Igazság vérben áztatva.

8.fejezet

Néhány órával ezelőtt.

Ahogy Erennék lovagoltak a beborult égen melyről nem lehetet eldönteni, hogy vajon esni fog e vagy kitisztulni egyre több vörös füst látszott és egyre több helyről. Eren remélte, hogy mindenki jól van, de tudta ezért most nem aggódhat. Nem tehet mást, mint hogy hisz társaiban. Telt az idő és mire kettőt pislogott már a különleges osztag fogta közre miközben egy erdőben lovagoltak. Levi hadnagy lovagolt elöl, ami nem volt Misztrál ínyére, de kénytelen volt eltűrni, hogy nem ő a főnök. Alig hogy az erdőbe értek a lovak alatt szinte mozogni kezdet a talaj. Súlyos léptek rázták meg az erdőt ezzel minden benne lévő még nem elmenekült állatot futásra kéztetve. Nem kellet sok, hogy a kis csapat meglássa a titánt, ami mindezt okozza hatalmas lépteivel. Az óriás közvetlen mellettük tűnt fel és velük pontosan egy vonalban futott őket pásztázva tekintettével. A csapat egy pillanatra leblokkolt csak Levi hadnagy volt az, aki egy pillantásnál többre nem méltatta a hatalmas dögöt. Eren elfehéredet egy másodperc ereéig, de ennyi volt az ő reakciója is. Felettesére nézet és mikor látta az milyen nyugalommal lovagol tudta, hogy valami készülőben van. A jobb oldalukon haladó monstrum hirtelen egy lépéssel került mögéjük így véve őket ténylegesen üldözőbe. Eren végig nézet a halálra vált osztagot. A hadnagy volt az egyetlen, aki tudhatott valamit, mert rajta kívül mindenki pánikolni kezdet.

- Hadnagy váltsunk manőver felszerelésre? - A kérdés Petra szájából hangzott el. Felelet nem jött Levi továbbra is mereven előre nézve lovagolt. - Hátulról erősítés jön. - Mondta aztán a lány meglátva a két katonát, akik az óriást szándékozták leteríteni.....sikertelenül. Kegyetlenül végzet mind a kettővel és Eren erre csak összeszűkítette szemeit. Sok minden volt a fejében és próbált tisztán látni. Azt kívánta bárcsak itt lenne Armin ő már biztos rég rájött volna mindenre. Aprót sóhajtót és úgy döntött inkább máskor rakosgatja ennek a mozaiknak a darabjait. Most koncentrálnia kellet. Az osztag tagjai egyfolytában felettesük szólítgatták parancsért könyörögve, ami nem akaródzót jött.

- Fogjátok be a fületeket! - Nem az a parancs, amit vártak, de mikor Levi egy zajgránátot lőtt ki sok minden nyert értelmet. A meglepettség miatt, amit a különös parancs okozott Oluo nem fogta be rendesen a fülét ezzel majdnem leszédülve lováról a zajgránát okozta hang miatt. Hamar észhez tért mikor a hadnagy fagyos acélkékje rájuk villant. Az óriás lemaradt valószínűleg azért amiért Oluo is majd nem leeset a lováról. - Milyen katonák vagytok, hogy hagyjátok a pillanatnyi érzéseiteket eluralkodni? Nem az a feladatotok hogy itt sírjatok, hanem hogy megvédjétek a kölyköt minden veszélytől, még ha az az életetek be is kerül. - Levi Erenre nézet kinek megvillantak most egészen kéknek tűnő szemei. A mondat mi elhagyta felettese száját nem tetszet neki és ezzel a másik is tisztában volt. Ezzel nem volt idő foglalkozni ugyan is a nőstény óriás megint közeledet feléjük irgalmatlan tempóban. Az osztag már nem kérdezet és nem aggódott. Mereven néztek előre nem érdekelve őket hogy egyre csőken a köztük és ellenségük közti távolság. Az izzadság cseppek viszont egyre gyűltek homlokukon, ahogy minden eltelt perccel közelebbről érezték a halált. Számtalan megvívott csata után most úgy érezték lehet eljött az útjuk vége és ebbe belegondolni fájdalmas volt. Eren viszont úgy tűnt gondolni se akar erre és szájához emelte kezét. Mindenki tisztában volt azzal, hogy a fiú hogy változik át és pontosan ezért ijedten néztek rá.

- Eren ne! - Szólt ijedten Petra. Eren a lányra nézett, de nem engedte le a kezét. Levi is hátra pillantott és elmélyült a ránc a homlokán. - Ne tedd Eren! Kérlek. - A lány aggódva nézet rá az említtet pedig csak felvonta szemöldökét várva a választ a bűvös miért kérdésre. - A mi feladatunk megvédeni. Ne tedd! Biz bennünk! - Eren értette a lányt és annak aggodalmait viszont nem tudott szemet hunyni a sarkukban loholó és lassan beérni készülő óriást, aki tagadhatatlanul őt akarta.