🇫​🇴​🇺​🇷​

639 41 9
                                    

A szél susogva süvített, miközben egyre lejjebb és lejjebb tekertem az ablakot. A magas sebesség miatt az ablak lehúzása után még hangosabb volt a süvítés. A motor dorombolása nyugtató hatással volt rám. Úgy éreztem egy pillanat alatt kiszállt belőlem az alkohol minden fajtája. Daeron még ráadott a gázra, mire én enyhén felállva kihajoltam az ablakon. Az est körülölelt minket. Egyetlen fény adott az autó lámpán kívül világosságot, a Hold. Ma mintha kétszer akkora lett volna, mint máskor. És ezerszer szebb. Ma valahogy mindent szebbnek láttam, és kezdtem félni, hogy ez a mellettem ülő férfi miatt lehet.

Biztos, hogy nem.

Ennyi idő alatt nem lehet csakúgy megkedvelni valakit...

Ahogy megcsapott a hűvös, téli, friss levegő, mélyet lélegeztem. A hideg átjárta minden testrészem. Megborzongtam.
Kifújva a levegőt a hold fele pillantottam, majd egy hosszút sikítottam. Akár egy farkas. De ami a legjobban meglepett, az a mögülem kiszűrődő, ugyan ilyen vonyítás volt, csupán egy mélyebb hangzásban.

Megfordultam, és megpillantottam Daeron vigyorgó arcát, ám mire észez tértem meghitt és nevetségesen szórakoztató, farkasokat utánzó hanguktól, elmúlt minden önbizalmam, és a hidegre fogva kipirult orcámat, visszahelyezkedtem az ülésbe.

A további utat néma csendben tettük meg, a zavarom is múlt volna el, de mindig, amikor Daeronra pillantottam, csak a még mindig fenntartott vigyorával találtam magam szemben, ami nem segített kilábalni a helyzetből. Még enyhén a kótyagos kategóriába soroltam magam, de biztos voltam benne, hogy holnap sajnos erre emlékezni fogok.

Nagyjából 20 percbe telt, mire elértünk a kertvárosba. A tájat fejemet az immáron lehúzott ablaknak döntve figyeltem, ahogy a lámpák - még a késői időpont ellenére is - sorra oltódnak le.

Az autó lelassított, majd a feljáróra állt, miközben én dobtam egy üzenetet a szomszédomnak, hogy a pótkulcsokat a lábtörlő alatt találja, és ha lehet, etesse meg reggel házikedvencemet, mert én jelenlegi állapotomból kiindulva nem alszok otthon, és az is kétséges, hogy pontosan tudom azt, hogy hol lakok.

Amint Daeron leállította az autót, és a motor zúgása is megszűnt, néma csendbe burkolózott az est. Nem volt kínos, inkább nyugtató. Rápillantottam, de ő még mindig csak vigyorogva nézett. Tekintete felperzselt, miközben végigmért. Zavaromban ruhám szélét kezdtem birizgálni.

- Mi ez a vigyor? - törtem meg a csendet ismét rápillantva. A szája mosolyra húzódott a vigyorból, de szemei körül még mindig látszódtak a nevető ráncok.

- Semmi, semmi... - szabadkozott, majd legyintve egyet kinyitotta az ajtót, és az enyémhez sietve kisegített engem is a kocsiból. Zavarosan néztem rá, de mikor beindult a kertbe, jobbnak láttam követni.

A ház, ami elöttünk állt, mesébe illő volt. Fa és kő. A kedvenc kombinációm. Rendkívül modern, de egyáltalán nem rideg házról volt szó. Kifejezetten otthonos hatást kölcsönzött neki a fa. Tátott szájjal bámultam a házat, miközben azt néztem, ahogy az újjonan megismert férfi kinyitja az ajtót.

Lassan - még mindig tátott szájjal - sétáltam a rám váró Adoniszhoz, amikor egy hideg, mégis bizsergető érzést kölcsönző ujj finoman becsukásra késztette ajkamat.

Ez persze nem tartott sokáig.

- Te..te...TE EGY KICSESZETT ÁLOMHÁZ MAGAZINBAN LAKSZ? - fogtam a fejem, ugyanis mikor beléptem, a kintinél még kétszer szebb látvány fogadott. Meseszép volt, ahogyan megpillantottam az uralkodó színeket.

Szürke falak, természetes barna gerendákkal a plafonon és vörös tégla.

Ámulatba ejtő látványt nyújtott.

Wine - Mámoros cseppek I. kötete (befejezett)Where stories live. Discover now