Wine - Mámoros cseppek I. kötete (befejezett)

🇳​🇮​🇳​🇪​

- Ne, nee, kérlek hagyd abb-bb-baa - nevettem, mely harsány zengését szerelmem váltotta ki belőlem.

- Még hogy nem vagy csikis! Itt rángatózol alattam! - nevetett már ő is, majd abbahagyta kínzásomat. Megálltunk mozdulatainkban, és csak néztük a másikat. Feltérképeztük egymás minden gyönyörű hibáját. Egyszerűen hihetetlen volt az egész. Hogy ő az enyém. És én az övé vagyok. Tudom, hogy így van, kár is lenne tagadni. Elrabolt, és mélyen bezárt a szívébe, én pedig nem is szeretnék szabadulni.

Ezt az igazán meghitt, és mennyei pillanatot egy kellemetlen, a csöndben végtelenül erősnek ható csörgés zavarta meg. Daeron telefonja volt, melyért barátom sem nyúlt több kedvvel, mint amennyire nekem tetszett a hang. Lemátszott rólam, és a konyhába sietett, miután felvette a kagylót.

Már sajnálatos módon túl voltunk a karácsonyon, ami a lehető legjobban telt. Pontosabban majdnem. Daeron testvére sajnos mégsem tudott velünk ünnepelni, ám mindenképp meg akart ismerni engem, és találkozni testvérével, így ezt az alkalmat máskor fogjuk bepótolni. A kettesben töltött idő viszont méginkább összekovácsolt minket barátommal, és mivel még nem tudunk mindent egymásról - attól függetlenül, hogy a kezdetektől fogva úgy érzem, mintha egész életemben ismertem volna - folyamatosan meg tudjuk lepni egymást. És folyamatosan egyre jobban és jobban szeretek belé. Márha ez lehetséges.

Szerelmes tekintettel néztem az általam szeretett férfit, miközben telefonált, ám ő nem pont így pillantott vissza rám. Feszültséget, idegességet, talán ijedtséget is fel tudtam fedezni tekintetében, ami nem tetszett. Még sosem volt ilyen. Miután lerakta a telefont, a hajába túrva sóhajtott egyet, majd közelebb jött hozzám. Én felálltam a kanapéról, és arcát akartam megsimítatni, de elhúzódott. Nem tetszett nekem az egész szituáció...

- Minden rendben?! - kérdeztem gyanakodva, ám nem felelt. - Daeron, ki hívott? - tettem fel egy újabb kérdést, ám ezt már erőteljesebben. Válasz erre sem érkezett. - Daeron, válaszolj!

- Nyugodj már meg! Széthasad a fejem... - dörzsölte meg arcát fáradtan, ám engem csak idegesebbé tett. Sosem volt ilyen.

Kétségbe estem.

- Ki hívott?

- Nem mindegy? Talán nem bízol bennem? - zárkózott önmagába. Ismét. És én úgy éreztem, ismét elakar taszítani magától, ám ő csak vállat vont érzelem mentes arccal.

Kezd felidegesíteni...

- De, eddig azt tettem, de talán te nem bízol bennem annyira, hogy elmondd. A barátnőd vagyok, az isten szerelmére! - ijedtem meg ettől az önmagából igen kifordult Daerontől. Most miért titkolózik?!

- Emiatt ne fájjon a fejed, a konokságod mindig tönkreteszi a szép pillanatokat.

- Nem, a te titokzatosságod, bizalmatlanságod, és az, hogy állandóan rám kened a dolgokat. Te teszed tönkre!

- Oh, hát szívem, nyugodj meg, mint mondtam, emiatt már többé nem kell izgulnod! Úgyis jobban tudsz te mindent mindenkinél!

- Te most szakítasz velem? - kérdeztem kikelve magamból. - Daeron, egy kapcsolat alapja a kommunikáció! Így ezt nem lehet csinálni, történik valami, te bezárkózol, én könyörgök, hogy nyílj meg, majd szakítasz velem, mert aggódok? - Már nem is értettem, mi történik, csak azt éreztem, hogy jelenleg a lehető legidegesebb formám jelent meg. Mindig is az érzelmeim vezéreltek, és mindig is hirtelen haragú voltam, ám Daeron a legjobbat és egyben a legrosszabbat váltja ki belőlem. Dühöm odáig fajult, hogy kikaptam kezéből a telefonját, és mivel kód nem zárolta, azonnal láttam a nemrég fogadott hívását.