Élet a Szent Johanna gimi után

C H A P T E R I X.

Január 18., Hétfő

– Írtam egy dalt – közölte Ricsi, mikor végre megunta, hogy Zsolti dobszerkóját törölgesse, amit nem mellesleg a hivatalos tulajdonos mindvégig a dobok mögött ülve, döbbenten követhetett figyelemmel. Nagyjából az egész (régi) osztály jelen volt, leszámítva Jaquest, aki Gáborral együtt valamilyen új mozifilmet nézett. Hívtak engem is, de nemet mondtam. Akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám délután.
Az elnyűtt és szétszaggatott kanapén ülve tapostam azt lábaimmal, miközben igyekeztem mindenkire és mindenhova nézni – Cortez kivételével, aki viszont megunhatatlanul a szemeimet és tekintetemet kereste.
– Aztaa, menő. Magyarul? – kérdezte Andris csillogó szemekkel.
Valahogy mindig is sejtettem, hogy titokban a Jalapeno a kedvenc bandája.🙂
– Nem.
– Ne már, franciául irtad? – sóhajtott fel Robi csalódottan. – Azt nem értem.
Erre a kijelentésére minden egyes személy értetlenül pislogott rá.
– De.. Izé, négy évig tanultál franciát. És érettségiztél is belőle.
Virág ugyanolyan döbbenettel állt a rocker szavai mellett, mint én és rajtam kívül mindenki más is. Ha egy időben azt is hittem, hogy ezek ketten az egyetem után majd megkomolyodnak, akkor nem tudom aznap mit vehettem be. Biztosan valami gondolatokat befolyásoló tabletta volt.
– Na, jól van már. Nem franciául írtam, írja úgy a bánat – emelte fel a kezét Ricsi, mikor látta, hogy mindenki nagyon eltért az eredeti témától. – Angolul firkáltam, de C végül átírta az egészet, mert nem tetszett neki.
– Nem, azért írtam át, mert hibás volt.
Na jó, erre még az én ajkam is mosolyra húzódott, ami persze neki is azonnal feltűnt, mert a szemei mindvégig engem vizslattak. Remény csillant a szemében, de ő még nem tudta, hogy én akkor már döntöttem valamiről. Amiről Kinga és Virág már tud. Jó ez így nagyon nem értelmes, de..
A Virágnál töltött este és a vele és Kingával megnézett közel húsz romantikus, bőgős film után döntöttem úgy, hogy..
– Szünetet akarok.
– Óh igen. Azt én is. Úgy egy év hosszat. Éreztem a fejemben, ahogy az agysejtjeim kigyilkolták magukat. Ez a sok film egyenlő volt a szennyel! – dühöngött, miközben Virág éppen kicserélte az 'Újra 17-et' a 'Hosszú utazásra'.
– Nem úgy értem – feleltem halkan nevetve. – Cortezzel akarok szünetet. A kapcsolatunkban. Visszaadom neki a gyűrűt is. De jelenleg egyáltalán nem vagyok képes hinni benne.
Virág tátott szájjal, Kinga pedig elkerekedett szemekkel bámult rám, mintha épp azt mondtam volna, hogy halálos beteg vagyok.
– Reni..biztos vagy ebben? – kérdezte Virág, miközben lehuppant mellém a földre és megnyomta a filmet megállító gombot a távirányítón.
– Dehogy biztos. Renáta sosem biztos – húzta össze szemöldökeit Kinga, miközben elővette az átható tekintetét, amitől én eddig mindig meginogtam, de most nem. Mert most komolyan gondoltam a dolgot. – Ne hülyéskedj, komolyan beszélsz?
Virág döbbenten, és lefelé kanyuló szájjal pislogott rám, de nem szólt semmit. Neki ez a szituáció enyhén olyan lehetett mint annak idején a gimiben, tizedik osztályban. Cortez és köztem balhé volt, ezért mindketten a legjobb barátainkat traktáltuk a bajainkkal, akik a végére teljesen pártatlanok lettek. És igazuk is volt. Most is az lenne, ha kiszállnak a köztünk keletkező feszültségből. – Komolyan. Istenem, a gimis exével találkozgatott, amíg én az egyetemen ültem! Még jó, hogy csak szünetre vagyok képes. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy ennyi idő után mondjak le róla. Csak egy kis időt kérek.
Miközben beszéltem, eleredtek a könnyeim, Virág pedig úgy érezte ez a legmegfelelőbb pillanat a film elindításához. És az is volt, mert utána mindketten – Kinga szemei is bekönnyesedtek párszor a film közben, de valahányszor megakartuk ezt jegyezni, mindig combom vert minket – bucira sírtuk a fejünket.
– És ehhez miért kellett mindenkit iderángatni? – dühöngött Kinga, miközben vetett rám egy kérdő pillantást, amit gondolom én azért tett, hogy megbizonyosodjon arról, hogy egyenlőre nem bőgök úgy, akár egy kisiskolás. Egyenlőre.
