Akatsuki - A mi iskolánk!

Tanítási idő - Szerda, A nagy baj

Másnap reggel kedvetlenül mentem a suliba. Teljesen ki voltam készülve... Lassan besétáltam a terembe, és leültem a helyemre. A lányok még nem voltak itt... Persze, mert egy órával előbb jöttem, és, hogy miért? Nos van kapcsolata a tegnapi orvosi vizsgálattal... Lepakoltam és elindultam le a kémia előadóba. Csak a földet néztem... nem néztem fel... Nem is mertem... Oda érve bekopogtam, amire nyílt az ajtó, és életem megkeserítője állt előttem elégedetten mosolygó fejjel, majd félre lépve be is engedett. Bementem, és ő azonnal a falhoz lökött. Fejem nagyot koppant, és fáj is. Szemeim könnybe lábadtak, azért mert tudtam tehetetlen vagyok...

-Végre itt vagy, és csak az enyém vagy! -mondta, majd megfogott egy hajtincset, amin végig simított.

-Ereszen el... Kérem... -néztem fel könnyes szemmel.

-De hisz abban semmi izgalom nincsen! -mondta mosolyogva, és megtámaszkodott a fejem mellet, majd közelebb hajolt., és lefogta fejemet csókolt meg. Kezemet azonnal az övére kaptam, és szemeimet görcsösen hunytam le.

-Ne ellenkezz! -vált el tőlem, majd megfogott és felkapott, majd rá vert egyet a fenekemre.

-Eresz! -markoltam pólóját, miközben könnybe lábadt a szemem, és néha rá is ütöttem hátára, de nem segített semmi. -Kérlek... -próbálkoztam tovább, de mind hiába való volt. Leültetett az asztalra, de nem sokáig ülhettem, ugyanis lenyomta a felsőtestemet, hogy feküdjek le.

-Ha nem hagyod abba! Kiabálni fogok! -mondtam össze szedve minden bátorságomat, azonban ő csak nevetett rajtam.

-Úgy sem mered! Mivel, ha ezt megteszed mindenki aki fontos számodra azt lecsuknak, lehet a barátaiddal meg elválasztanak! -mondta önelégült mosollyal. Lehunytam szemeimet, és könnyeimnek utat eresztettem, ugyan is igaza volt... ha nem engedelmeskedek neki, akkor feljelenti a fiúkat, és kitudja, hogy a lányokkal mi lesz.

-Kérem ne... -mondtam, és akkor megérkeztem, hogy elkezdi kigombolni a nadrágomat. -Ne! Ne tegye! -próbáltam ellen állni, és megfogtam nadrágomat, azonban ez nem igen tetszett neki, és rá ütött egyet a kezemre, amire elengedtem. Lehúzta a nadrágomat bokámig, míg próbáltam ellenkezni... Ugyan is... Nem akartam elveszíteni... Sasorival akarom... Ő az egyetlen nekem... Ő az aki szeretek, és senki másnak nem adnám magam rajta kívül...

-Sasori! -kiabáltam, amire Orochimaru tanár úr pofon vágott. Fejem oldal fordult az erős ütéstől, én pedig elnémultam. Az asztal oldalát markoltam minden erőmmel... Segítsék...

-Itt meg még is mi folyik? -szólal meg egy hang, amire lassan kinyitom a szememet, és látom, hogy Orochimaru tanár úr hátra fordul.

-Te rohadt kígyó mit művel? -kérdezi az ismerős hang, majd le kever egy ütést a tanár úrnak. nem merek megmozdulni, csak ott fekszem félig becsukott szemmel.

-Aisa jól vagy? -kérdezi Hidan tanár úr, amire lassan felülök. Leemel az asztalról, én pedig gyorsan visszahúzom magamra a nadrágomat.

-Igen jól vagyok... -mondtam, majd a kígyó ébredezni kezd, és Hidan egyből közénk áll.

-Menj a tanáriba! Ott van Sasori és a többiek! Megfognak védeni! -mondta, amire nem kérdeztem semmit, csak rohanni kezdtem. nem tudtam, hogy mi fog történi itt, de mindent megteszek azért, hogy most biztonságban legyek. Önző dolog tudom, még is... Annyira félek! Elérve az ajtóhoz bekopogtam, és féltem, hogy valahol megjelenik a kígyó, de szerencsére kinyílt az ajtó, és egy értetlen fejet vágó Deidara tanár ural találtam szembe magam. Nem törődve vele rohantam be, és egyből megpillantva Sasorit futottam hozzá.

-Aisa... Mit csinálsz itt ilyen korán? -kérdezte, de én csak ölébe ülve öleltem át őt, és szorosan öleltem. Nem engedtem el.

-Mi történt? -kérdezte értetlenül Deidara tanár úr.

-Nem tudom... -felette zavarodottan Sasori, és azonnal magához ölelt, mikor észre vette, hogy sírok. -Aisa... mi a baj? miért sírsz, -kérdezi értetlenül, és akkor Hidan tanár úr benyitott.

-Az a rohadt kígyó elkapta! -felette Hidan, amire Sasori szemei elkerekedtek, és rám kapta a tekintetét.

-Miért nem rohantál egyből? Miért nem kiabáltál? -kérdezte, de én csak jobban bele bújtam a nyakamba.

-Mert... Mert azt mondta, ha nem azt teszem amit mond... Akkor felfog jelenteni titeket... -mondtam zokogva, amire mindannyian akik a terembe voltak eltátották a szájukat. Sasori tanár úr azonnal szorosabban kezdet ölelni.

-Semmi baj édesem! -mondta, és bele puszilt hajamba.

-Most mi legyen? -kérdezi Deidara tanár úr.

-Ha megtudják, hogy mit csináltok a kormány háta mögött... Lehet életfogytiglanra is börtönbe kerültök... -felelte komoran Pein igazgató úr, mikor belépet.

-Ez így nagyon nem jó, hm... -rázza fejét Deidara tanár úr.

-Figyelj Aisa! -most ment vissza az osztályodba! csukd be az ajtót és maradj ott! -vette keze közé arcomat, míg én csak fejemet ráztam.

-Nem akarok... Félek! -mondom, és újra nyakába bújok.

-Szegény kislány... Nagyon megijeszthette... -jön oda Konen és megsimogatja a fejemet.

-Fel kísérlek! Rendben? -simogatja a házamat Sasori, amire csak bólogatok.

-Mi pedig megkeressük azt a rohadt kígyót! -felelte nagy mosollyal Deidara tanár úr.

-Igen! ne aggódj elintézzük, hogy ne legyen gond! -áll Deidara mellé Hidan tanár úr. Sasori lassan felállt velem, majd elindultuk ki, és összekulcsolt kezekkel indultunk vissza az osztályba.

-Köszönöm! -karoltam ár karját, és közelebb mentem.

-Ne köszönj semmi! Nem nyúlhat hozzád senki rajtam kívül! -felelte, amire elmosolyodtam. Lassan visszaértünk a teremhez, és ott elváltak útjaink. Bementem az ajtón, és leültem majd megvártam, hogy a többiek is megérkezzenek. A lányoknak is elmondtam mindent, amire nagyon felhúzták magukat, amit megértek. Szóval egész nap hallgattam azt, hogy mit kellet volna tennem, de jobb lett volna, ha másra koncentrálunk, nem arra ami megtörtént, hanem arra ami meg fog történi.