40.

903 143 11
                                    

Jungkook feje a combjaimon pihent, miközben én a sarokba betett matracon ültem, hátamat a falnak döntve. Fogalmam sem volt, hogy mióta lehetünk bezárva a kis helyiségbe, de hasam folyamatosan korog, ajkaim kicserepesedtek, amiért egy ideje semmit sem ittam már. Azt hittem, hogy miután ellátom Jungkook sebeit, az apja kienged minket, de ez koránt sem így történt. Egyszer bejött engem leellenőrizni, de ahelyett, hogy nyitva hagyta volna az ajtót, még tett is egy epés megjegyzést, amiért Jungkookot az ölembe fektettem és nem hagytam a jéghideg betonon. Hát, ennek az embernek komoly problémái lehetnek, mert egy normális ember nem viselkedik így a saját fiával. Azt még megérteném, hogy velem miért bunkó, de jelenleg Jungkookkal sokkal kegyetlenebb, mint velem. Egyszerűen nem értem, hogy ennek az egésznek mi a lényege, mert sem Jungkook, sem én nem tettünk ellene semmit, egyedül azt, hogy összejöttünk...

Igyekeztem a barátomat a lehető legjobban ellátni, ugyanis sebei eléggé komolyak voltak. Szóba sem jöhetett az, hogy kórházba viszem, ezért nekem kellett gondoskodjak arról, hogy elállítsam a vérzését és lefertőtlenítsem a sebeit. Ezelőtt nem igen csináltam ilyet, de a filmekből és a suliban végzett elsősegélyórák segítségével szerintem jó munkát végeztem. Na, meg azért Jungkook apja is elismerően bólogatott, amikor bejött leellenőrizni.

Nyeltem egy hatalmasat, amikor végigvezettem Jungkook arcán az ujjaimat. Nem nagyon mertem hozzáérni az az igazság, ugyanis arcának kilencven százalékát seb, vagy valamilyen húzódás borította. Jelenleg nem tudtam, hogy Jungkook munkatársait, vagy apját kellene jobban megverni, mert mind a négyen megérdemelnék, amiért ezt tették Jungkookkal. Jungkook nem ezt érdemli, és annyira felidegesít, hogy folyton ez történik vele, én pedig semmit sem tudok tenni ellene. Ehhez én túl kevés vagyok, hiába próbálnék meg szembeszállni a többiekkel.

Jungkook még a sebei ellenére is helyes volt, de a szívem megszakadt, akárhányszor ránéztem. Bárcsak egy nap alatt elmúlna az összes sebe és újra gyönyörű, csak apró hegekkel díszített bőre lenne, mint ahogy eddig is volt. Behunytam szemeimet és a jéghideg falnak döntöttem a fejemet, miközben sóhajtottam egy hatalmasat. Tovább folytattam Jungkook cirógatását, mert többször is mondta már, hogy mennyire szereti, amikor ezt csinálom vele. Én is szerettem, amikor ő kedveskedett nekem, de valahogy jobb érzéssel töltött el, amikor én fejezhettem ki szeretetem és törődésem iránta.

Még levegőt is elfelejtettem venni, amikor Jungkook feje megmozdult és elhagyta ajkait egy apróbb nyögés. Arca fájdalmas grimaszba torzult, én pedig tisztában voltam azzal, hogy mekkora fájdalmai lehettek, ha már akkor is szenved, amikor még magánál sincs igazán.

- Nyugi, Jungkook... – suttogtam, miközben folytattam a gyengéd cirógatását. – Itt vagyok veled és nem hagyom, hogy bajod történjen.

Igazából nem tudtam, hogy hall-e engem, de muszáj volt beszéljek hozzá, még ha választ sem kaptam. Tudatni akartam vele, hogy itt vagyok és vigyázok rá. Na, meg azért engem is megnyugtattak ezek a pozitív szavak, amiket az elmúlt órákban nem igazán hallottam senkitől sem.

- Szerintem jobban teszed, ha még alszol egy kicsit. Eléggé lehangoló és egyhangú ez a szoba, amiben most vagyunk. – motyogtam, miközben barátom arcát tanulmányoztam és próbáltam eldönteni, hogy annak örülnék jobban, ha kinyitná szemeit, vagy ha még aludna egy kicsit.

Sajnos vagy nem sajnos, de az első opció valósult meg, miszerint Jungkook csigalassúsággal, de kinyitotta szemeit és az első dolga az volt, hogy elkapja a tekintetem. Aprókat pislogott, majd körbepillantott, de fejét nem mozdította, mert gondolom érezte, hogy nem kis fájdalommal járna, ha megmozdulna. Eresztettem egy biztató mosolyt és folytatni kezdtem arca gyengéd cirógatását, mire sikerült Jungkookból is egy apró mosoly-szerűséget kiváltanom.

stolen heart ~ jikook | ✔Where stories live. Discover now