– Mert.. – szólalt meg Cortez egy idő után újra, de valamiért nem fejezte be azt, amit egyébként mondani akart, csak elhallgatott és nézett. Engem.
A nézése olyan bizsergést, pillangó vergődést és fájdalmat kavart fel bennem, amiről azt hittem embertelen, ergo nem lehetséges. De mégis az, hisz éreztem.
De ezekhez az érzelmekhez persze az is hozzátartozik, hogy nem ez az első eset, mikor megbánással teli íriszei az enyémeket kutatják. Azok a pillanatok annyiban azért eltérőek ettől, hogy akkor csak valami apróság volt a haragom oka, például mikor a szobánkban csak szétszórva hagyta a szennyest, holott kihangsúlyozva a fürdő szócskát, kértem meg, hogy oda pakoljon.
Te jó ég! Ideje lesz abbahagynom a Cortezzel közös emlékeim felidézését, különben nem leszek képes szünetet kérni. Sőt. Ha így folytatom, magamat ismerve előbb vetem magam a karjaiba, minthogy eltávolodjak tőle.
– Na, szerintem kezdjük. Úgy érzem, sosem jutunk el odáig – szólalt meg a háttérből Zsolti, aki még mindig a dobverőit szorongatva várt, hogy végre mikor kezdheti püfölni az előtte álló dobszerkót.
– Ja, egyetértek – biccentett Ricsi is, majd lefogta húrokat, és lehunyt szemekkel pengetni kezdte a basszusgitárját.
Rövidesen aztán a hirtelen összeállt banda másik két tagja is bekapcsolódott Ricsi kifejezetten jó hangzású játékába és azt hiszem senkit nem lepek meg azzal, ha azt mondom – tökéletesek voltak. Zsolti dobjának minden egyes dobbanása, Ricsi basszus gitárjának mély dörmögése és Cortez elektromos darabjának éles hangja, mind egy ütemet diktáltak, miközben más más hangok csapták meg a fülemet. Egy 'hirtelen összeugrottunk, mert miért ne' dalhoz és összhanghoz, ez egyértelműen túl sok volt. Valami, ami sokkal több. Valami, ami sokkal jobb.
–Maybe it was the way you talked/
Maybe it was the way you laughed/
Well, I don't know just what it is/
But I know I want you back/
I can't get you out of my head/
God knows I've tried/
But I just can't forget/
Those crazy nights/
And all the things that we did/
I can't get you out of my head/
Cortez mély, rekedtes hangja, akár csak a tekintete, forrósággal töltött el. Imádtam amikor énekelt és gitározott. Olyannak láttam, mint aki teljesen átadja magát a zenének, ami egy teljesen más univerzumba repíti és hagyja, hogy azzá bontakozzon ki, aki a szíve mélyén lakozik.
A refrénnél aztán mindhárman szabadon engedték a hangjukat, és Zsolti még egy dobszólót is megengedett magának.
Irtó jók voltak, mikor egyszerre hagyták abba a zenét, a jelenlevő rajongótáboruk – Kinga kivételével természetesen, ő tartotta magát – szabályosan felrobbant. A rockerek üvöltöttek, Virág sikított is, a két iMan folyamatosan kamerázott, de mielőtt Macu ellépett volna mellettem, a kezembe nyomott egy papírt.
– Mi ez? – kérdeztem halkan, hogy ne legyen benn a hangom a videóban.
– Nem Ricsi írta a szöveget, csak a többieknek mondták ezt. Cortez írta. Fordítás a másik oldalon – kacsintott rám, majd továbbállt és össze-vissza mutogatott a 'bandának', hogy ki hova menjen, tegyen úgy mintha játszana – erre mondjuk Ricsi hozzávágott egy, a keze ügyébe kerülő gitárhangolót, és teljes beleéléssel tépni kezdte a húrokat, mondván; 'Ha tudom, akkor nem a levegőt fogom pengetni te ökör!'.
Én pedig elkezdtem olvasni a dalszöveget. Mármint, a magyar fordítást persze.
Talán az, ahogy beszéltél..
Talán az, ahogy nevettél..
Hát, nem tudom mi az..
De tudom, hogy vissza akarlak kapni..
Nem tudlak kiverni a fejemből..
Isten tudja, hogy próbáltam..
De nem tudom elfeledni..
Azokat az őrült éjszakákat..
A dolgokat amiket tettünk..
Nem tudlak kiverni a fejemből..
