Gyilkosok Szigete

11. Fejezet

Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy ideje lenne visszatérnem. Az aranymosásra idén végül mégsem adom be a könyvemet, főleg, hogy időközben munkába is álltam, így nem volt időm annyit írni. Szóval igen, a jövő évi aranymosásra egy, a mostanitól sokkal jobb könyv lesz az én nevem alatt - elvégre addigra át is tudom írni, kijavítani, ami nem tetszik, és a többi -, most pedig visszatérek Wattpadra, nem csak ezzel a történettel, hanem egy, vagy kettő másikkal is, amik közül egy biztosan február körül megosztásra is kerül. És ami szintén YoonSeok páros lesz. A másik talán Vkook vagy KookMin. Még kitalálom. De addig is, igyekszem hetente egy részt hozni a gyilkosok szigetéhez, de nyilván attól is függ, hogy alakul a munkahelyen a meló, úgyhogy előre is bocsánat, ha rendszertelen leszek, de ilyen, ha az ember dolgozik. xD És akkor jó olvasást a következő részhez, amit személy szerint imádtam írni, jobban, mint eddig bármelyik részt, de  a következőt talán még jobban fogom szeretni XD Mert imádok zavarba hozni másokat... Szóval jó olvasást és köszönöm, ha van még, aki olvas :D

Az ébresztőm hangja erőszakosan tört be a tudatomba, mint már oly' régóta teszi reggelente. Hajnali öt óra, így semmi kedvem felkelni. De már aludni sem tudok és nem is lehet. Korán kell indulnunk, ugyanis hiába csak késő délután lesz az előadás, körbe kell járnunk a teret, leadni az anyagot, hogy kivetítéskor ne legyenek fennakadások és a többi.

Ha valaki azt mondja nekem két hónappal ezelőtt, hogy én majd egy ilyen helyen fogok dolgozni, kinevetem. Szemen köpöm és köcsög dolgokat vágok a fejéhez. Most pedig mégis itt vagyok. És hazudnék, ha azt mondanám, nem élvezem.

Lassan készülődöm, nem sietek el semmit, ugyanis hatig még rengeteg időm van. Egyedül csak attól parázok, hogy milyen lesz Hoseokkal. Nemrég küldtem el melegebb égtájakra, elhordtam minden idiótának. Most pedig összezárva leszek vele az oda- és a visszaúton, de persze ott is alszunk majd két éjszakát, mert két csoportnak kell előadnunk, és a második nap végén lesz egy bankett, ami után nyilván nem fogunk részegen hazaindulni...

A cuccaimat már tegnap összepakoltam és még a mai ruhámat is kikészítettem, hogy ne reggel nyűglődjek vele. Ettől függetlenül úgy mozogtam a házban, mint egy vérbeli zombi. Mindent kiejtettem a kezemből, nekimentem minden szék- és asztallábnak, lefejeltem a polcot, és még egy tányért is összetörtem, amin a reggelim lett volna, így le kellett mondanom a táplálékról, ugyanis, nem tudom, mit csináltam, de már nem maradt időm. Talán... ha halálra kínozna az éhség, majd megkérem Hoseokot — minden cukiságomat bevetve —, hogy álljunk meg kajálni egy benzinkúton, ami útba esik. Bár, ehhez előbb hozzá is kellene szólnom, ami az elmúlt napok alapján nem lesz egyszerű menet.

Mire észbe kaptam, már a csengő ugrasztott ki a bőrömből, ugyanis olyan régen szólalt meg utoljára, hogy el is felejtettem, milyen hangja van, így annyira megijedtem, hogy a bögrémet majdnem dobtam a mosogatóba, ahelyett, hogy óvatosan helyeztem volna bele. Kiáltásra nyitottam a számat, hogy Hoseok tudtára adjam, úton vagyok, de ekkor kinyílt az ajtó. Persze! Hogyan is felejthette volna el a kódomat?! Megforgattam a szemeimet a tényre, miszerint bármikor betörhet a házamba ez a... nos, ez a félkegyelmű elmeroggyant.

— Érezd otthon magad — köszöntöttem cinikusan, szokásosan mogorva stílussal Hoseokot, aki a szokásostól eltérően, még mindig komorabb tekintettel nézett vissza rám, mikor felé fordultam. De még így is halvány mosollyal jutalmazta a megszólalásomat.

— Nem mondom, megleptél vele, hogy ébren találtalak.

— Ez egy fontos előadás. Nem állt szándékomban ugyanúgy átvágni, mint ahogy Yoona.