SzJG Cortez szemszöge

(Örökké)Március 3., Szombat

    Egy újabb szülinap! Reni eszeveszettül bezsongott, hogy ő köszönthessen fel elsőkén éjfélkor, így nálam aludt. Zsoltiéktól egyből hozznánk mentünk. Hazafele sokat beszélgettünk és nevettünk (szokásunk szerint). Így azt is megtudtam, hogy Reni szüleit nem zavarják ha nálam alszik, megbékéltek azzal a tudattal, hogy a lányuk már felnőtt. Ami meglepett az, hogy az apukája is úgy van vele,hogy bármikor alhat nálam,  de viszont én nem alhatok nála. Öhm...Oké. Hazaérve még javában tartott a szülinapi csókunk, éjfélkor, amikor is rezegni kezdett a telefonom. Na kezdődnek a nyálas szülinapi köszöntsek olyanoktól is akikről az ég világon fogalma sincs hogy ki a bánat az. Nem értem, minek strapálják magukat, ha úgysem válaszolok egyre sem, csak akik fontosak nekem.

- Odaadjam most az ajándékod, vagy benézel a Facebookra, én pedig elalszom? - érdeklődött cinikusan, amit mostanában igen sokszor gyakorol, arra utalva, hogy ilyenkor másodpercenkén rezeg a telefonom. Komolyan azon gondolkodom, hogy ezen a napon, vagy a lehető legmesszebb teszem magamtól, vagy kikapcsolom. Tényleg ez már kezd szánalmassá válni.

- Téged sokkal jobban érdekel a Facebook, mint engem.

- Nem is - rázta meg a fejét, de látszott, hogy meggondolta magát - Na jó, de csak azért, mert kíváncsi vagyok hányan írtak.

- Sokan.

- És nem érdekel? - nézett rám bambán. Kevés tartotta, hogy ne röhögjem szembe. Nincs mese ez az én Renim. :) 

- Nem. Akiktől várom, az vagy itt van, vagy mobilon üzen.

- Oké, akkor az ajándék...- kutatott a táskájában aztán elővett egy lapos,gondosan becsomagolt ajándékot, aminek még masni is volt a tetején. Nem szóltam semmit, de látszott, hogy belül nevetek. Renihez hűen zavarában végigkommentálta az ajándékát mielőtt ideadta. Pár film volta az, ami csodák csodájára még nem volt meg. Tuti, hogy Ricsi és Virág keze is benne van a dologban, mivel Reninek sejtelme sem volt arról, hogy mik azok a filmek.

Eléggé belemerültünk a "Boldog szülinapoz!- Köszönöm!" csókunkba, amikor meghallottam, hogy betölt a Skype. Reni nem vette észre, mivel még javában ölelt, amikor felálltam és elvettem a gépem.

- A szüleid? - kérdezte Reni, fürkésző arckifejezéssel.

- Ja - biccentettem oda, de még nem vettem fel a folyamatosan jelző hívást.

- Kimegyek, jó? - indult az ajtó felé, n meg amolyan "Ho, hó, nem mész te sehová!" mozdulattal elaptam a kezét és visszahúztam magam mellé. - Mit művelsz? - Kérdezte halálra váró tekintettel.

- Nem fogsz kimenni, csak mert hívak. Nyugi - nyugtattam hallra rémült barátnőmet, majd a hívás fogadására akartam nyomni, amikor is megszólalt.

- Várj! Hogy nézek ki? - erre nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés. Gyorsan adtam neki egy csókot, ami szerintem kellőképpen megnyugtatta. De ekkor még nem tudtam, mi fog kisűlni ebből a beszélgetésből.

- Na, máris karácsony van? Ja, nem, ez a szülinapom - szóltam bele köszönés nélkül, s láttam a szüleim döbbent képét, amint meglátták Renit.

- Jó napot- intett egyet- Illetve jó estét! - hebegett zavartan. Megkérdezte, hogy "New Yorkban mos ugye este hat óra van?" de legyintettem egy "Tökmindegy" stílusban.

- Sziasztok - köszön hűvösen anyám, a megszokott kimért stílusában.

- Anyu, apu - vigyorogtam- Bemutatom Renit - mutattam be. Szegény Reni annyira esetlenül integetett, annyira hülyén érezte magát. - Reni! A kis kockában lévő emberek a szüleim. - történt meg a nagy bemutatás, Reni meg égővörös fejjel lesütötte a szemét.