Könnyes szemekkel, gyorsan emelkedő és süllyedő mellkassal emeltem fel fejemet a papírból és egy teljes összezuhanás szélén állva kerestem Kinga nyugtató tekintetét, de ehelyett Cortez szemei találtak rá enyémekre. A szívem, sőt még az eszem egy része is azt kiabálta, hogy tegyek félre mindenféle érzelmet és boruljak a nyakába, majd hagyjam, hogy ajkai érintsék enyéimet. Minden egyes aprócska kis idegem ezért kiáltott, érezni akarták Cortez közelségét, az illatát, a tekintetéből áradó tiszta érzelmeket.. De nem tehettem. Ha most meghunyászkodom előtte, akkor maximum megbizonyosodik arról, hogy a mai napig ugyanolyan hatással van rám és az érzelmeimre, mint annak idején a közös gimnáziumi éveink alatt. Ezt pedig nem szeretném hagyni neki. Nem tehetem. Nem lehetek én az, aki az összes hibáját lenyeli, elfogadja, vagy eltekint felettük.
Így hát előhívtam az emlékeim közül Kinga egyik beszédjét – a rengeteg másik közül – amelyben pontról pontra felvázolta nekem a Hogyan állj ellen Adonisz csábításának? minden egyes fortélyát. Az egyik pont azt hiszem valahogy így szólt: Emeld fel a fejed, húzd ki magad, töröld le a könnyeidet és állj ki az igazadért!!!. Igen, szinte még a három felkiáltójelben is biztos vagyok, de lehet, hogy többet írt oda.
Mikor mozgolódást érzékeltem magammal szemben a színpadon, megráztam a fejemet, letöröltem azt a pár kósza könny cseppet és kirontottam a garázsból, hangosan becsapva magam mögött annak ajtaját.
– Reni! – kiáltott utánam Cortez, éppen elég hangosan ahhoz, hogy megálljak, mielőtt elkanyarodik az utca, velem együtt. – Hé, állj meg. Mi a baj?
Hitetlenül ráztam meg a fejemet, miközben számat összepréselve fordultam irányába.
– Mi a baj?
– Úgy értem.. most. Mármint, nem tetszett a dal? Vagy esetle..
– Tetszett a dal – sütöttem le szemeimet, sálam rojtjaival babrálva. – Nagyon is. Tényleg szép, a mondanivalója is de..
– De? – nézett rám várakozva, ujjait kezeimre kulcsolva.
A gerincem mentén jóleső bizsergés futott végig, az arcom hirtelen felforrt.
– De nem bocsáthatok meg neked. Nem ilyen gyorsan. Földbe döngölt, amit velem tettél és nem akarom, hogy azt hidd, bármit tehetsz, mert én úgyis mindent megbocsátok neked. Nem akarok én lenni az, aki minden bántást lenyel, nem akarom, hogy gyengének láss. Nem tehetem meg azt magammal, hogy ezek után, pár nap leforgása alatt visszabújok a karjaidba.
Szemeiben a várakozó csillogást hirtelen váltotta fel a bánat és keserűség keveréke.
Bólintott, de egy ideig nem szólalt meg.
– Rendben. Én ezt elfogadom, és bár nehezemre esik, tiszteletben tartom a döntésedet. De, csak hogy tudd.. – lépett hozzám közelebb, jobb kezét arcomra simította, szemeim pedig azonnal lecsukódtak. Nem voltam képes rá nézni. – Nem adom fel. Nem hagylak elmenni, Reni. Téged nem.
Ujjai állam alá csúsztak, majd felemelték a fejemet, hogy kialakíthasson egy szemkontaktust. Minden egyes szervem beleremegett a pillantásába és csupán egyetlen egy, vékonyka hajszál választott el attól, hogy magamhoz rántsam egy csókra.
Ehelyett biccentettem, hátráltam és meg sem álltam hazáig. Mármint a szüleim házáig. Talán az lesz a legjobb, ha egy ideig ott maradok...

Sziasztok!🙂
Először is: HÁLÁSAN köszönöm minden egyes kedves olvasómnak és támogatómnak, hogy ennyire szeretitek a Szent Johanna gimi általam elképzelt verzióját! Hihetetlen jó érzés a pozitívabbnál pozitívabb és döbbenetesen kedves kommenteket olvasni, annak ellenére is, hogy rettentő nagy volt a kimaradás ami részeket illeti..
Szóval: Lehet, hogy közületek páran körülnéztek már a profilomnál feljegyzett 'könyvek' között és látták, hogy a másik sztoriknál jóval aktívabb vagyok, mint ennél. Nos, ez csak is azért van, mert ezt szeretném olyanra írni. Olyanra, amit majd ha egyszer befejezem, szívesen olvastok el újra és újra. Persze ezt ugyanúgy figyelembe veszem a többi történetemnél is, de ennél erre kifejezetten ügyelek, hiszen a Szent Johanna gimi nyolc kötete hatalmas változásokat hozott az életembe. Szóval nem azért nincsenek részek, mert esetleg a sztori befejezésén gondolkodnék.. Dehogy! Sokkal inkább azért, mert itt egy résznek van, hogy több napot, esetleg hetet szánok, hogy nektek tetszen. :)
Köszi, hogy elolvastad.
xx moonlightsbrighter❤️