42.rész✴️

1.8K 159 10
                                    

Sziasztok! ❤️
Először is megszeretném köszönni azt a rengeteg megtekintést és vote-ot amit kaptam! Nem hittem volna, hogy az első kis wattpad firkám ennyiőtöket ide vonzza 😊
Szóval köszönök mindent, a türelmeteket is!
Puszi mindenkinek 😘

Jungkook szemszöge :

A kocsi zötykölődve halad, bár mit is vártam a földúttól. De, most ez a legkisebb gondunk. Először is, orvosolnunk kellene a sebesüléseinket és jó lenne megismerkedni "segítőinkkel".
- Jae, vigyázz! A nyomorékok itt vannak mögöttünk! - ordít előre a számomra ismeretlen útitársunk. Érzem, hogy a kis teherautó gyorsabb tempóra kapcsol, de ahogy a halvány kis fényben észreveszem és persze hallom, a golyók csak úgy záporoznak kis kocsinkra.

- Mikor lesz már ennek az egésznek vége? - hirtelen csak azt hiszem, hallucinálok de rájövök, hogy a vékonyka csalódott hang a velem szembenülőhöz tartozik.
- Ez, már csak rajtuk függ. - szólalok meg, egy pozitívabb választ nyújtva neki.

Tisztában vagyok vele, hogy ha nem történik valami isteni csoda, akkor mindnyájan itt halunk meg, de mégsem mondhatom azt Jiminnek, hogy készüljön fel a halálra. Nem ezért küzdöttünk eddig.
Finoman odanyúlok kezéért, mire összerezzen, de engedi hogy kezeim közé vegyem apró kis mancsát. Egy kicsiny csókot lehelek kézfejére és megpróbálkozom szemkontaktust létesíteni vele.

- Ugye még nem lőtték át a hátsó részt? - hallom meg a vezető kiabálását. Valóban, egy ideje már nem észlelek lövéseket, de lehet hogy csak Jimin terelte el ennyire  a gondolataimat. Mindig is jó volt ebben.

- Nem! Mennyi van még az átjáróig?

Világunk két részre volt osztva, majdnem az idők kezdetétől fogva. A Felszínen éltek a befolyásosabb emberek, leszármazottaikkal együtt. Volt s van is akiknek fogalmuk sincsen a másik világról. Arról, ahova az odaszületetteken kívül senki sem akar lejutni. Ők viszont teljes tudatában vannak a Felszín létezésének. Mindnyájan gyermekded álmokat kergetnek a fent való életről. Sajnos, szinte senki sem mehet fel közülük soha.

A felszíni befolyásos embereknek, vagyis nagyobb részüknek van egy úgynevezett "átutazó kártyája". Alig százan élnek a fenti világban, akik ezt a bizonyos kártyát birtokolják. Azonban, a történtünk helyszínéül szolgáló Dél - Koreában, csupán 3. Jeon Junghyun, Jeon Jeongguk és egy titokzatos harmadik személy birtokolja ezt.

Ezt a két világot egy átjáró köti össze. Lifthez hasonló, de az út majdnem 2 órás. Bent meleg van és sötétség. Szerencsére, ez egy hatalmas terület, ezért több ilyen "liftet" készítettek. Egybe akár két teherautó is elférne.

- Nagyjából egy kilométer! De, egyre jobban üresedik a tank!
- Franc...
Megint meghallottam a lövések ricsaját, emellett lyukak sokasága lett úrrá az elméletileg "lövésálló" autón.

- Jae taposs a gázba, basszameg! - ordította torkaszakadtából a velünk utazó. Amikor ordít, komolyan mondom az idegeimen táncol. Én is tudom milyen életveszélyes helyzetben vagyunk, nem kell még fokozni ezt a jó hangulatot!

- Édes Istenem... - motyogja barátom. Az izzadságcseppek csak úgy záproznak falfehér arcán, le egyenesen a koszos ruhájára. Arca még mindig tiszta seb és száradt vér fedi, de fogalmam sincs, hogy ha a feje ilyen, vajon a teste milyen állapotban lehet?
Bár, én sem nézhetek ki szebben.

Megint elhaltak a lövések, s hirtelen áll meg a kocsink is. Egy hangos ajtócsapódás és már a kijáratunkat jelentő csomagtartó ajtó ki is nyílik.
Egy kissé ismerős hajkoronát pillanatok meg.
- Gyertek, itt vannak a nyakunkban.

Ismét gyaloglunk, de most csak alig 200 métert. Egy, a Felszínhez hasonló ellenőrző kapuhoz érünk. Mivel vak sötét van, ezért egy zseblámpára hagyatkozunk, de a hely ki van világítva. Két fószer áll a sötétségben, messziről csak a cigicsikkük végének aranyló sárga vége látszik.
- 4 jegyet a Felszínre. - szólal meg a fekete hajú. Hangja az eddig hallott kétségbeesettből, teljesen határozottá vált.

