A magányos lelkünk

2

A férfi mindannyiukon végig nézett, majd sóhajtott egyet. Úgy tervezte, hogy csak elhalad mellettük, hiszen nincs oka kommunikálni velük, vagy rájuk nézni. Nem tudhatta, hogy a sors ezt nem így akarta.

Csak azt vette észre, hogy megakad a lába valamiben, majd hasra esik. Gyorsan ázott át a nadrágja a vizes aszfalton, de amilyen hamar csak tudott felpattant. Csak akkor vette észre, hogy nevetgél a kupac tini, majd a lábai előtt heverő lánykát. Szó szerint a cipőjétől pár centire feküdt a földön, egy pocsolyában. Fel se nézett, csak elkezdett feltápászkodni.

- Miért nem tudsz a lábad elé nézni?! - fakadt ki hangosan.

Még önmagát is meglepte. Mondhatni egy kislánnyal kiabált, amiért az elesett, eszébe se jutott felsegíteni a lányt. De ez csak akkor esett le neki, mikor összefutott a tekintetük és akkor már késő volt, olyan ijedten nézte őt a serdülő, hogy a szíve is belesajdult.

- Bocsánat. - motyogta a lányka.

Leesett a fejéről a kapucni, így kezdett elázni a haja, de csak ijedten nézett a magas férfire, aki nem tudott mit kezdeni magával. Bocsánatot akart kérni, de valahogy az önsajnálat megakadályozta őt ebben. Így álltak egymással szemben és bámultak egymás szemébe, mintha nem lenne ott a lány baráti társasága.

A feszült hangulatot a fiatal akarta megszakítani a legegyszerűbb módon: tovább indult. Ám ekkor már érezte a mogorva férfi is, hogy ez nem helyes. Hirtelen elkapta a kezét, vissza akarta fordítani maga felé, viszont a hirtelen irányváltásban a tini lábai összeakadtak. Úgy botladozott, mint egy újszülött zsiráfcsikó. Rendkívül nevetséges volt, még az önsajnálatba burkolózó sötét alakot is megnevettette vele, miközben óvatosan megfogta a kezeit, ezzel segítve neki az egyensúlya visszanyerésében. A lány paradicsom árnyalatúra pirult, el akarta ásni magát. Fel se mert nézni a magas férfire. Úgy érezte, ő olyan mint egy ittas gida, míg a vele szemben álló még elesni is csak stílusosan tudott.

- Megvagy? - nyögte ki végül a férfi.

Már jelét sem mutatta a mogorvaságának. Pimasz mosoly ült az arcán.

- Persze. Köszönöm. - motyogta a lány és egy pillanatra felnézett rá.

A mosoly láttán még inkább zavarba jött, már azt se tudta, hogy most rajta nevetgél a felnőtt vele szemben, vagy valamilyen kedves módon vigyorog a szerencsétlenségén. Azt már észre se vette, hogy még mindig egymás kezeit fogják, pedig a férfi jobb keze szinte olyan volt, mint egy jégcsapot szorongatni.

- Akkor én megyek, bocsánat még egyszer. - hebegte végül a lány és elengedte a férfi kezeit.

- De biztos nem fáj semmid? - vetette oda még a kérdést a férfi.

Ez sokkal inkább rá vall.

- Persze. - eresztett el egy kedves mosolyt a lány és még visszapillantott rá.

- Kérsz egy cigit? - próbált meg még utoljára kedveskedni, bár nem igazán akart adni neki.

Nem azért, mert irigy volt, vagy mert nem szívesen pazarolná a pénzét, csak valahogy nem tetszett neki a gondolat, hogy ez a lány dohányozzon. Ennek ellenére tudta, hogyha dohányzik el fogja fogadni, hiszen biztosan nem elég idős, hogy magának vásároljon cigarettát.

- Nem cigizek. - nevette el magát. - De azért köszönöm!

- Na gyere már Willow! Ne baszakodj ilyen öregekkel! Keresünk neked valami jó pasit, ne aggódj! - kiáltott oda nevetve az ittas szöszi fiú.

Megint kínosan érezte magát a lány az "öreg" kijelentés miatt, de a férfi egy nyugtató mosolyt eresztett.