A leszármazott✔️-{ Befejezett }

Út a boldogsághoz

Csend... mély, s gyászos csend lebegett a szobában, lelkünkre súlyos nyomást gyakorolva. Az arcokról bánat, s hitetlenség rítt le. Michel arcára fagyott a döbbenet, majd mikor tudatosult benne szavaimnak szörnyű jelentése keserves zokogásban tört ki. Senki sem csitítgatta, mindenki tudta, hogy a kedves szavak semmit sem érnek ebben a tragikus helyzetben, de az együttérzés és a fájdalom szikrája mindenki szívében ott lappangott. Mintha egy tükröt tartottak volna elém, úgy tükröződtek vissza saját magam fájdalmas érzései az asztal különböző pontjaiban ülő barátaimról.
- Khm...- köszörülte meg a torkát Vincent.- Nagy fájdalommal veszem tudomásul, hogy elvesztettük egyik barátunk, szerettünk. Teljes tisztelettel adózunk hősi tette előtt, s ígérem, hogy megadjuk számára azt a végső tiszteletet mit megérdemel.- kimondatlan, gyászoló szavak repkedtek a levegőben, s együttérző könnyek hullottak alá.- Mindazonáltal sürget minket az idő, lábunk alól egyre inkább fogy a szilárd talaj. Nem lehetünk felkészületlenek, ha esetleg sor kerül egy esetleges háborúra. A jelek azonban erre utalnak. Christopher mozgolódik, s a hosszabb ideig tartó nyugalmasabb időszaknak is vége, ugyanis a minap újabb de la Rose növendék tűnt el. Fontos lenne minden apró részletet vagy információt megtudnunk Christopher terveiről, hogy felkészültek legyünk. Úgy hisszük, hogy te tudsz nekünk segíteni, Williem.- vázolta fel elődöm a jelenlegi helyzetet, majd átadta a szót testvéremnek.
- Nos,- köszörülte meg a torkát Will - mint tudjátok éveken át Christopher szolgája voltam. Igaz csak közvetetten, hisz aki valójában zsarnokoskodott felettem az fia, Jonathan. Daniel halandóként született, semmit nem örökölt képességeimből és emellett beteg is volt. A betegség sajnos halálos volt, s már az orvosok sem tudtak rajta segíteni. Jonathan ezt kihasználva férkőzött a közelembe, s tartott sakkban. Az első pár hónapban nem történt semmi említésre méltó, otthon voltam a fiammal. Úgy éltünk, mint egy rendes, normális család. A soron következő időkben azonban azt a parancsot kaptam, hogy raboljak de la Roseokat. A listán te is ott voltál.- nézett rám - Nem értettem, hogyan lehetséges, ha egyszer meghaltál. Nem akartam bolygatni a fájdalmas múltat, ezért az aktádat jó mélyre relytettem a fiókban. Anyánk is tudott a kialakult helyzetről, s arról is, hogy az Ő neve is fent van a célpontok listáján. Zokogva könyörögtem neki, hogy meneküljenek el, de hajthatatlan volt. Tudta, hogy ez az egyetlen esély van arra, hogy az unokája teljes,s halandó életet élhessen.- Will pár pillanatra megállt, hogy nagy levegőt vehessen, majd folytatta.- Christopher nagyobb erejű de la Roseokat raboltatott velem. A gyengékkel nem érte be. Miután leszállítottam egy-egy foglyot a tömlöcbe vitette velem Őket. Pár napot várt, majd elmetszette torkukat, s a kicsorduló vér minden egyes cseppjét egy nagy kádban gyűjtötte össze.
- Voltak azon a kádon motívumok?- kérdezte ijedten Vincent.
- Igen...
- Letudnád rajzolni bármelyiket, amelyikre emlékszel?
- Igen.- mondta Will, majd ujjai közé vette a kapott grafitot, s elkezdett vonalakat vetni a papírra.- Tudom, ez nem sok, de leginkább ez maradt meg bennem. Ez a jel többször is szerepel a tároló falán.

A papíron egy folytonos vonalból álló tölcsér motívumot pillantottam meg. Vincentre pillantottam, kinek szemei kitágultak, s belső érzései kiültek az arcára. Látszott rajta a rettegés, a félelem.
- Ez lehetetlen...- mondta elődöm - Ez a kád nem más, mint az Újjászületés Tárolója. Összegyűjti a mágiával rendlkezők vérét, s kivonja belőlük a varázslatot. Ezzel bárki hatalmas mennyiségű mágikus energiát tud felhalmozni, ami elég még ahhoz is, hogy valakit visszahozzon az életbe. Ha Christopher gazdateste beleül abba a tárolóba, akkor beláthatatlan következményekkel kell szembenéznünk. A tároló nem csak a de la Roseok vérét fogadja be, a Winterel bizonyára így akar elégtételt venni. Pontosan annyi áldozatra van szükség, ahány évesen elhalálozott az, kit vissza akarnak hozni az életbe. Christopher 45 évesen halt meg, 32-en már áldozatul estek neki, a minap elrabolt közülünk egyet. Már csak 12 emberre van szüksége, hogy a varázslat beteljesedjen. Egy dolog azonban nem tud értelmet nyerni .... Christopher, hogy volt képes megszerezni a tárolót? A Pokol legmélyén őrizték elzárva.
- Jonathan szerezte meg. Az Alvilágba utazott, majd hónapokkal később a tárolóval tért vissza, véresen, s izzó szemekkel. Természetesen nem a saját vére áztatta kabátját. Megölte az örzőket, majd visszatért az Újjászületés Tárolójával.
- Fenség, Fenség!- futott be egy őr a terembe. A siettségtől külseje zilált volt, a homlokáról verejtékcseppek hullottak alá.- Újabb eltűntek...
- Mennyien vannak?- kérdeztem rémülten.
- 9-en... újabb 9 eltűnt.- hajtotta le fejét szomorúan a katona.
- Ezek szerint már csak 3 de la Rosera van szüksége...- intézte leginkább magához a szavakat Vincent.
- Azonnal tereljék be a lakosságot a palotába. Gyermekeket, felnőtteket, s időseket egyaránt. Senki sem tartózkodhat az utcákon, s senki sem hagyhatja el a kastély falait.- adtam ki a parancsot.- Mi pedig a Földre megyünk, s megkeressük Vincentet.
- Mégis honnan tudd, hol keresd?- intézte hozzám kemény szavait Eric.
- Volt egy álmom, melyben meglátogatott Christopher és a gazdateste. Felnyitották a szemem, hogy nem látom a fától az erdőt. S milyen igazuk is volt, valóban nem láttam eddig, de most már tudom, most már összeállt bennem a puzzle minden egyes darabja. Egyetlen személy van ki birtokol belőlem egy darabot, s mindig magánál hordja. Uramisten, hogy nem vettem ezt eddig észre?!- ostoroztam magam, majd utamat a szobám felé vettem, hogy a szoknyát kényelmes nadrágra cseréljem.
Fehérneműben álltam a hatalmas kétajtós szekrényem előtt, mikor nyílt az ajtó. Fejemet egyből a hangforrás felé kaptam, s szemeim találkoztak azzal a csodaszép szürke szempárral. A kezemben levő rongyokat magam elé kaptam, s a szekrény ajtaját is kissé behajtottam.
- Eltudnál fordulni, míg felöltözöm?- kérdeztem tőle lányos zavaromban.
- Khm... persze.- láttam rajta, hogy Ő is zavarban van.
- Kész vagyok.- mondtam, mire felém fordult, s alaposan végigmért tetőtől talpig.- Miben segíthetek?- kérdeztem csípőre tett kézzel.
- Szeretnék kérdezni tőled valamit.
