Just Friends!?

Part 14

- Tudod Josh annyira örülök, hogy Tylernek lett egy ilyen kedves barátja - indult meg felém - sosem volt az a barátkozós fajta és egy kicsit aggódtam is érte, de az ég küldött téged, egy szó mint száz csak meg szerettem volna köszönni, hogy ilyen jó vagy hozzá.
- Ne tessék megköszönni, ez csak természetes - kezdtem nagyon kényelmetlenül érezni magam. Mrs Joseph mintha csak a gondolataimban olvasna - Na menj csak, még sötétedés elött érj haza.
- Viszlát - köszöntem el, ő csak intett utánam egyet és becsukta az ajtót.
A következő pár hét eseménytelenül telt. Minden nap átmentem Tylerhez amíg meg nem gyógyult. Időközben beköszöntött a tél, az első hó is leesett. Mivel vészesen közeledett a karácsony beszereztem Tyler ajándékát, tűkön ülve vártam, hogy átadhassam.
Múlj éjjel annyi hó esett, hogy egy napra bezárt az iskola, ezt Tylerrel úgy ünnepeltük, hogy átjött és a hóban bohóckodtunk. Hóembert építettünk, hóangyalt csináltunk és az elengedhetetlen hógolyócsata sem maradt el. Tyler egy különösen nagy hógolyóval talált arcon így elterültem a hóban.
- Úh bocsánat Josh nem az arcodba akar...
De nem tudta befejezni, mert a lábánál fogva lerántottam magam mellé ráültem és betemettem az arcát hóval.
- Elég, oké ezt visszakaptam - törölgette az arcát.
- Lefagyott a képem - koccantak össze a fogai. Lehúztam a keztyűmet és a kezembe fogtam az arcát.
- Jobb? - fúrtam szemem az övébe.
- Aha - mondta olyan hangon mintha hipnotizáltam volna. Elvesztem a szemeiben és hirtelen azon kaptam magam, hogy homlokon csókolom. Tyler pedig a füle tövéig elpirult.
- Öhm gyere igyunk egy forrócsokit teljesen átfagytunk - húztam fel a földről. Bevackoltuk magunkat a kanapéra és átkaroltam a vállát.
- Várom már a karácsonyt, anya majd tuti egy rakat sütit fog átküldetni velem hozzátok...
Tylert kerülte a tekintetem majd egy nagy sohaj kíséretében ezt mondta.
- A karácsonyi szünetben nem leszünk itthon.
- Miért nem? De én azt hittem együtt fogunk majd hülyülni... - húzódtam el tőle.
- Én is úgy terveztem, de anyáék kivettek egy faházat valami erdő mélyén és az egész rokonsággal ott ünnepelünk, olyan lesz az egész, mint a ragyogásban, sajnálom.
- Akkor jövőhéten már mentek is?
- Igen - mondta csüggedten.
Másnap délután a szobámban ücsörögtünk és találgattuk milyen ajándékokat fogunk kapni.
- És tőled mit fogok kapni? - fordult felém egész testével - márha kapok - sütötte le a szemét.
- Persze, hogy kapsz, de csak karácsony este nyithatod ki - böktem bele a hasába.
- Te is kapsz, remélem majd tetszeni fog - vakarta meg a tarkóját.
- Ilyen késő van? Mennem kell - ugrott fel - holnap találkozunk.
- Szia - intettem utána.
Hátradőltem valami kemény nyomta a hátam. Tyler itt hagyta a naplóját, felkaptam és lesiettem a létrán, de egy gonosz kis hang megállított "most nyugodtan beleolvashatnál" - Nem azt nem lehet - motyogtam magam elé. "nem fogja megtudni, holnap visszaadod neki"
- Jolvan - engedtem a gonosz kis hangnak.
Visszamásztam, leültem a földre és belelapoztam. "Nem bírom tovább, ha valami nem történik félek elszakad az a vékony cérna is amin táncolok", "Úgy érzem a démonaim legyőznek, a legsötétebb órákon szinte hallom ahogy rajtam nevetnek, nincs miért tovább küzdeni", "A szüleim nem értenek semmit... azt hiszik ismernek, de azt sem tudják ki vagyok, feladom", "Véget akarok vetni az életemnek, valaki segítsen!!!". Nem bírtam tovább ezeket olvasni, előlrébb lapoztam. "Belépett a terembe, és megszűnt forogni a föld, ilyen különös kinézetű embert még nem láttam", "Nem értem, miért törődik velem, a legkedvesebb ember akit valaha megismertem, olyan szép és különleges arca van".
- Hogy tehetted ezt? - hallottam meg Tyler remegő hangját a hátam mögött.
- Én csak... - kezdtem bele a magyarázkodásba.
- Nem érdekel - tépte ki a kezemből a könyvet és szinte egy másodperc alatt lent volt, utánasiettem. Dühösen futott ki az utcára. - Tyler várj, ne haragudj, de valld be fordított esetben te is ezt tetted volna - azt hittem ezzel javíthatok valamicskét a dolgon, de barátom arca csak még dühösebb lett.
- Nem én nem tettem volna, én bíztam benned, hagyj békén - mondta könnyel megtelt szemmel és továbbment.