniai csajok tudunk egy szuper megoldást, bár ez itt nem igazán kivitelezhető, de akad más is.

-Mi az?

-A szörfözés a legjobb, de sajnos itt nincsen hol, viszont még ott van az egyik nagy kedvencem, a jéghideg shake.

-Az olyan csajos cucc?

-Nem, pasik is isznak turmixot. Jó sok jéggel, sőt utána néztem, innen egy utcával arrébb van egy hely ahol négy csillagot adtak rá.

-Nem igazán értem miről beszélsz, de mehetünk. Kíváncsi vagyok, mi az amit ennyire szeretsz.

Majdnem ugrálni kezdtem örömömben, hogy hajlandó azt csinálni amit én szeretnék, gyorsan átöltöztem, egy fehér miniruhát húztam magamra, az anyámtól kapott fehér szandállal.

A Dallas  Hargreaves sztori  - A lány a kamerával [Befejezett]Where stories live. Discover now