Igazság vérben áztatva.

21.Fejezet

Mikasa forrt a dühtől. Sőt, legszívesebben neki ugrott volna a parancsnoknak minden pillanatban. Eren, Armin és Jean is elment. El mesze, ahol ő nem védheti meg őket. Helyette itt kellet szobroznia Annie kristálya elött Conniet hallgatva, akire olyannyira nem figyelt, hogy még az se tűnt fel neki elsőre, hogy a fiú idő közben elhallgatott pedig lassan már két órája be nem állt a szája.

- Aggódsz értük, igaz? - Kérdezett rá furcsán komoly hangvétellel a fiú és talán ez volt az oka, hogy sikerült kizökkentenie a fekete hajú lányt az elmélkedésből. Connie előre bámult, hátát a falnak döntve, karba tet kezekkel, elkomolyodott vonásokkal fixírozva a kristályt. Mikasa egy pillanatra felvonta a szemöldökét meglepettségében, de hamar rendezte is vonásait. Tudta, hogy a másiknak van egy ilyen oldala, ami most, hogy ennyi minden történt fel erősödött; mégis mindig meglepte, ha a fiú rászánta magát és félre tette gyerekes mivoltát.

- Még szép, hogy aggódom! Mégis ki fog vigyázni Erenre? Talán a törpe? - Horkantot föl gúnyosan az utolsó mondatnál. Connie nem mondott többet; a másik szemében megvillanó harag és düh elnémította. Egyértelmű volt, hogy nincs olyan opció a lány számára, ami megnyugtathatná vagy lecsillapíthatná őt úgy, hogy nem tarthat testvérével. Néma csönd telepedet a szobára hosszú órákig és ezúttal azt a kopasz se igyekezet megtörni.

-Crista drágám biztos vagy benne, hogy helyesen cselekszel? - Kérdezte Ymir falnak vetve hátát, keresztbe rakott karokkal és lábakkal, lehunyt szemekel. Előtte Historia állt, aki ép a hatalmas ablakon bámult ki; a kertet csodálva és a messzi várost mi lábai elött hevert most szó szerint. A kérdés úgy tűnt nem lepte meg a fiatal lányt; nyugodtan fordult félig a kérdező felé vetve rá egy pillantást. Azután a fejével vissza nézet a szép látképre úgy válaszolt.

- Ebben a helyzetben van helyes szerinted? - A barna hajú, szeplős a kérdésre nem számítva emelte fel a fejét, fél szemöldökét felvonva úgy méregetve a szőkét. A nehéz korona egyik kezében hanyagul lógott mintha csak valami értéktelen tárgy lenne. Pedig talán az volt az egyetlen értékes tárgy nem csak a hatalmas kúriában, de az egész mocskos szigeten. Ezúttal viszont a királynőről is hiányzott az elegáns öltözék. Helyette fehér ing és egy bézs színű, hosszú szoknya volt rajta, csizmával és egészen olyan látványt kelltet, mintha egy falusi lány lenne csupán. Már csak a szalmakalap és a kendő hiányzott az összhatáshoz.

- Nem tudom. Az ilyen filozófiai kérdésekre inkább Jeagertől várj választ. - Közölte hanyag vállvonással, elrugaszkodva a faltól, hogy közelebb sétálhasson a másikhoz és annak dereka köré fonja egyik kezét. - De azt hiszem titeket követni helyes dolog. - Súgta és Historiának kikerekedtek a szemei a mondat hallatán, de nem szolt semmit csak nekidőlt a másiknak; úgy kémlelve a tájat egy lágy mosollyal ajkain. A gondolat, hogy még egy ilyen mocskos és hazug világban is vannak ilyen tiszta és jó gondolatok/ érzések egészen felvillanyozták őt. Ugyan az unokatestvérének és persze Arminéknak is szokott hasonló megnyilvánulása lenni Ymir szájából tán még sosem hallott ilyet. A gondolat, hogy ezt a változást vagy nézetet ő érte el boldoggá tette.

Nem tudta mit gondoljon. Mióta találkozott az ifjú titánnal folyamatosan pörögtek a gondolatai mégsem jutott dűlőre magával. A levél mely gondosan és titokban íródott meg ott pihent a kezei között. A madár mely gyorsabban és szabadabban mozoghatott, mint bármi ezen a földön pedig csak arra várt, hogy szélnek ereszék és újfent az égen szállhasson. Nem volt kérdés, hogy a levél kézbesítésre fog kerülni, hiszen neki.......nem. Nem is neki, hanem a papságnak ez volt a kötelesége vagy legalább is annak egy része. Eren Jeager csupán annyira mély benyomást tett és annyira más volt, mint az elődje, hogy a pap egyszeribe úgy érezte fejbe vágták őt. Minden kuszává vált s talán pont azért, mert az egyik főszereplő végre megmutatkozott. Kíváncsi volt vajon, ha ő ilyen hatást kelltet mi lesz, ha az összes szereplő a színpadra kerül. Az élet, az igaság, a harc színpadjára, amelyet vérben fürösztöttek elődeik. Előre rettegett a végkimeneteltől. Végül egy sóhajjal és lemondó fejrázással helyezte a madár lábára az üzenetet aztán elkezdte eloldozni az állatot. Utolsó mozzanatában viszont megállt és egy percig újfent elmerengett ezúttal nem a levelet, hanem a madarat nézve. Keserű epe öntötte el arra gondolva mily szabad az az állat. S a szemébe nézve az ember láthatta is annak a szabadságnak az apró szikráját, amelyről ők csak álmodhattak. A pap viszont meglátva a különös fényt ijedten hőkölt hátra ezzel el eresztve a madarat, aki a magasba lendítve szárnyát egy pillanat múlva az eget szántotta végig a kitárt ablakon át távozva. Nike atya pedig csak nézet maga elé miközben egyetlen gondolat járt a fejében. A madár melyet ugyan az ember befogott és megszelídített mégis szabadabb, mint bármi ezen a földön; ugyan úgy szikrázott a tekintette, mint az övé. Ugyan olyan. Borzongott meg a pap ezzel vissza térve a jelenbe.