Röpképtelen [Jungkook ff.] - Befejezett

26. - Ami helyes

Viectra zihálva ült le a földre és fogott fejére, ami valószínűleg most rettenetesen sajgott neki. Leguggoltam hozzá, és vállaira helyeztem kezem, mire felkapta a fejét, és amint észrevette, hogy én vagyok előtte, elmosolyodott.

- Mégis mi történt? - kérdezte, de szinte rögtön megszakította tekintetünk kapcsolatát, és szárnyát kezdte simogatni, amin a tollak most tisztábbak voltak, mint valaha.

- Nem lényeg. Jól vagy, csak ez számít. - simítottam arcára, amit azonnal beletemetett tenyerembe, és mintha egy macska lenne, nekidörgölte ezzel kifejezve, hogy jól esik neki.  - A lidércek fogynak. Lucifert kellene valahogy térdre kényszeríteni, és vége lenne.

- Tudom, mit kell tennem. - mosolyodott el, ami megnyugtatott, de kérdőn néztem rá továbbra is. - Mikor az engem fojtogató sötétség szertefoszlott, hallottam egy hangot, ami halkan suttogta a fülembe az egyetlen esélyünket arra, hogy legyőzzem. - nem többes számban mondta, ezért rögtön leesett, hogy ez a feladat teljes mértékben rá vár, még ha mi a távolból támogatjuk is, csak ő lesz képes rá.  - Köszönöm, hogy megmentettél. - vigyorodott el, majd felnyomta magát, és megigazította itt-ott szakadt ruháját.

Nem bírtam magammal, örültem, hogy visszakaptam, hogy hallom a hangját, és, hogy nem lett annak a szemétnek az áldozata, akárcsak Tae, ezért engedve az ereimben száguldozó véremnek, megragadtam a derekát, és magamhoz húzva lehajoltam egy csókért, miközben lágyan csuklójára fogtam.

Váratlanul érte a gesztus, de egy pillanatig sem ellenkezett. Most nincsenek szabályok, és nincs az a hatalom, ami megbünteti majd ezt a tettemet. Régebben úgy gondoltam, az angyalok arrogáns, beképzelt és idegesítő lények lehetnek, akik a fényben élve lenézik a másságot, de ez a lány már első látásra összetörte ezt a képzelgésem, hiszen ő maga is kilógott a többi közül.

- Nem akarok tapló lenni, de nem lehetne, hogy akkor eszitek meg egymás arcát, miután kicsináltuk ezt a tagot? - kérdezte, hangból ítélve LoHan. Elváltam Viectra-tól, majd oldalra pillantottam, ahol a kis csapatunk fáradtan kullogott felénk. Milor és Kuro teli szájjal vigyorogtak rám, a fiúk arcán viszont inkább volt kivehető egy enyhe grimasz, mintsem öröm.

- Mi lett Taehyung-al?

- Úgy látszik, Lucifer gyengül. Kuro elkapta. - biccentett NamJoon a lány felé, aki azonnal integetni kezdett, hogy kövessük. Pár fával arrébb láttuk csak meg az ájult férfit, ahogy a földön körülötte levő árnyéka tele van szurkálva apró késekkel.

- Komoly feladat volt. Mire elkaptam ráment vagy ötven késem! Tudod mennyi idő volt mire egyet is elkészítettem? - kiáltott fel a lány,  mire én csak felnevetve megráztam a fejem.

- Mit kezdünk vele?

- Nem egyértelmű? - lépett ki mögülünk Viectra, majd Tae mellé érve leguggolt, és az arca fölé tette kezét. Ujjain vízcseppek jelentek  meg, amik most világítani kezdtek, majd amint elegendő mennyiség gyűlt össze, a férfi fejét fogva tartó vörösen izzó karikára vonta. Látszott, hogy a két erő hogyan vetekedik egymással, mivel mind Viectra keze, mind Taehyung teste rázkódni kezdett. A lány karján az erek kidagadtak, a karikából ontott energia pedig kezdett átterjedni Viectra-ra, akinek csak úgy, mint mikor először idomított tüzet, feketedni kezdett a keze.

Kuro megindult fele, de még épp időben emeltem kezem teste elé, nehogy megzavarja a koncentrálásban. Nem tudtam nem oldalra pillantani, hiszen a csata még mindig dúlt a fákon túl, és elszörnyülködve vettem észre, hogy abból a rengeteg diákból, alig maradtunk egy tucatnyian, az itt jelenlévőket leszámítva. A  Lidércek folyamatosan tűntek el a felhőkről, ahogy a többiek elvették az életüket, de már ők maguk is haldokoltak a szennyezettség miatt, amit a lények érintése okozott szárnyukon. Ha nem rombolta volna le az iskolát, akkor lenne elég szerünk ahhoz, hogy meggyógyítsam őket, de ebben a helyzetben még Jin sem segíthet, mivel ez túltesz a képességén.