Végül, a két faszi csizmáikat erősen a betonhoz verve jönnek a fényre, "szünetükből".
- Mit mondasz, te kis taknyos? - horkant fel az egyik.
- Kérek szépen 4 jegyet a Felszínre. - javította ki magát a mellettem álló.
- Átutazókártyát. - szólal meg a sebes arcú.

Fejének általam látott bal oldalán egy hatalmas seb tátong, melyet jól meg is bámulok. Csak sajnos, ez az ő figyelmét sem kerüli el.
- Mi van, mit lesel? Tán' tetszem? - röhögött fel, melyet barátja is kísért.
- Előbb basznék meg egy kaktuszt, minthogy hozzád érjek. - vetem oda, mint egy kutyának. Lehet, hogy nem volt jó döntés így kimondani a gondolatomat, mivel hamar felkenődök a mögöttem álló téglafalra.
Képembe lihegve mondja a magáét.

- Mi a faszt beszélsz, te kis buzi? Azt hiszed, te jobb vagy, mi?! Én legalább rendes férfi vagyok, nem egy babaarcú puhány kis pöcs!

- Tudja egyáltalán, hogy kivel beszél?- Jimin ideges hangja egyből eltereli dühös gondolataimat, kedves beszélgetőtársaméval együtt.
- Mit makogsz? - enged el a behemót, egyenesen Chimhez lépve.
- Ő Jeon Jeongguk. Egy szavába kerül és maga meg a családja tényleg a föld alatt lesz. Úgyhogy, mindketten - mutat rájuk, kis ujjaival- jobban járnak ha megkapjuk a jegyeket és elválnak útjaink.

Hűvös tekintete miatt még engem is kiráz a hideg. Hiába , hogy már vagy 8 hónapja él a Felszínen, az ezt megelőző 18 évet itt töltötte. Alkalmazkodnia kellett, pontosan az ilyen férgek miatt.
- J-Jeon? - kapja le fejéről a másik sapkáját, majd rámnézve hajol meg. Remeg az egész teste a félelemtől. Jobb is.
- Várjanak meg, hozom a kártyákat.

Beszállva az autóba megyünk a lift felé. A sötétségben eléggé rossz menni, főleg hogy ha bent leszünk ki kell majd kapcsolni a lámpákat.
- Jó utazást. És soha többet ne jöjjenek vissza. - búcsúzik tőlünk a sebhelyes, majd jól lecsapva a belső világítást és bezárva a garázsajtóhoz hasonló be, - és kijáratot hagy magunkra a teljes sötétségben.

- Egyébként Jaehyun vagyok. - hallok meg egy hangot nem is olyan messziről mire halhatóan valaki közülünk összerezzen. Gondolom, te voltál, Jiminie.
- Örvendek. Jungkook. - megpróbálom megfogni a kezét. Szerencsétlenkedésemet egy halk nevetéssel fogadja, majd egy férfias kézfogásban részesít.

- Kwanhyung vagyok. De titeket már ismerlek. - a másik kijelentését egy enyhe szívinfarktussal reagálom le. Nagyon nem jó így sötétben!
- Hogy érted, hogy ismersz? - az egyetlen számomra ismerős hang bizonytalansága mosolyt csal kicserepesedett ajkaimra.
- Jiyoung fia vagyok.

Számat o alakúra változtatom meglepődöttségem jeléül. Dehát, Jiyoung alig 40 , ő pedig biztos hogy megvan vagy 20 éves. És, amikor Jimin meg Wonho az erdőben voltak, és eljutottak Jiyounghoz akkor rajta és a férjén kívül senki nem volt ott. Jin ennyit mondott. Azt, pedig hogy lenne egy fia... Jesszus.
- Dehát Jiyoung noona még egész fiatal. - hüledezik Jimin.
- Igen. Pont ezért nem nagyon tudtatok eddig rólam. Anya próbált eltitkolni az emberek elől, mivel csupán 17 éves volt mikor megszülettem. Apával akkor léptek le otthonról. Most 22 vagyok. És eddig abban a hitben éltem, hogy jó amit csinálok és hogy hülyeség volt hogy anya kiszállt Junghyun terveiből. De, már én is tisztán látom a dolgokat. Szeretnék nektek segíteni, bár eddig is ezt tettem. De még szükségetek lesz rám. Ránk.


Annyit szeretnék még nektek mondani, hogy már csak (sajnos, vagy nem sajnos, kinek mi😅) 3 rész maradt hátra az első könyvemből. Miután befejeztem az egészet átírás alá helyezem és kijavítom a hibákat és magát a történetet. Sajnos, a watti nagyon utál és nem szeret mostanság értesítéseket küldeni így visszapörgetve próbálok válaszolgatni rájuk. És találtam néhány olyan kommentet, hogy túl gyors volt a dolgok lefolyása stb. Sajnálom, de ez tényleg az első írásom😅.

Mindenkinek minél hamarabb letelő utolsó hetet kívánok ❤️kitartás 💜

~dark0997 💜

𝐓𝐡𝐞 𝐔𝐧𝐭𝐨𝐮𝐜𝐡𝐚𝐛𝐥𝐞 |✅Where stories live. Discover now