Koponya Sziget

16.- Kéretlen találkozások

Óvatosan körbekémleltem, hogy nem zavartam e meg valakinek a lelki nyugalmát. Szemem megakadt egy koszos kölykön, aki elkerekedett szemekkel nézett rám. Na már csak ez hiányzott. A kissrác odasétált hozzám és megszólalt.

-Tudod, hasonlítasz az anyukámra.

Felvontam a szemölldököm.

-Igen? Hát ez remek. Ő hol van most?

-Nincs itt. Sosem ismertem. De az apukám sokat mesélt róla. Pont ilyennek képzeltem el.

-Hány éves vagy? -guggoltam le mellé.

-Mindjárt 6...

-Akkor sajnos képtelenség, hogy az anyád legyek.

-Apa még rajzolt is rólad.

-Na jó, ezt már tiztáztuk, hogy nem rólam van szó...

-Dehogynem... Mostmár biztos vagyok benne! Téged rajzolt le apa!

-Elég legyen.

-Két éve egyszer összefutottatok. És együtt hajóztatok el a távoli szigetekre.

Már nagyon untam a kissrácot, így rászóltam.

-Elhallgass!

A kis taknyos lehorgasztotta a fejét.

-Akkor nincs esély arra, hogy az anyukám legyél?

-Hát... Nincs. Arra emlékeznék, ha szültem volna. ...Remélem. -álltam fel, de ekkor megpillantottam még valakit.

Egy huszas éveiben járó kopasz csávót. Meredten nézett rám. Értetlenül álltam, nem tudtam hova tenni ezt a nézést. Ekkor azonban megakadt a tekintetem az egyik ujján. Műujj volt. Döbbenten néztem vissza a fejére. A mocskot és a haj hiányát leszámítva nagyon is tudtam, hogy ki ez. Aztán ami már tényleg mindennek a teteje volt, amikor a kisfiú odaszaladt hozzá 'apá't kiabálva.

-Shannon. -szólalt meg, majd elindult felém.

-Nem nem. Nemnemnem... -ráztam a fejem megsemmisülve és sarkon fordulva megpróbáltam elsétálni.

-Shannon, állj már meg. Nem akarok tőled semmit. Csak beszélgetni akarok.

-Na jó. -álltam meg- Rendben, beszélgessünk. Van egy pár kérdésem. Először is mi történt a fejeddel?

Drake elvigyorodott.

-Nem tetszik a hajam?

-Hát ami nincs, azt nehéz szépnek találni.

-Igazából leborotváltam a tetvek miatt.

-Á... -fintorodtam el- Mostmár mindent értek. Vagyis... Azt például nem, hogy mi a fenéért hiszi azt ez a gyerek, hogy én vagyok az anyja?!

-Mert azt mondtam neki. -felelte halál nyugodtan.

-Ez hízelgő, de gondolom volt igazi anyja.

-Volt hát... De őt sosem szerettem. Róla nem tudtam volna úgy mesélni, mint rólad.

-Te csak ne meséljél rólam. 13 voltam, amikor először találkoztunk! Nem vagyok büszke azokra az időkre.

-De szerettél.

-Pontosan. Múlt időben. Már két éve is kikosaraztalak egyszer.

-Ez nekem nem pont így rémlik... Tudod, én arra emlékszem, hogy néhány nem alvással töltött éjszaka után elküldtél egy csónakkal a tengerre.

-Miért, az nem kikosarazásnak számít?

-Nem aranyom, ugyanis előtte odaadtad magadat nekem.