I. rész

3.4K 123 3
                                    


  -Prue! Ezt rádbízom! A központ mindgyárt összedől! El kell vinned nekik,rohanj! Semmi ne vonja el a figyelmed, értve vagyok!? - üvölti torkaszakadtából a fehérköpenyes férfi, miközben két üvegcsét nyom a sokktól remegő lány kezébe.

A fém tartógerendák sorban egymás után mondják fel a szolgálatot és hullanak le megrázva mindent maguk körül. Sikoltozás és hangos robaj mindenhol.

- Ígérem, apa!! - üvölti vissza könnyes szemmel révedve a férfira, akit ekkor látott utoljára.
-Nincs időd,menj! - szorosan megölelték egymást mielőtt a lány eszeveszett futásba nem kezdett. Ide-oda cikázott a lángok és a zuhanó törmelékek között, a kiutat keresve az épületből. Most csak erre kellett gondolnia, a futásra, a túlélésre.

                                                          ***
Időben kimenekült, a torony kártyavárként romba dőlt mögötte, ami hatalmas port vert a levegőbe, a VESZETT-nek vége.
Az apja önszántából ott maradt meghalni,miért azt nem tudni. Fájt neki nagyon, sírt, a mellkasában lévő szorítás szinte égette. Fuldoklott a rengeteg füsttöl és törmelék portól. Egyedül maradt, végleg...Mégsem fordulhatott vissza,pedig szíve szerint azt tette volna,de muszáj volt az eszére hallgatni.

Az addig ismert városból, ami a menedéket jelentette számukra, most egy pokol lett. Ágyúk dörrenése, kézi fegyverek ropogása és emberek jajveszékelése tölt be mindent. Az Utolsó Várost eluralta a káosz.. lángoló autók és házak mindenfelé. Katonák és a kintről betörő lázadók csoportja harcol egymással..
"Menni kell!", "Nem nézni hátra!", "Kijutni innen!" - Prue fejében ezek a szavak kezdtek el egyre erősebben zakatolni.

                                                           ***
Egy fegyveres csoportot kikerülve, gyorsan és észrevétlenül balra vette a kanyart, egy volt bevásárlóközpont felé, még éppen idejében.
-Ezt megúsztam. -pihegve nyugtázta magát. De amint a következő saroknál jobbra fordult, pár méternyire az orra előtt hatalmas robbanás kényszerítette megállásra. A hirtelen jött légnyomástól a lány hátravágódott, fülei elviselhetetlenül sípolni kezdtek, melyre mindkét tenyerét rátapasztotta, hogy tompítsa azt és a velejáró fájdalmat.
- Basszus!!! Ááá!!... - kiáltott az egekbe, sem a saját hangját, sem a város zaját nem halotta másodpercekig. Már-már azt hitte kiszakadt a dobhártyája.
Néhány másodperc kellett, míg összeszorított fogakkal ülőhelyzetbe nem tornázta magát és egy kicsit észhez térjen.
Borzasztóan fájt a háta is,de nem engedhette meg magának, hogy ezen filózzon. "Állj fel, Prue!" - ezzel bíztatta magát. A verejték patakokban folyt róla,arcán és jobb karján horzsolások lettek, látása elhomályosult, de még így sem adta fel. "Gyerünk már, menni fog! "

Egyik kezével még mindig a fülét fogta,-habár már a sípolás abbamaradt, még az enyhe lüktetést érezte- a másik kezével felakarta nyomni magát a betonról, amikor kissé ijedten elkapta azt onnan. Valamihez hozzáért a tenyere, érezte.
- Mi a fene ez? - suttogta

                                                        ***
Kicsit megerőltetve a szemét, egy emberi alakot látott kirajzolódni maga mellett. Hallotta egyenletlen szuszogását, meg hogy mondani próbál valamit, viszont az arcát nem igazán tudta kivenni.

Nem akart foglalkozni vele, minél gyorsabban elakart tűnni,de szó nélkül sem szerette volna hagyni:
- Bocsi, de erre most nincs időm. Ne haragudj!- mihelyst felállni készült, az idegen elkapta a karját, Prue mindenáron szabadulni próbált, de a szorítás túl erős volt-Engedj már el!-kérlelte indulatosan, de ez sem segített, az idegen kéz, ami fagyos volt, nem eresztette el, mégjobban magához rántotta a lányt.

- Se..... gíts! Kérlek... - nyöszörögte ki nagy nehezen a földön fekvő.

A felettük cirkáló helikopterek fényében végre Prue láthatta az arcát és egész testét. Látványtól szíve hevesebben vert, mint mikor keresztül futotta a fél várost, levegő után kapkodva, undorodva nézett a fiúra. Hirtelen eszébejutott, hogy még egy nyamvadt kés sincs nála, hogy megvédje magát..

- Te buggyant vagy! - kiálltott rá, majd gyorsan szemrevételezte, ami alapján megállapította, hogy nagyjából egyidősek. - "Még csak egy kölyök vagy te is"
Mócsingos, szőke haj, duzzadt erek, fekete szemgolyó. De ami ennél is jobban ledöbbentette, az a VESZETT egyenruha ami rajta volt és az ugyanolyan emblémájú kés, ami kiáll a hasából. - Veled meg mi történt?Ki vagy te? - kérdezte halkan, inkább önmagától. "Hogy-hogy még él?" "Ilyen nincs" - morfondírozott gondolatban, megfeledkezve a fájdalomról a karjában.

- Nem...bán...talak. Í...gérem. - nagy nyelések közepette, hörgő hangon bökte ki a szavakat, míg kérlelően nézett rá a lányra.

Prue tétovázott, hiszen ígéretet tett az apjának, mindenáron el kell juttatni az ampullákat ami a zsebében lapult. Körbenézett és csak az eluralkodó tébolyt látta, majd vissza a fiúra tekintett hosszasan.
Félt tőle, ez nem vitás.. ha magával is tudja vinni ilyen állapotban, késsel a hasában, mi a garancia, hogy nem öli meg, amint sikerül valamilyen formában megmentenie?

- "Ő egy fertőzött!Kiszámíthatatlan! "-ez futott át az agyán.
Mégsem hagyhatta ott, hiszen nem teljesen kerge, van benne emberi is, amit nagyon furának vélt, meg valamiért nagyon ismerősnek tűnt neki a srác.
Jobban a szemébe nézett, és még így sem vélt felfedezni benne egy cseppnyi gonoszságot sem. Különös, megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába. - "Mit tegyek?" - vakarta fejebúbját erősen. Ha magára hagyja,  lelkiismerete soha nem hagyná nyugodni, hogy talán többet is tehetett volna a fiúért, így viszont sokkal több időbe telik elérni a város kapuját is, nemhogy a végső célt. A rengeteg fegyveres és az égen cirkáló helikopterek miatt is aggódni kezdett." még szerencse, hogy a térfigyelők már nem működnek. Ha elkapnak, végem"

- Ezt lehet megbánom, pfff...egy jármű kell, de sürgősen, mert így nem sokra megyünk. De ha megpróbálsz átverni, neked végleg annyi!Világos? - a fiú egy hümmögéssel válaszolt. Majd Prue minden erejét összeszedve, megragadta a karját, hogy megpróbálja talpraállítani.
- Ha már ennyire élni akarsz.... -vetette oda a félholt buggyant fiúnak.

Sziasztok! Nagyon félve döntöttem úgy, hogy publikálom a történetem.
Remélem tetszeni fog. :)
😃😃😃

Árnyékzóna - (Newt) Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz