Társasházi Találka | Vecsei H. Miklós

64. rész

- Szerintem nem hiába kezdünk minden új társaságban a „Dóri vagyok 24 éves, Debrecenből, van egy tesóm..." mondatokkal a hülye bemutatkozáskor, mert az első a család – mondtam a nagyon okos gondolatomat, mire Miki csak mosolygott.

- Teljesen egyetértek – bólogatott.

- Szóval apa második házassága volt, amikor anyával is megesküdött és magán a lagzin már én is ott voltam, persze még csak magzatként – nevettem. – Aztán megszülettem, de mivel apa katona volt, ezért elég sokat járt külföldön, így anya szinte egyedül nevelt fel. Aztán egy augusztusi napon mamáék erkélyéről figyeltem a hullócsillagokat és az egyiktől egy kistesót kívántam, de fogalmam nem volt arról, hogy ezen a kívánságomon anyáék már 2 hónapja dolgoztak, így megszületett márciusban a hugicám.

- Aki totál más természetű, mint te... - meredt maga elé.

- Hááát igen... Lehet most felállsz, kirohansz és többet nem látlak, de szerintem nemhiába van a „Rossz csillagzat alatt született" mondásunk... Lujzi a legnagyobb fanja az asztrológiának, így az évek során egyre mélyebben ásta bele magát és olyan dolgokra világított rá, amik eszembe nem jutottak volna. Ő kos én meg halak vagyok, de ez csak az általános csillagjegy, amiből csak egy pici igaz, de ha megvizsgálod a születésedkori bolygók állását, akkor teljes képet kapsz a személyiségedről, ami tök ijesztő elsőre... - fejeztem be a hülyeségemet, és tényleg azt vártam, hogy itt hagy.

- Ez nagyon érdekes, majd megnézhetné nekem is! – mosolygott őszintén.

- Húúú basszus, azt hittem tiszta idiótának fogsz tartani, hogy ezt elmondtam! – nevettem fel hangosan.

- Dehogy! Mármint nem mondom, hogy hiszek benne, amíg nem látom, de kíváncsivá tettél! – válaszolta vigyorral az arcán.

- Szóval visszakanyarodva... Éldegéltünk hárman, mivel apa ugye folyamatosan az ország másik végébe, meg itt-ott, aztán teljesen elhidegültek, semmilyen érzelem nem kötötte őket egymáshoz. Még azt sem mondanám, hogy a szerelem átalakult odaadássá vagy szeretetté, mert nem, totál megutálták egymást... És olyan 11 lehettem, amikor anya minden ilyennel kapcsolatos problémáját velem osztotta meg, úgyhogy elég hamar az apám ellen lettem fordítva – húztam el a számat.

- És gondolom utána jött a válás – komolyodott meg Miklós is.

- Hát persze, de ott is se veled-se nélküled, megpróbálták még vagy négyszer, de nem működött, aztán kiderült, a ballagásom előtt 2 héttel, hogy apa a húgom születése óta megcsalja anyát, úgyhogy nagy volt a balhé... - forgattam a szemeimet.

- Te jó ég, jól időzítettek... - csóválta a fejét a hallgatóságom.

- Igen! – nevettem fel megint. – Mindenki szeretetben, békében, nagy családi fotókon vigyorgott, nekem meg két, egymástól 20 méter távolságra szakadt család felé kellett köszöneteket mondanom. De mindegy is, a lényeg, hogy hamar fel kellett nőnöm; anya pszichológusa, párkapcsolati tanácsadója és legjobb barátnője voltam, és amíg ő depressziós volt és hajszolta a boldogságot, addig a tesómat meg konkrétan én neveltem fel.

- Ez nagyon nem egészséges...

- Tudom, de nem volt más opció; örültem, ha anyát boldognak látom, ami kb. olyan ritka volt, mint a fehér holló. Folyamatosan kedélyjavítókat szedett és egy mosolyt nem láttál az arcán évekig. Szörnyű volt... De szerintem ez volt az ami miatt olyan vagyok ma, amilyen, így csak megköszönni tudom, hogy igazából ilyen fiatalon találkoztam ezekkel a problémákkal, nem pedig egy buborékban éltem, amit 20 évesen kipukkaszt valaki. Az sokkal rosszabb lett volna, szerintem – hadartam el, mire Miki először elgondolkozott, aztán bólintott.

- Igen, csak akkor is szörnyű, hogy lassan kb. minden 4. családban ez történik, és a gyerekek nem gyerekek többé, senkinek nincs fiatalsága, csak a stressz és a fájdalom, a negativitás mindenhonnan – fejtette ki véleményét.

- Húúú, ne is mondd! Az oviban is van egy-két érdekes sztori, pedig ez egy elég jóhírű, nagyon lehúzós magánovi...

- Gondolom... Látod, azt hinné az ember, hogy minden happy. Jöhetnek a beállított családi fotók karácsonykor, meg a méregdrága magánórák, a gyerekek nem fogják elfelejteni, hogy anyával hétköznap vannak, aztán jön a hétvégi apuka, aki pénzeli az egészet.

- Teljesen egyetértek! Erre igyunk! Mármint nem a sok rosszra, hanem, hogy egy véleményen vagyunk! – nevettem fel, aztán behoztam az üdítőket, majd koccant a cuki dinnyés mintájú Ikea-s poharaim széle.