A magányos lelkünk

3

Mindketten picit vidámabban sétáltak tovább. Willow hátul maradt, ahogy az idegennel való találkozás előtt. Nem akarta, hogy lássák rajta, hogy furán érzi magát, pedig így volt. Nem tudta, hogy mit gondoljon. Olyan volt ez, mint egy filmben. Ezen a gondolatán majdnem elnevette magát, de hamar leesett neki, hogy nem mondta el a társainak és furán néznének rá. Nem szokott senkivel ilyeneket megbeszélni. Tilly volt az egyetlen lány rajta kívül a bandájukban, de vele valahogy egészen más személyiségek voltak. Tilly gyönyörű volt, magas, szőke, karcsú. Táncos, kiskorától kezdve. Ritkán voltak olyan időszakok, amikor neki nem volt barátja. Olyan tökéletesnek tűnt. Valahol Willow olyan akart lenni mint ő, pedig tudta, hogy ő pontos ellentéte. Néha vágyott arra, hogy legyen egy barátnője, akivel meg tudja vitatni ezeket. Most elmondhatta volna neki, hogy milyen különleges illata volt a férfinek, hogy milyen őszinte kék szemei, hogy milyen erős kezei, mégis milyen finoman tartotta meg őt. De tudta, hogy Tilly csak kinevetné. Ha fiúkról volt szó, maximum Bentley-hez fordulhatott volna, hiszen ő szintén a férfiakhoz vonzódik, de ő most részeg volt, ráadásul talán most még ő is kinevette volna.

- Min gondolkozol annyira? - pillantott hátra rá Hudson, de egy pillanatig se engedte volna el Tilly-t, mintha addig bárki el tudná rabolni tőle.

Hudson rendkívül kedves fiú volt, udvarias, jól nevelt, humoros és okos. Willow sose gondolta, hogy Tilly megérdemli Hudson-t, viszont a fiú ezt nem látta. Ő intelligenciája ellenére csak annyit érzékelt az egészből, hogy a tökéletes lány, akibe évek óta szerelmes végre viszonozza az érzést. Tilly szerelme szintén vitatható.

- Semmi lényegesen. - tüntette el a mosolyt az arcáról azonnal Willow.

Semmi kedve nem volt magyarázkodni, vagy elmondani az igazat.

- Csak nem a pasin kattogsz? - fordult hátra vigyorogva a Bentley-t támogató Kaden.

- Dehogy. - morogta az orra alatt, hogy érezzék a barátai, hogy valóban nem akar erről beszélgetni.

Elengedték a témát, valami buliról beszélgettek, bár Willow megint nem rájuk figyelt. Loholt utánuk, miközben ezen az egészen gondolkozott. Hudson azért vette észre, hogy Willow töpreng, mert ő egy figyelmes fiú. Várható volt. Na de Kaden? Nem szokása mások gondolataival foglalkozni. Elvan magában, vannak jó poénjai, jókat tud beszólni, de ennyi az egész. Titokzatos és sokszor komor. Miért érdekelte őt a lány mosolya? Sűrűn van csöndben, hisz tudja, hogy valójában egyikőjük sem igaz barátja. Most viszont elbizonytalanodott. Talán Kaden törődni próbál vele, vagy csak be akart szólni? És miért nem Tilly kérdezgeti? Tilly mindig hangoztatja, hogy ők legjobb barátok. Mégse érdeklődik ilyenkor, még akkor se, ha rajta és a részeg Bentley-n kívül mindenki észre veszi, hogy van valami Willow fejében.

Willow. Pörgött a férfi fejében. Azon gondolkozott, mennyire tetszik neki. Mennyire passzol a lányhoz. Eszébe se jutottak a problémái, így hálás volt neki. Csak azon gondolkozott, hogy milyen puha apró kezei voltak, milyen ijedten nézte őt, majd mennyire zavarban volt. És végül eszébe jutott az az utolsó mosoly. Az már egészen más volt. Látta, hogy akkor már a lány nem szorongott és másképp gondolt rá. Csak remélni tudta, hogy pozitív alakként marad meg Willow emlékeiben és nem hiszi, hogy bármi rosszat akart tenni vele. Hiszen erről szó sem volt. Csak túlnőtt rajta a világfájdalma.