Kacagva rohantunk az Alvilágba.
Fentről a zaj szolidabb, kívülálló, mélabús elfoglaltság –
A mélyén üvölt. Eggyé válsz vele.
Kezeket kerestem,
A Tündérét, az Angyalét, bárkiét
Mindannyian mellettem nyújtózkodtak az éghez
Lehunyták szemük, extázisban mosolyogtak
Nem láttak, de mégis
Nem éltem, de mégis
Ujjaikon tartották a világot.
Egymásba kapaszkodtunk, mert nem akartunk a földön maradni
Ügyetlenek voltunk, sután lengtünk az éjszakában.
Azt gondoltam:
Faszom bele. Mind meghalunk.
Könyököket éreztem, ignoráltam
Nem tudtam semmit, de ordítottam
Neki megadom magam!
(Csak nyomjon le, csak vegye el...)
Megadom, megadom, neki megadom magam!
Kifele is futottunk:
Úgy tettünk, mint az útonállók, mintha nem a miénk lenne a város.
Fellángoltak a tűzijátékok.
Arra vártam, hogy ledöntse a dómot
A dóm pedig csak dőlt és dőlt, de soha nem ért földet...
Akkor hirtelen papírból volt, mint Patyomkin falui.
Egy hurokba kerültünk.
Mind ott voltunk.
Egyedül voltam.
Egy pillanatra elbőgtem magam.
2019. 05. 28.
Tudom, hogy a challenge a tegnapomra vonatkozott, de én – tekintve, hogy tegnap kizárólag náthásan szenvedtem – inkább a szombatomat írtam meg. Amúgy is szerettem volna róla valamit, nem akarom elfelejteni. Köszönöm csengepapp ♥🐢
(kihívottak: blackomendiva szivserv rimbaud4ever Orpheusz __gentleman__ _cleavver_ pornopunk Flore_Clavier-Pilon)
A lényeg az, hogy írjátok le, milyen volt a tegnapotok, a hatását a mátokra és a holnapotokra. Nincs semmi konkrét kikötés, hajrá drágáim ❤
YOU ARE READING
Kicsi Némó
PoetryVégsősoron választhatsz: Nagy művész leszel vagy jó ember. Még nem döntöttem. A "Fáradt vagyok" egyfajta folytatása. Többnyire szabadverseket, monológokat és a szívemet tartalmazza. 2019. JAN. 1. - 2020. SZEPT. 10. festmény: Önarckép a festés allegó...