- Miért nem Hannahtól kérdezed?Tudomásom szerint eléggé jóban vagytok.- mondtam, miközben elkezdtem bepakolni a táskámba a szükséges felszereléseket.
- Nincs köztünk Hannahval semmi, csupán nem akarom magára hagyni, hisz sokat segített rajtam.
- Még jó, hogy nincs köztetek semmi, hisz csak kihasznál.- emeltem meg kissé a hangom.
- Kihasznál? Ezt, hogy kellene értsem?- vált Ő is dühössé.
- Majd mindent megtudsz a maga idejében. Remélhetőleg személyesen Hannahtól hallhatod, hogy elhidd, hisz az én szavaim itt mit sem érnek, nem igaz?-válaszoltam sejtelemsen.
- Mindig ez van. Sosem kapok értelmes választ a kérdéseimre. Vagy itt hagysz egyedül, vagy rébuszokban beszélsz.- emelte fel Ő is a hangját.
- Rendben, öntsünk tiszta vízet a pohárba. Tedd fel a kérdéseidet és én őszintén fogok válaszolni rájuk.- néztem rá kihívó pillantásokkal.
- Miért hagytál itt? Miért hitetted el mindenkivel, hogy... halott vagy?- csuklott el egy pillanatra a hangja.
- Veszélyes voltam mindenkire, de legfőképpen rád nézve. Christopher tudott az érzéseimről, tudta, hogy kit kell bántania ahhoz, hogy számomra az a legfájdalmasabb legyen. Az Alvilágban elkövetett pusztításomnak is a mai napig híre van. Mit gondolsz? Ha itt a Földön követem el ugyanazt, akkor mekkora lett volna az áldozatok száma? Bizonyosan több ezer halandót küldtem volna a másvilágra és sanszos, hogy te is köztük lettél volna.- nem tudtam állni a pillantását, ezért inkább félrenéztem.
- Te voltál az igaz? Akivel részegre ittam magam azon az estén, s akivel eltöltöttem egy csodás éjszakát.- ecsetelte, miközben tett egy lépést felém, s szemeivel folyamatosan engem szuggerált.
- ... Igen.- mondtam ki nagy nehezen.
- Szeretsz még engem?- suttogta szinte már füleimbe.
- Igen.- leheltem gondolkozás nélkül.
Szinte ki sem mondtam válaszom, egyből lecsapott ajkaimra. Vadul tépte ajkaimat, mintha ez lenne rá az utolsó alkalma.
Az érzéseimet elzáró gát csakhamar átszakadt, s úgy éreztem, hogy az oxitocin szintem pár pillanat alatt az egekbe ugrott. Úgy szorítottam Őt, mintha soha többé nem akarnám elereszteni, s valójában ez így is volt. Az évek alatt felhalmozódott kimondtalan érzések, s visszafogott vágyak pár pillanat alatt uralmuk alá hajtottak. Nem tudtam, hogy mit hoz számunkra a jövő, nem tudtam, hogy az előttünk álló küzdelmek milyen jövővel kecsegtetnek majd számunkra. Azt sem tudtam, hogy az öröklét valóban örökké fog e tartani számunkra. Csak annyit tudtam, hogy én ezt a férfit halálom napjáig, s még azon is túl tiszta szívemből fogom szeretni.
- Van még valami, amiről tudnom kéne?- tette fel a kérdést, miután elváltunk.
Egy pillanatra lefagytam. Elmondjam neki, hogy annak az estének következményeképpen szívem alatt hordom szerelmünk gyümölcsét? Attól rettegtem, hogy ezzel majd ismét eltaszítom Őt magamtól. Féltem, hogy még nincs felkészülve az apaságra, hogy majd elrettenti Őt az a tudat, hogy gyermeke legyen. Őrülten rettegtem ezektől a kilátásoktól, ezerszer jobban, mint valaha is féltem Christophertől. Azonban egyszer megfogadtam, hogy hazugság többé nem hagyja el számat, s igyekszem ehhez is tartani magamat.
- Várandós vagyok...