stolen heart ~ jikook | ✔

9.

Egy hét. Egy hét telt el azóta, hogy Jungkook szó nélkül elviharzott a lakásomból. Azóta nem keresett, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy merre kellene keressem. Többször is voltam a könyvtárban, de ott sem találtam, ahogy a romos épületnél sem, ahol többször is kitettem már, sőt a kocsmában sem, ahol legutoljára voltunk. Kicsit rosszul esett, hogy azt ígérte, hogy egy hét alatt elfeledteti velem a bankban történteket, viszont konkrétan kiszállt az életemből bármi előjel nélkül. Azt mondta, hogy jobb lenne, ha több időt töltenénk együtt, de ezek szerint rendesen megváltozott a véleménye.

- Hahó - lengette meg Haneul a jobb kezét az arcom előtt. - Föld hívja Jimint.

- Mi? Mondtál valamit? - ráztam meg a fejem, hogy kizárjam a fejemből Jungkookot és a velem szemben ülőre tudjak koncentrálni.

- Csak azt, hogy a titokzatos herceged pont most sétált el a kávézó előtt.

- Mi? - tágultak hatalmasra szemeim, majd azonnal hátra is fordultam, bár ha tényleg elsétált már Jungkook a kávézó előtt, akkor már nem láthatom.

- Csak vicceltem - kuncogott. - Kíváncsi voltam a reakciódra.

- Köcsög - morogtam, majd összefontam mellkasom előtt a kezeimet és úgy tettem, mint aki vérig lett sértve.

- Nem értem, hogy hogyan tudtál ilyen kevés idő alatt belehabarodni ebbe a srácba.

- Nem habarodtam bele, Haneul - ráztam meg a fejem.

- Akkor miért várod hét napja folyamatosan, hogy megjelenjen? - tette fel a kérdést, amire még én magam is kerestem a kérdést.

- Mert... mert nem tudom, jó? Csak mellette tökre biztonságban éreztem magam és amúgy is megígérte, hogy elfeledteti velem a történteket. Erre mit csinált? Felszívódott. - sóhajtottam fel, majd ittam még egy kortyot a jéghideg Sex on the beachemből.

- Biztosan van valami oka annak, hogy eltűnt. Eddig tökre jól kijöttetek állításod szerint, szóval hidd el, hogy ha újra előkerül, akkor nyomós indoka lesz.

- Legyen igazad - motyogtam, majd megittam a maradék italomat.

Beszélgettünk még egy kicsit, utána viszont elkezdett sötétedni, én pedig jobbnak láttam, ha elindulok haza, mert még mindig nem mertem egyedül a sötétben lenni az utcán - mondjuk otthon sem, de az most részletkérdés. Halkan dúdoltam a zenét, ami éppen a rádióban ment, hogy eltereljem a figyelmem arról, hogy hamarosan hazaérek. Többször is megfordult már a fejemben, hogy haza kellene egy időre költözzek a szüleimhez, de mindig elvetettem ezt az ötletet, mert ismerem a szüleimet és fűtől-fától óvnak, szóval valószínűleg vissza sem engednének ide, ha elmondanék nekik mindent. Így hát maradt az, hogy egyedül próbálom átvészelni ezt a nehéz időszakot, mert ugye Jungkook, aki megígérte, hogy segít, szépen faképnél hagyott.

Bekapcsoltam az elemlámpát a telefonomon és úgy szálltam ki a kocsiból. Vettem egy mély levegőt, amikor kinyitottam az ajtómat és szokásomhoz híven vártam pár másodpercet, hátha valaki rám akarna esetleg ugrani. Szerencsére ez most sem történt meg, viszont én még mindig félve léptem át a küszöböt. Bezártam magam mögött az ajtót és alaposan körbejártam vagy háromszor a házat, hogy biztosan meggyőződjek arról, hogy egyedül vagyok. Vettem be egy szem altatót, hiszen mostanában csak azzal tudok elaludni, majd gyorsan letusoltam és bezárkóztam a szobámba. Utálom azt, hogy egyszerűen nem tudom túltenni magam a történteken. Tudom, hogy szánalmas, amit csinálok, de nem tudom csak úgy elfelejteni a rablást és a négy maszkos embert sem. Rengetegszer álmodtam már velük és ilyenkor mindig kiabálva ébredtem fel, teljesen leizzadva. Utána meg képtelen voltam lehunyni a szemeimet, ezért sokszor volt, hogy nem aludtam egész éjszaka semmit sem.