Másvilág [Kuroo X Reader] ✔️

28.fejezet: Találkozunk Még [THE END]

[Reader]

Félelem és reszketés. Ez a két dolog járt át másodpercenként a testemben lábujjamtól egészen az utolsó hajszálam végéig. Ahogy rájöttem, hogy elértük a végállomást, a felismerés, mintha csak villám lett volna, belém csapott. Jobban mondva, szinte hasított, hiszen majd' széthasította a szívemet is, mely most fájdalmasan dobogott melkasomban.

A két fiú mindenkitől elkezdett búcsúzkodni. Mindenki kapott ölelést, mely percekig húzodott, én pedig már majdnem szédülten vártam, hogy elérkezzen az én köröm. De nem akartam.

Nem akartam, hogy eljöjjön.

Nem akartam elbúcsúzni.

Nem akartam még egy embert elveszíteni, de tudtam, hogy muszáj. 

S mint mindennek, az én búcsúzásomnak is lassan, de eljött az ideje. Mire feleszméltem, Kenma már ott állt előttem, szomorú, halvány mosollyal az arcán, miközben egyre közelebb lépdelt hozzám. Kezét nyújtotta, mibe gyengéden beletettem sajátomat, majd magamhoz szorítottam. Meglepődött, nem kétség, de visszaölelt. Éreztem, hogy vállai kissé megremegnek, majd halkan így szól hozzám:

-Köszönöm, hogy ha csak egy kis időre is, de boldoggá tetted Őt.-Suttogta, de nem jutottam szavakhoz, hogy válaszolni tudjak, s ezt ő is tudta. Lassan elengedtük egymást, s még egy bíztató mosoly kíséretében közelebb lépett a portálhoz. -Ég veled,[Név]. Ég veletek.-Fordult mindenkihez. Szipogások töltötték be az egész teret, mely nem engedett a csendesség bekövetkeztének.

És most jött az, amitől eddig tartottam. A szívem ezerrel dobogott, ha csak arra gondoltam, hogy min fogunk keresztülmenni ebben a pár percben. 

Megéreztem egyik kezét arcomon. Ujjai olyan gyengéden értek hozzá bőrömhöz, mintha attól félt volna, hogy összetör. Mintha csak azt gondolta volna, hogy porcelánból vagyok. 

Felpillantottam rá, üveges tekintetemmel. Szemeink íriszei találkoztak, s nem engedték elfutni a másikat. 

Közelebb lépett hozzám. Én is hozzá.

-Tudtuk, hogy eljön ez.-Suttogta, és lehajolt hozzám. Újból összeérintette homlokainkat csakúgy, mint tegnap este oly sokszor. Már éreztem,hogy hiányzik. 

-Igen...Nos,Kuroo Tetsuroo. Mielőtt még elmész, el kell mondjam, hogy...-Motyogtam, és szomorúan elmosolyodtam-Kezdetnek egy remek barát voltál. Ott voltál velem jóban-rosszban. Te vagy a legelső, és egyetlen szerelmem, és soha-de soha nem foglak elfelejteni téged. Érted? Soha.-Beletúrtam tincseibe lassan, gyengéd mozdulatokkal, s súrolni kezdtem ajkaimat az övéivel-Megváltoztattad az életemet.

-[Név]...Te is megváltoztattad az enyémet. S megígérem neked, hogy én sem felejtlek el. Szeretlek téged, ezt vésd örökre az emlékezetedbe.-Összeillesztette ajkainkat, s lassú tempót diktálva táncra hívott engem. Mintha csak egy örökkévalóság lett volna, s azt kívántam, bár az lett volna. Csakhogy ennek is vége szakadt...-Emlékszel, tegnap meséltem neked a csapatomról...

-Igen.

-Ha valaha is eszedbe fog jutni ez, kérlek szurkolj majd nekünk. A te kedvedért megígérem, hogy meg fogjuk nyerni a nemzetit.-Vigyorodott el, bánatos szikrákkal a szemeiben, de cselekedét viszonoztam. Sokat mesélt tegnap a múltjáról és  a jelenéről, és nagyon szeretném, ha az álma teljesülne. Ezért szurkolni fogok neki nap, mint nap. 

-Legyen így, Tetsuro.

-Az idő mindjárt lejár!-Figyelmeztetett minket kissé idegesen az idősebbik, mire még aggódobbá vált tekintetem.

-Nem búcsúzok el, hisz tudom, hogy találkozunk még.-Nézett mélyen szemeimbe, majd újból közelebb hajolva, még lehelt egy utolsó, érzelmes csókot ajkaimra, melytől egy ismerős, bizsergető érzés kerített hatalmába, mint eddig minden egyes csókjánál. 

-Találkozunk még, Tetsu.-Biccentettem, majd lassan, kezdtem elengedni eddig összefonódott ujjainkat. Hátrálni kezdett, egészen addig, míg a kapuhoz nem ért. Még egyszer mindenkin végig néztek, s a szerelmem tekintete újból megállapodott rajtam. Szeretetteljes tekintete pontosan sugallta mondandóját, majd már csak arra eszméltem fel, hogy...

Átlépték a kapukat.

///

Tudom, hogy sokszor fogok rá gondolni, s minden egyes ilyen alkalommal szinte kínzó érzés kerít hatalmába, a hiánya szinte elviselhetetlenné fog válni, de tovább kell mennem. Mennünk. Kuroo Tetsuroo, köszönök mindent, soha nem foglak elfelejteni.

[Kuroo Tetsuroo]

///

-...A Nekoma Középiskola fiú röplabdacsapat idén megnyerte a nemzeti bajnokságot! A kínzó szenvedések után úgy látszik, a csapatkapitány új erőre kapva vezette társait, akikre ragadt is ebből a kísérteties energiából! Vajon mi történhetett ezalatt a pár nap alatt?

Elégedett vigyorra húztam ajkaimat, és mindenkivel lepacsiztam a csapatból. 

-Megcsináltuk!-Kiáltottam boldogan.

"Mi történt,huh? Nos, ezt csak Kenma és én tudhatjuk."

Tekintetemet lassan az ég felé emeltem, és eleresztettem egy szomorú mosolyt. Kissé homályosan láttam, hiszen emléke újból krokodilkönnyeket csalt szemeimbe. 

"Remélem valaha látni fogod ezt, [Név]."

[The End]

Nos, itt a vége. :) Igazság szerint imádtam írni ezt a könyvet és  nagyon hálás vagyok mindenkinek aki végigolvasta ezt az irományomat, remélem tetszett nektek. ^^ Nem ragoznám a szót, úgyis tudjátok hogy minden egyes votenak és kommentnek annyira örültem, mint majom a farkának.
( ͡° ͜ʖ ͡°)

Hamarosan találkozunk egy másik könyvben! ~