A szerelem ellenszere

-Mi történt?-

Reggel izgatottan keltem fel, ugyanis ma az újjonnal szerzett barátommal fogok találkozni. Reggel még megpróbáltam elérni Istvánt, de nem tudtam, ezért már kicsit csüggedtebben indultam el a suliba. Útban a suli fele elfordúltam István háza felé, ahol megálltam az ajtó előtt és bekopogtam. Egy-két perc mlva István jelent meg az ajtóban.
-Feli! Hát te?
-Hol voltál tegnap? És miért nem tudlak elérni!?
-Jajj Szivem! Tegnap a kórházba voltam, a telefonom pedig lemerűlt. Nagyon sajnálom, hogy így megijesztettelek...
-Én sajnálom. Csak aggódtam érted, és megijedtem, mert nem találtalak.
-Szólnom kellett volna. Na gyere! Elviszlek a suliba. Utána pedig elmehetnénk valahova.
-Sajnos utána nem jó, mert Bencével találkozok.
-Ki az a Bence!?
-Csak egy barát.
-Akkor miért nem beszéltél róla még soha?
-Mert csak tegnap ismertem meg.
-HOGY MI!? Nem takálkozhatsz vele!
-Ezt nem te fogod eldönteni.
-Nem is ismered!
-És?
-Elmész vele RANDIZNI!?
-Ez nem randi.
-És ezt ő is tudja?
-Persze. Már az elején tisztáztam vele.
-De azonnal menj el, ha többet akar!
-Rendben. Úgy lesz.
-Na gyere. -mondta, majd belém karólt. Illetve karólt volna, de én durcásan ellöktem a kezét és elfordítottam tőle a fejem. Nekem nem parancsol!
-Feli ne csináld már!-fordúlt felém kérlelően, de én nem válaszóltam.
-Ezt csak azért kérem tőled, mert szeretlek és nem akarlak elveszíteni. -megint nem válaszóltam.
-Tudod mit? Akkor menj egyedűl!-mondta mérgesen és elhajtott. Ott maradtam egyedűl. Útnak indúltam. Nagyon elkezdett fújni a szél és rajtam csak egy haspóló volt. Nagyon fáztam. Egyszercsak el kezdett ömleni az eső, és villámlott. Elkezdtem futni, amikor egy hatalmas reccsenést hallottam, és minden elsötétedett.

Amikor felébredtem, egy fehér szobában ébredtem, és szörnyen fájt a lábam és a fejem. El kezdtem szédűlni, majd lehánytam az ágyról. Ezután megint elsötetedett minden. Amikor újra felébredtem, megint lejácszódott ez az egész, ám ezúttal nem ájultam el. Egy ápoló szaladt oda hozzám.
-Jó reggelt kisasszony! Adok magának tiszta ágyneműt és fájdalom csillapítót a labára.
-Mi... mi történt? És miért fáj ennyire a lábam?
-A kisasszonyt a mentők hozták be, mert egy férfi hívta őket mert magára rádőlt a vihar miatt egy fa.
-Igen? Erre nem is emlékeztem.
-Eltört a lába, és van egy kis agyrázkódása. Tessék. Vegye be a gyógyszerét.
-Rendben köszönöm. -miután bevettem a gyógyszert visszafeküdtem aludni. Éreztem, hogy valaki fogja a kezem és simogatja az arcom.
-István...-suttogtam, majd tovább aludtam. Amikir felkeltem anyát láttam magam mellett.
-Mama...
-Feli! Hála az égnek, hogy a körűlményekhez képest jól vagy.
-Hol van apa?
-Elment kávéért. A műtét után ő volt veled.
-Műtét!?
-Nem tudtad Édesem? Eltört a lábad, és úgy elmozdúlt a csontod, hogy műteni kellett.
-Igen?
-Holnap után mehetsz haza.
-Olyan soká?
-Hamar el fog telni. Nekünk most viszont mennünk kell dolgozni apáddal. Szia Édesem!
-Szia Anyu!-mondtam és elaludtam. Istvánnal álmodtam. Vajon miért nincs itt velem? Manmár sokadjára felkeltem, és megláttam Őt.
-István!-mosolyodtam el.
-Feli én úgy sajnálom ezt az egészet.
-Nem a te hibád.
-Hagytam, hogy egyedűl menj... és csak amikor már késő volt... csak akkor fordúltam vissza... Meg is halhattál volna! Annyira nagyon sajnálom! Talán nem is kéne együtt lennünk többet, mert mindig csak veszélybe sodorlak.
-Dehogy sodorsz! Én voltam a liba. Neked volt igazad és jól tetted, hogy ott hagytál.
-De hát féltékeny voltam...
-Én is az voltam a Szofis ügynél. Az lett volna a furcsa, ha nem lettél volna.
-Ó Feli! Na ezért is szeretlek! Olyan érett vagy. Hogy tehetném jóvá?
-Majd ha kijövök innen elvihetnél valahova...
-Kívánságod számomra parancs!

Sziasztok Csincsillák!
Remélem tecszett.
Cup cup!